Súlyos közúti közlekedési baleset történt a 4-es számú főút püspökladányi szakaszán június 28-án. Egy autó áttért a szemközti forgalmi sávba és karambolozott két motorossal. A baleset után a kocsi vezetője kiszállt és elmenekült.
Az egyik motoros a helyszínen meghalt, a másikat súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A rendőrök hajtóvadászatot indítottak a balesetet okozó férfi után. A környező utcákban tanúkat kerestek, minden apró részletet beszereztek, ami a segítségükre lehetett az azonosításában. Még aznap a látókörükbe került egy helybéli, akit kapcsolatba lehetett hozni a balesettel.
A 37 éves férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki.
A püspökladányi nyomozók a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályával és a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen július 18-án fogták el debreceni búvóhelyén a sofőrt. Halálos közúti baleset gondatlan okozása, valamint segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A nyomozás során kiderült, hogy a férfit jogerősen eltiltották a vezetéstől, így "járművezetés az eltiltás hatálya alatt" bűncselekmény miatt is felelhet. A rendőrök a férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatása indítványozását.