Hemzseg a valótlanságoktól a Sargentini-jelentés

2018.08.31. 11:27

Az Európai Bizottság kifizeti a magyar határvédelem költségeinek egyharmadát – jelentette be Gulyás Gergely. A Miniszterelnökség vezetője arról is beszélt, hogy a Sargentini-jelentés egy utolsó, elkeseredett kísérlete a mostani európai parlamenti időszakban a bevándorláspárti erőknek arra vonatkozóan, hogy a bevándorlással szemben legkövetkezetesebben fellépő magyar kormányt és Magyarországot megbüntessék.

A Sargentini-jelentés egy utolsó, elkeseredett kísérlete a mostani európai parlamenti (EP) időszakban a bevándorláspárti erőknek arra vonatkozóan, hogy a bevándorlással szemben legkövetkezetesebben fellépő magyar kormányt és Magyarországot megbüntessék – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely azt mondta, a dokumentum hemzseg a valótlanságoktól, és jellemzően olyan témákat említ, amelyekről Magyarország évekkel ezelőtt megállapodásra jutott az Európai Bizottsággal.
Az EP-ben a szavazáson a képviselők állást foglalhatnak majd arról, támogatják vagy ellenzik az illegális bevándorlást - jelezte. Kérdésre úgy fogalmazott, Orbán Viktor miniszterelnöknek - aki részt vesz majd az EP plenáris vitáján - feladata, hogy megvédje Magyarországot, ha alaptalan, igazságtalan támadások érik valahol. A politikus reményét fejezte ki, hogy vannak olyan EP-képviselők, akiknél hathatnak a józan érvek.

Fizet az Európai Bizottság a határvédelemért

Az Európai Bizottság 54 millió eurót kifizet Magyarországnak a déli határ védelmére a migrációs válság kezdete óta elköltött mintegy 900 milliós költségből, ezzel elismeri, hogy az ország az unió külső határait védi  – ismertette a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely elmondta: a kiadásokból a bizottság több mint 300 millió eurót elfogad, és az ebből jelenleg rendelkezésre álló 54 millió eurót rövid időn belül átutalja.

Gulyás Gergely: A bizottság hozzájárul a határvédelmi költségekhezForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A miniszter emlékeztetett, hogy a határkerítés építésekor mindenki vitatta annak szükségességét, és azt, hogy Magyarország azzal az unió külső határait védi. Megjegyezte: a bizottság a kerítésépítést közvetlenül nem finanszírozza, de egyéb biztonsági kiadásokhoz hozzájárul.

Felújítják a Lánchidat

A főváros kérésének megfelelően a kormány hétmilliárd forinttal támogatja a Lánchíd és a mellette lévő alagút felújítását – ismertette a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A kabinet ugyanakkor azt kéri, hogy a felújítás ne tartson tovább másfél évnél – tette hozzá Gulyás Gergely, aki hangsúlyozta: ez műszakilag megvalósítható, bár kétségtelenül jelentős szervezést igényel. Hozzátette: a felújítás végére megújul a híd pesti oldalán lévő Széchenyi tér is.

Gulyás Gergely azt is bejelentette, hogy január 1-jétől mintegy 5,8 százalékkal emelkedik az e-útdíj, a pluszbevétel pedig közvetett formában egy „falusi útalapba” fog befolyni, ami lehetőséget biztosít arra, hogy a legkevésbé fejlett falusi útszakaszok fejlődjenek. Azt is elmondta, hogy a 10 napos autópálya-matrica ára 2975 forintról 3500-ra emelkedik.

Megérkeztek az iskolakezdési támogatások

Az iskolakezdésre tekintettel már a héten megérkeztek az ehhez kapcsolódó családtámogatások, csaknem 1,2 millió jogosult kiadásaihoz több tízezer, akár százezer forinttal is hozzájárul az állam - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely elmondta azt is: elsőtől a 9. osztályig ingyenesen jutnak tankönyvekhez a tanulók - több mint egymillióan -, így 2013 óta összesen 6 milliárd forinttal csökkentek a szülők tankönyvkiadásai.

Jövőre ez tovább mérséklődik, 2019-ben már 11 milliárd forintot fordít erre a célra a büdzsé, kétharmaddal többet, mint 2010-ben. A mögöttünk lévő tanévben több mint 600 ezer gyermek jutott ingyenes vagy kedvezményes étkezéshez az iskolákban, miközben 2010-ben csupán 300 ezren - sorolta. Erre az állam 8 éve szűk 38 milliárd forintot költött, jövőre már ennek két és félszeresét, több mint 72 milliárdot.

"Minden ezzel ellentétes állítás valótlan"

Az Orbán Viktor és Matteo Salvini olasz belügyminiszter minapi találkozójára reagáló Emmanuel Macron francia elnök szavait Gulyás Gergely úgy kommentálta: az európai politika egyik oldala meg akarja óvni a kontinenst az illegális bevándorlástól, a másik oldal viszont támogatja a kontrollálatlan migrációt. A francia elnök az utóbbi körbe tartozik - jegyezte meg.

Egy másik kérdésre a tárcavezető kijelentette: minden menedékkérő teljes körű étkezési ellátást kap a tranzitzónában, amíg jogerősen el nem bírálják az ügyét. Minden ezzel ellentétes állítás valótlan - közölte.

A miniszter kérdést kapott azon német sajtóhírrel kapcsolatban is, miszerint Németország Manfred Webert, az európai néppárti frakció vezetőjét javasolná az Európai Bizottság új elnökének. Gulyás Gergely közölte: hivatalos kormánydöntés nem született, ugyanakkor a német politikus a nehéz helyzetben is jól fenn tudta tartani a frakcióegységet és mindig korrekt tárgyalópartner volt. Azt is mondta: a magyar kormány számára egy német bizottsági elnök elfogadható lenne, különösen, ha még néppárti is.

Arról is beszélt, hosszú idő után újra olyan egyesült államokbeli nagykövet van Budapesten, akinek még lehetősége is van arra, hogy érdemben segítse a két ország politikai kapcsolatát. A miniszterelnök a közeljövőben fogadja David B. Cornsteint - tette hozzá. Gulyás Gergely egy másik kérdésre kijelentette azt is, hogy a kormány nem kívánja módosítani az abortuszszabályozást.

Kérdésre elmondta azt is: kizártnak tartja, hogy a jelenlegi javaslat formájában lépne életbe a Nemzeti alaptanterv egy év múlva, a vitaanyag azonban mindenkinek lehetőséget ad a véleménye kifejtésére.