Halálos baleset Szolnoknál: egy ember meghalt, öten súlyosan megsérültek

2018.08.03. 12:22

Egy ember meghalt, öten súlyosan, illetve életveszélyesen megsérültek délelőtt Szolnoknál, a 4-es főút 95-ös kilométerénél, ahol két autó ütközött frontálisan - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Frissítés: Az útzárat feloldották.

Szabó Zita tájékoztatása szerint a sérülteket mentőautó és két mentőhelikopter szállította kórházba.

Az elsődleges információk szerint egy kocsi több gépjármű előzésébe kezdett, de az előzést nem tudta időben befejezni és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő autóval - tudatta a szóvivő.

Az egyik összetört kocsi a 4-es főútonForrás: MTI/Mészáros János

A szabályosan haladó, külföldi rendszámú autóban egy öttagú család utazott. A sofőr a helyszínen meghalt, a család többi tagja - köztük három gyerek - súlyos, illetve életveszélyes sérüléseket szenvedett - fejtette ki.

Hozzátette, az előzést befejezni nem tudó, az autóban egyedül utazó sofőr súlyosan megsérült.

A baleset helyszínelése és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták a főutat, mindkét irányból Tószeg irányába terelték el a járműveket.