Sokkoló hírt kapott a börtönben a VV Fanni megölésével gyanúsított férfi

VV Fanni
Az utolsó VV Fanniról készült fotó. Novozánszki Fannit tavaly november óta nem találják, a megölésével B. Lászlót gyanúsítják.
Vágólapra másolva!
A VV Fanni-ügy gyanúsítottja, B. László beletörődött, hogy börtönbe kell mennie, de arra nem volt felkészülve, hogy a büntetése akár 15 vagy annál több év is lehet.
Vágólapra másolva!

A férfi tavaly november óta ül előzetes letartóztatásban, és nemrég tudta meg, hogy az ügyészség akár holttest nélkül is vádat emelhet ellene. A Bors úgy tudja, a férfi elfogadta, hogy személyi szabadság megsértése miatt öt évre is ítélhetik, de

a gyilkosságért kiszabható 15 év sokkolta.

Az utolsó kép VV Fanniról. Novozánszki Fannit tavaly november óta nem találják, a megölésével B. Lászlót gyanúsítják Forrás: Blikk

A lap felkereste Brodmann Pétert, a férfi egykori védőjét és rokonát. "Amit László vitathatatlanul elkövetett: egy bódult állapotban lévő nőt elvitt. Tehát, a személyi szabadságától megfosztotta. Egytől öt évig terjedő szabadságvesztést kaphat ezért, de mivel büntetlen előéletű, két-három év börtön a reális. Ebbe természetesen már ő maga is belenyugodott, és jogosnak vélné, ahogy én is" - mondta.

Novozánszki Fanni november 20-án tűnt el. Kamerafelvételek bizonyítják, hogy B. László elvitte az ájult lányt a lakásából, de a gyilkosságot továbbra is tagadja.