Megszólalt az asszony, akit majdnem meglincseltek Encsen

2018.10.11. 17:35

Egy 52 éves asszony szerdán elütött egy kislányt Encsen, amikor az váratlanul a kocsi elé ugrott. A lány rokonai megtámadtak az asszonyt, aki egyből kiszállt az autóból, hogy segítsen a kislánynak. A támadók bántalmazták az asszonyt, az egyik fogát is kiverték – írja a Pesti Srácok.

Ahogy korábban megírtuk, brutálisan megvertek egy nőt a Borsod megyei Encsen. A nő szabályosan közlekedett, amikor váratlanul elé ugrott egy kislány. Az autós már nem tudott megállni, elütötte a gyereket.

Az asszony egyből kiszállt az autójából, hogy segítsen a gyereknek, viszont a kislány rokonsága pár másodperc alatt rátámadt. Megverték a nőt, kiverték az egyik fogát, és az autóját is megrongálták – írja a Pesti Srácok.

Szerencsére volt olyan helybeli, aki az asszony segítségére sietett, és megvédte őt a kislány rokonaitól. Encs polgármestere az Indexnek elmondta, hogy felháborítónak tartja egyesek állatias viselkedését.

„Sajnos ez a szégyenteljes, felháborító és szomorú eset is azt bizonyítja, hogy vannak olyan emberek a közösségben, akik az általános emberi együttélési szabályokat nem tudják betartani,

kivetkőztek emberi mivoltukból és állatias módon viselkedtek, ez a viselkedés pedig mindenféleképpen elfogadhatatlan.

Ez a közösség évek óta ott él, és nem várható, hogy a tagjai egyik pillanatról a másikra megváltozzanak. Én abban bízom, hogy akik bántalmazták a hölgyet, a lehető legszigorúbb büntetést fogják kapni az eljárás végén. Azt kívánom a sérült kislánynak és a bántalmazott hölgynek, hogy minél hamarabb épüljenek fel testi és lelki sérüléseikből – mondta a polgármester.

Az autót vezető asszony az ATV-nek felidézte a történteket:

Kiabáltam, kiugrottam a kocsiból és kiabáltam, hogy hívjatok mentőt, hívjatok mentőt. Megijedtem nagyon, és sokkot kaptam. Egyszerűen fel sem tudtam hirtelen dolgozni, mert olyan semmiből jött a gyerek, hogy nem számítottam rá – mondta az asszony, majd hozzátette, hogy a helyiek végig azt kiabálták, hogy a kislány meghalt.