A hajléktalanoknak a valódi segítséget az ellátás igénybevétele jelenti

Fülöp Attila
Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!
A hajléktalan embereknek a valódi segítséget a nekik fenntartott ellátórendszer igénybevétele jelenti - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Fülöp Attila emlékeztetett rá, hogy

október 15-én, hétfőn lép hatályba a közterületen életvételszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezés.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a hajléktalan embereknek fenntartott helyeken van tisztálkodási lehetőség, és ott étkezhetnek, pihenhetnek is.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Forrás: kormany.hu


- mondta Fülöp Attila. Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke azt mondta, hogy az új helyzetben nem változnak meg a feladataik, hiszen a dolguk eddig is az volt, hogy ellássák a rászorulókat. Az intézményrendszer felkészült a fogadásukra - jelentette ki Győri-Dani Lajos, aki közölte, hogy

két új autóval bővült az utcai szociális szolgálatuk, amely "híd az intézményrendszer és a hajléktalan ember között".