Pénteken tárgyalja a mentelmi bizottság Demeter Márta mentelmi ügyét, így már aznap, a nyári szünet előtti utolsó ülésnapon dönthet a parlament a mentelmi jogának felfüggesztéséről - tudta meg a Magyar Hírlap.
AZ LMP-s képviselő mentelmi ügyét Kövér László, az Országgyűlés elnöke adta ki vizsgálatra, miután múlt héten Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte mentelmi jogának felfüggesztését az ellenzéki képviselőt érintő hivatali visszaélés gyanújával indult nyomozás kapcsán.
A mentelmi bizottság tegnapi ülésén még nem került napirendre az ügy, de ahogy Hargitai János, a bizottság KDNP-s elnöke a lapnak elmondta: a testületnek egy hónapja van, hogy kialakítsa álláspontját, és javaslatát az Országgyűlés elé terjessze, amely majd meghozza a végső döntést. A parlament mostani ülésszaka pénteken véget ér, így a bizottság vagy még a héten összeül, vagy már csak ősszel születhet döntés. A parlamenti szünetben a bizottsági határidő is nyugszik, azaz ebben az időszakban nem kell számolni a határidő lejártával.
Hargitai János ugyanakkor azt közölte, hogy
péntekre összehívja a bizottságot, így az utolsó ülésnapon akár dönthet is a parlament Demeter mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Az LMP-s képviselő elleni gyanú szerint Demeter Márta törvényi kötelezettségét megszegve, közérdekből nem nyilvános adatokat adott ki, és valótlanul állította, hogy a Magyar Honvédség a miniszterelnök közvetlen hozzátartozóját törvénysértő módon szállította.