Kásler Miklós: Ingyenes vastagbélszűrési program indul

pitvarfibrilláció, szívritmuszavar, szívproblémák, eeg, orvosi vizsgálat
Vágólapra másolva!
A vastagbélrák gyakorisága az 50 és 70 év közöttiek körében a legmagasabb, évente 5000-en halnak bele a betegségbe.
Vágólapra másolva!

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán elmondta, a program ősztől indul, és reméli, hogy minél több önkéntes jelentkezik a meghívólevelek alapján. Úgy számol, hogy a részvételi arány 40 és 50 százalék között lesz.

Először székletvizsgálatot végeznek, majd – ha szükséges – vastagbéltükrözést

– mondta. Hozzátette,

évente 7500 vastagbélrákos beteget regisztrálnak

Magyarországon.

Illusztráció Forrás: AFP

Kásler Miklós szerint ez a szám nagyon magas, ráadásul

évente 5000-en bele is halnak

a betegségbe. Ha a szűrés sikeres lenne, akkor több ezer életet lehetne megmenteni – mutatott rá.

Kásler Miklós csütörtök reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta,

A személyi háttér is biztosított: kétszáznál több orvos a szükséges számú asszisztenssel dolgozik majd a szűrésben.