Három ember ellen emeltek vádat a tótkomlósi buszbaleset ügyében

tótkomlósi buszbaleset
Vágólapra másolva!
Három éve Tótkomlós és Kaszper között egy buszbalesetben, 33 munkás sérült meg. Kopott gumik és sebesség túllépés vezetett a három éve történt balesethez. Az ügyben most emeltek vádat három ember ellen.
Vágólapra másolva!

2017. október 6-án reggel 6 óra körül, egy munkásokat szállító busz a Tótkomlós és Kaszper közötti úton megcsúszott

egy balra ívelő kanyarban és miután több nagy fának nekicsapódott, a jobb oldalára borulva állt meg.

A busz utasai közül 33-an megsérültek, 19-en súlyosan.

Egy férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett és maradandó fogyatékossága alakult ki nála, további három embernél a sérülések, szintén maradandó fogyatékosságot okoztak.

Forrás: police.hu

A 67 éves buszsofőr is súlyosan megsérült, amputálni kellett egy végtagját. A férfi egyébként

évtizedeken keresztül dolgozott buszsofőrként és közel 2 millió kilométert vezetett.

A baleset reggelén a buszt vezető férfi a megengedett sebességet túllépte és 70 helyett 92-vel ment a nedves, kátyús úton. De

a balesetben nem csak a gyorshajtásnak volt szerepe, a vizsgálat során kiderült, hogy a busz állapota több okból sem volt megfelelő a biztonságos közlekedéshez

szükséges műszaki feltételeknek.

Forrás: police.hu

A baleset előtt egy hónappal műszaki vizsgáztatták a buszt,

amire az autószerelő végzettségű, 56 éves tulajdonosa és a sofőrje készítette fel a járművet. A busz átment a vizsgán, annak ellenére, hogy a baleset után kiderült: az első gumiabroncsok nagyon kopottak voltak és elkeményedtek.

Forrás: police.hu

Ezért egyértelműen alkalmatlanok voltak arra, hogy nedves úton biztonsággal közlekedjenek vele, ez a tény a buszvezető, a tulajdonos és a vizsgáztató számára is látható volt.

A vizsgabiztos ezt nem rögzítette a kopott gumikat a rendszerben, és a busz lengéscsillapítóinak és a differenciálműjének a hibáját sem.

Ezeket a hibákat egy papírlapra írta csak fel, amit a vezetőnek adott oda. Az ügyben a Gyulai Járási Ügyészség emelt vádat a három férfi ellen.

Forrás: police.hu

A 67 éves tótkomlósi buszsofőr ellen tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt, a busz 56 éves mezőhegyesi tulajdonosa és a 64 éves szegedi vizsgabiztos ellen, tömegszerencsétlenséget eredményező foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat.

A vádiratban azt javasolja az ügyészség a bíróságnak, hogy mindhárom férfi felfüggesztett börtöntbüntetést kapjon, és kötelezzék őket a nyomozás során felmerül 1,7 millió forintos bűnügyi költség megfizetésére, a sofőrt pedig tiltsák el a vezetéstől.