Bajkai: Különbséget kell tenni a joggal való élés és a joggal való visszaélés között

Vágólapra másolva!
Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője egy sikeres erzsébetvárosi jótékonysági koncertről, a Parlamentben az ellenzék obstrukciós kísérletéről is beszélt a Heti Tv pirkadat című műsorában.
Vágólapra másolva!

A képviselő beszámolt arról, hogy ő maga és a családjának a tagjai is kitöltötték a Nemzeti Konzultáció kérdőívét, mint megjegyezte a családokról, a családok védelméről ne lehet eleget gondolkodni, ne lehet eleget tenni. Már ezért is indítottal el a kormány joggal a mostani konzultációt, hiszen a családok megerősítése a cél. Persze eddig is sok sikere volt ezen a területen is a kormánynak, az eddigi intézkedések hasznosak voltak, ahogy az eddigi konzultációk is, hiszen minden alkalommal kíváncsiak voltak az emberek véleményére

Azt sajnálatosnak tartja a politikus, hogy véleménye szerint az ellenzék egyfajta gyűlöletkampányt folytat a konzultáció ellen, egy olyan ügyben, amelyik kifejezetten nemesít, hiszen az embereket kérdezik meg a családok védelméről, fontosságáról.

Megjegyezte azt is,

Nem támogatták a családi adókedvezményt, elutasították egykor az iskolák, óvodák, bölcsődék felújítására tette költségvetési módosító javaslatotokat sem. Bajkai István szerint elegendő csak megnézni, hogy milyen kedvezményeket szüntettek meg 2010 előtt és most milyen kedvezményeket adtak vissza, milyen kedvezmények születtek meg azóta.

A teljes beszélgetést itt tekinthetik meg.