Lopni ment a balatoni strandra két budapesti férfi

Vágólapra másolva!
A 46, illetve 54 éves budapesti férfi tavaly júniusban, illetve júliusban több autóból is lopott Balatonfűzfőn, de egy siófoki és egy budapesti parkolóban is törtek fel kocsikat.
Vágólapra másolva!

A két férfi kocsival érkezett Balatonfűzfőre, ám két biciklit is vittek magukkal. Az autót egy félreeső helyen leparkolták,

a strand közelében álló, feltörésre kiszemelt kocsikhoz pedig a biciklikkel tekertek oda. A lopott dolgokat később az autójukba rejtették. A két férfi egy júniusi, illetve egy júliusi napon összesen nyolc autót tört fel Balatonfűzfőn, egyet pedig Siófokon, amivel összesen 12 embernek okoztak kárt.

Főként laptopot, tabletet, bluetooth hangszórókat, mobiltelefonokat és pénz loptak, emellett az autók feltörésével rongálási kárt is okoztak.

A két férfi a balatoni lopások előtt egy budapesti parkolóban is tört fel autót,

melyből egy laptopot vittek magukkal. A nyomozás során a lopott tárgyak egy része előkerült, a többire a tulajdonosok polgári jogi igényt jelentettek be.

Az ügyészség a vádiratában a két bűnügyi felügyelet alatt álló férfi közül a fiatalabbal szemben börtön, idősebb társával szemben pedig fegyházbüntetés kiszabását javasolta,

tekintve, hogy a lopásokat feltételes szabadság alatt követte el.