Kilenc év börtönre ítéltek egy román férfit Szegeden

bíróság, bíró, kalapács, pult, ítélet, illusztráció
illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy román férfi társával együtt több mint negyven kiló marihuánát próbált Magyarországon keresztül Romániába csempészni, 9 évig kell börtönben maradnia. 
Vágólapra másolva!

A férfi társával együtt arra vállalkozott, hogy kábítószert szállít Belgrádból Bukarestbe. 2019 novemberében a szerb fővárosból Budapestre közlekedő autóbuszjáraton

két-két bőröndbe több mint 43,5 kiló marihuánát relytettek el.

A kábítószert felfedezték a röszkei határátkelőn. Mindkét férfi beismerő vallomást tett. Az ügyben első fokon eljáró Szegedi Törvényszék a férfit jogerősen nyolc, társát hét év szabadságvesztésre ítélte, és a büntetésükkel azonos időtartamra kiutasította Magyarország területéről. Az ügyészség a hosszabb tartamú szabadságvesztésre ítélt férfi - akit korábban hazájában kábítószer-kereskedelem miatt már elmarasztaltak - terhére jelentett be fellebbezést, amelyet a táblabíróság alaposnak talált.

Jogerősen 9 évre emelte a büntetését, amit fegyházban kell letöltenie,

és kizárta a feltételes szabadság lehetőségéből.