Rátámadt az egyik rendészre egy nő a kaposvári kórház területén - Videó

Meglökte és megkarmolta a kórházi rendészt, Somogy Megyei Főügyészség sajtóközleménye
Vágólapra másolva!
Egy negyvenes éveiben járó nő szeptemberben a kaposvári kórház területén beült a bejárathoz közeli bódéba, ahol dohányozni kezdett. Mivel az a rendészek helye, azok rászóltak, hogy menjen el. Azt is mondták neki, hogy a kórház területén egyébként is tilos a dohányzás. Ezután esett nekik.
Vágólapra másolva!

Mivel ennek a nő nem ment el, kikísérték az utcára.

Forrás: ugyeszseg.hu

A zavartan viselkedő asszony ezután még többször megpróbált visszatérni a kórház területére, amit a rendészek úgy akadályoztak meg, hogy folyamatosan elállták az útját. A nő ezen rendkívül felháborodott, ezért

az egyik rendészt először meglökte, majd meg is karmolta, ami miatt az könnyebb sérüléseket szenvedett.

A nőt 90 nap börtönre ítélték