Vágólapra másolva!
Több hónapnyi késedelem, semmittevés és hazug kormányra mutogatás után pénteken végre elindította a BKK igazgatósága a budapesti Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárást. Ettől azonban csak még rosszabb lett a helyzet. Az eljárás ugyanis egyrészt csak feltételes, vagyis bármikor megint visszavonhatják, így a felújítás 2021 tavaszára ígért elkezdését egyáltalán nem vehetjük biztosra. Másrészt a BKK igazgatósága megdöbbentő módon elutasította Wintermantel Zsolt fideszes tag azon javaslatát, hogy ne lehessen módosítani az 1915-ös műszaki és műemléki terveken. Nagy a veszélye annak, hogy ha lesz felújítás, akkor műemléki értékű részeket távolítanak el vagy építenek át. Ezt erősíti Gyurcsány bizalmasának, a BKK jelenlegi elnökének, Draskovics Tibornak a korábbi nyilatkozata, amely szerint a híd számos műemlék elemét ki lehetne dobni. 
Vágólapra másolva!

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóság 9 hónapnyi időhúzás után, végül a július 24-i ülésén hagyta jóvá a Lánchíd felújításának kivitelezési munkáira kiírt feltételes közbeszerzési eljárás elindítását - tudatta a BKK MTI-hez eljuttatott közleményében.

Budapest Lánchíd felújítás előtt Fotó: Csudai Sándor - Origo

Azt is hozzátették azonban - szokás szerint a kormányra mutogatva - hogy ez egy feltételes közbeszerzési eljárás.

Vagyis: a baloldali vezetésű főváros a beruházástól még simán elállhat, magyarán: semmilyen garancia nincs arra, hogy a hidat felújítják.

A szerencsétlenkedésben ugyanakkor semmi meglepő sincs, Karácsony Gergely már a 2019 októberében történt megválasztása óta ezt csinálja.

Eredményes tender esetén, 2021 tavaszán elindulhat és 2023-ban véget érhet a Lánchíd rekonstrukciója.

Amennyiben a tender nem lesz eredményes, akkor akár több év késés is várható.

A rekonstrukció kizárólag a híd felújítását tartalmazza, a munkálatokat a Fővárosi Önkormányzat saját forrásból, hitelből, illetve a kormány tervezett 6 milliárd forintos hozzájárulásából finanszírozza.

A BKK igazgatóságának döntése alapján a feltételes, tárgyalásos közbeszerzési eljárás kiírása néhány nap múlva jelenhet meg.

Ugyanakkor más vészjósló jelek is vannak.

Egyrészt a BKK igazgatósága pénteken nem fogadta el az egyik tagjuk, Wintermantel Zsolt volt újpesti fideszes polgármester azon javaslatát, hogy a műemlékelemek védelemében ne lehessen módosítani az 1915-ös műszaki terveken. (Akkor volt ugyanis a Lánchíd utoljára teljes körűen felújítva)

Wintermantel Zsolt a témával kapcsolatosan a következőket írta a közösségi oldalán: „...Javaslatom arról szólt, hogy a korábbi engedélyekkel azonos, vagy magasabb műszaki színvonalon, az 1915-ben elkészült átépítéssel megvalósult műemléki elemek helyreállításával, továbbá a műemléki értékek és a világörökségi helyszín védelme tekintetében különösen a kulturális örökség-, világörökség védelmére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek és hatósági engedélyeknek eleget téve, valamint a korábban megtervezett hídfői aluljárók gyalogos és kerékpáros forgalomtechnikai, illetve forgalombiztonsági fejlesztéseinek megvalósításával készüljön el a Lánchíd felújítása".

A fideszes politikus hozzátette:

Az aggodalmakat erősíti, hogy Draskovics Tibor baloldali politikus, Gyurcsány egykori minisztere és bizalmasa a BKK igazgatótanácsának Karácsonyék által kinevezett elnöke még július 9-én arról beszélt a Klubrádiónak adott interjújában, hogy

a Lánchíd rengeteg régi műemlék elemét ki is lehet dobni, és helyette valami újat építeni, mert ez szerinte költséghatékonyabb lenne, mint a műemlékekkel való „bajlódás".

Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai volt minisztere szó szerint a következőket mondta: „rengeteg olyan műemléki eleme van a Lánchídnak, aminek kapcsán el lehet azon gondolkozni, hogy dobjuk ki ami ott van, és készüljön valami teljesen új, vagy pedig a meglévők felújításával érjük el a kívánt esztétikai állapotot, mert szeretném hangsúlyozni: semmi olyan változtatás műszaki tartalomban nyilvánvalóan nem történik, és nem is történtet, amit kedvezőtlen lenne a híd majdani műszaki állapota szempontjából. De nagyon sok olyan részlet van, ami a műszaki állapotot nem befolyásolja, a költségeket bizony igen. Szóval nem fognak kevesebb láncot, vagy láncszemet építeni a hídba, mint amennyi korábban volt, hanem például műemlékrészletek...melyik itt az olcsóbb a kidobás, vagy a felújítás? Na, ezeket kellett, ha úgy tetszik darabra végiggondolni, mert egyáltalán nem egyértelmű a válasz ezekre a kérdésekre".

Draskovics Tibor Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Így vélekedik tehát a baloldal a Lánchídról, illetve általánosságban véve Budapest műemlékeinek a védelméről.

Az ország egyik jelképének arculata szerintük csak részletkérdés, a műemléki jelleg, a történelmi múlt mellékes.

