Több raklap tégla állította meg a részeg sofőrt Lovason – fotók

Vágólapra másolva!
Egy 22 éves férfi tavasszal részegen autózott Lovason, amikor elveszítette az uralmát az autó fölött, egy dombra hajtott, majd onnan egy ház kerítésének csapódott. Az autót a kerítés mögött felpakolt több raklapnyi tégla állította meg.
Vágólapra másolva!

Május 1-jén este 11 óra után nem sokkal

egy 22 éves pécselyi férfi ittasan autózott Lovason, egy murvás úton.

Feltehetően azért, mert túl gyorsan ment, elvesztette az egyenes úton az uralmát az autója felett, és egy füves dombra hajtott. Az ellenkormányzás miatt az autó hátulja megcsúszott a füvön és irányíthatatlanná vált. Ezután

a sodródó autó egy ház kerítésének csapódott, átszakította, és a mögötte összerakott három raklapnyi téglának ütközve állt meg.

A rendőrség helyszíni fotója Forrás: police.hu

A balesetben a 22 éves sofőr és egyik utasa 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság ittas vezetés miatt rendelt el nyomozást,

amit most lezártak, a keletkezett iratokat pedig elküldték az illetékes ügyészségnek.