Térfigyelő rögzítette, ahogy kábelekkel harcol egy férfi Tapolcán - videó

Garázdaság és rongálás miatt emelt a vádat a Tapolcai Járási Ügyészség egy 35 éves férfival szemben. Az elkövető 2020 augusztusában több mint tíz percen át „harcolt” a villanyoszlopra szerelt hírközlési kábelekkel.
mindent rögzített egy térfigyelő
Vágólapra másolva!
Garázdaság és rongálás miatt emelt a vádat a Tapolcai Járási Ügyészség egy 35 éves férfival szemben, mert 2020 augusztusában több mint tíz percen át „harcolt" a villanyoszlopra szerelt hírközlési kábelekkel Tapolcán, majd a hozzá riasztott rendőrautó motorháztetejére ugrott, amivel betörte a szélvédőjét.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a férfi 17 órakor felmászott egy utcai kereszteződésben álló villanyoszlopra.

A hírközlési kábeleket, hangos kiabálás közben, széthúzogatta és leszakította.

A rongálás során a kábelek szigetelése, optikai kötődoboza megsérült,

mellyel az üzemeltető gazdasági társaságnak több mint 400 ezer forintos kára lett.

A férfi viselkedése miatt valaki kihívta a redőröket. Amikor a szolgálati jármű az utcába hajtott és megállt, a férfi a rendőrautó felé futott és ráugrott az elejére.

A motorháztetőn elvesztette az egyensúlyát, és fejjel a szélvédőre esett, ami betört.

Az autóban 100 ezer forintos kár keletkezett. Egyik kár sem térült meg.

Az ügyészek fogházba küldenék, emellett azt kérték, hogy a közügyek gyakorlásától is tiltsa el a férfit a Tapolcai Járásbíróság.