Így szerencsétlenkedtek hónapokon át Karácsonyék a Lánchíd felújítása körül

A Lánchíd teljes körű felújításon legutóbb 1914-1915-ben esett át, miután a visszavonuló német hadsereg 1945 januárjában felrobbantotta azt, a városvezetés csupán kiemelte a Dunából a régi szerkezetet, és azt tetette vissza a régi helyére, néhány hiányzó elem cserélése mellett. 1986 és 1988 között átesett egy részleges restauráción, de már akkor is leszögezték, hogy hamarosan szükség lehet a híd teljes körű felújítására.

Ennek ellenére Demszky Gábor SZDSZ-es városvezető két évtizedes regnálása alatt nem történt semmi ez ügyben.

Tarlós István polgármester vezetésével kezdetét vette egy átfogó koncepció kidolgozása, és 2019 májusában megtörtént a tender kiírása is, de az akkor rendelkezésre álló összeg hozzávetőlegesen kétszereséért lehetett volna kivitelezni a dolgot, így szeptemberben Tarlós elállt ettől.

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, a főváros akkori konzervatív vezetése szakértői véleményt kért a Lánchíd műszaki állapotának a pontos felmérésére, amely a választások után lett kész.

A feltárt szerkezeti hibák miatt decemberben a szakértők azt javasolták, hogy a főváros hat hónapon belül a kezdje meg a Lánchíd felújítását.

Karácsony Gergely Fotó: Polyák Attila - Origo

Azt, hogy Karácsony Gergely pontosan tisztában volt a helyzet súlyosságával, az mutatja a legjobban, hogy „a felújításhoz szükséges előzetes hídvizsgálat miatt" október 26-án lezárták a hidat. Ekkor a főpolgármester még egyértelműen azt az álláspontot képviselte, hogy halaszthatatlan a projekt. Nem sokkal később azonban megváltoztatta véleményét, és folyamatosan arról beszélt, hogy halasztható a felújítás.

Ez azért is érthetetlen, mert a szakértők egyértelműen az azonnali cselekvés mellett foglaltak állást.

Az MSC Mérnöki Tervező és Tanácsadó Kft. jelentésében 2020 áprilisban arra jutott, a Lánchíd annyira rossz állapotban van, hogy számítani lehet arra, hogy a lehulló betondarabok kárt okozhatnak a híd alatt (a rakparton) közlekedő autókban vagy hajókban.

- olvasható a pontos leírásban. A dokumentum készítői szerint a legkritikusabb rész a Lánchíd déli oldali járdája, ahol akár

a teljes rész beszakadhat.

Csak remélni lehet, hogy a híd felújításáig nem történik baleset - fogalmazott meg súlyos végkövetkeztetést az áprilisban készült jelentés.

Karácsony mégis úgy döntött, hogy a főváros elhalasztja a híd rendbehozatalát, amit azzal magyarázott, hogy új közbeszerzési eljárást kell kiírni.

Később nyilvánosságra kerültek további, a híd állapotát felmérő jelentések. Az áprilisban és júniusban készült részletesebb dokumentumok szerint a járdalemezek átlyukadása bárhol, bármikor bekövetkezhet a híd északi és déli oldalán egyaránt. A járdakorlátokon repedések vannak, azok kifelé dőlnek, a helyzet várható súlyosbodása balesetveszélyt okozhat. A budai pillér falazatának pályaszint alatti kőburkolata egyre rosszabb állapotban van, a fugák számos helyen kiperegtek. Az acélszerkezetek korróziós károsodása fokozódik, a vasbeton szerkezet pedig a folyamatos korrodálódás miatt ugyancsak tovább károsodott.

Tarlós István a TV2 Mokka című, június 5-i műsorában

Tarlós István Forrás: MTI/Kallos Bea

Szerinte a fő kérdés az, hogy az utóbbi fél évben miért nem történt semmi az ügyben. „Az biztos, hogy azt a felújításra szánt 23,7 milliárd forintot ott hagytuk, amiben a többi között benne van a kormányhatározatban rögzített hatmilliárd forint. Ha csak a Lánchíd felújításáról beszélünk, akkor a forrás elegendő és rendelkezésre áll" - mutatott rá a politikus, aki szerint abban az értelemben életveszélyes a Lánchíd, hogy „egy önsúlyától képződött kátyúba egy autó tengelyig belesüllyed és a mögötte közlekedő belerohan, vagy egy gyalogos a járdán combig becsúszhat a betonvasak közé".

A jelenlegi főpolgármester tétovázásáról beszélt Fürjes Balázs Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár is, aki a főváros képviselőivel történt egyeztetés után úgy fogalmazott, hogy

Hónapok óta nem járhatnak buszok a hídon

A BKK január 3-ai közleményében leszögezte, hogy a jelenleginél fokozottabb korlátozást vezetnek be az átkelőn.

Eszerint az eddigieknél szigorúbban kell betartani a hídon meglévő súlykorlátozásokat annak felújításáig, így

  • nem hajthatnak fel 5 tonnánál nehezebb járművek, így például a turistabuszok és a teherautók;
  • a tilalom alól kizárólag a BKK járművei képeznek kivételt;
  • a kerékpárok, személygépkocsik, kisbuszok, furgonok továbbra is áthaladhatnak a hídon.

Tehát a főváros közvetetten már január elején beismerte, hogy a Lánchíd kritikus állapotban van, nem biztonságos rajta közlekedni. Ennek ellenére július végéig semmi konkrétum nem történt az ügyben, a feltételes közbeszerzési eljárás elindítása pedig annak a feltételes jellege miatt szintén nem ad okot bizalomra.

Most kiírták a közbeszerzési eljárást, de valójában azért kell aggódnunk, nehogy a "felújítás" után eltűnjön az a műemléki Lánchíd, amit ismerünk.