Megkapta a laboreredményeket a nő, akit tűvel szúrtak combon

CAF Urbos villamos
Nyáron több légkondicionált jármű közlekedik majd az 1-es villamos vonalán.
Vágólapra másolva!
Rosta Anitát feltehetően egy drogos férfi szúrta meg az 1-es villamos vonalán még szeptember közepén. A nő orvostól orvosig járt, hetekig aggódott a laboreredmények miatt.
Vágólapra másolva!

Még most is összerezzen, ha a zsúfolt tömegközlekedésben valaki véletlenül hozzáér. A 44 éves Rosta Anita úgy érzi,

sosem fogja kiheverni a sokkot, amit azután élt át, hogy tűt döftek a combjába az 1-es villamoson.

Feszülten várta a laboreredményeket, amely a legrosszabb esetben akár hepatitisfertőzést vagy AIDS-et mutathatott volna ki.

Illusztráció Forrás: iho.hu/Kemsei Zoltán

– mondta a nő a Blikknek, miután kézhez kapta a leleteket. A nő rengeteget költött orvosokra, gyógyszerekre, és lelkileg is nagyon megviselték az elmúlt hetekben történtek.

Mint azt az Origo is megírta, a négygyerekes anyát szeptember közepén szúrta meg egy férfi, aki a Kacsóh Pongrác úti megállóban szállt fel. Az asszony egészen mostanáig rettegett, hogy valamilyen halálos betegséget kapott, a környéket ugyanis abban az időben teljesen ellepték a drogosok. Közel egy héten át fokozott rendőri ellenőrzést vezetettek be – kiemelten a Népliget és a Hős utca közötti szakaszon –, de mára szinte teljesen megszűnt az ellenőrzés.

Rosta Anita támadóját a rendőrség is keresi.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!