Lopott autóval döntöttek ki egy villanypóznát Tiszakécskén

Vágólapra másolva!
Autólopás és ittas vezetés miatt vittek be egy férfi a rendőrkapitányságra miután részegen ellopott egy autót és nekiment egy villanypóznának. A településen több mint egy órán keresztül nem volt áram miatta.
Vágólapra másolva!

Egy tiszakécskei lakost a szomszédja hívott fel december 30-án reggel azzal, hogy valaki összetörte az autóját. Mint kiderült, egy másik helyi férfi a baráti társaságával ivott előző éjjel, majd hajnalban gyalog indult haza. Útközben észrevette az autót, ami nyitva volt. Úgy gondolta, hogy inkább azzal folytatja az útját.

Alig 200 méter után elvesztette az uralmát az autó felett, felhajtott a járdára és nekiment egy villanypóznának, ami megdőlt. Emiatt 1,5 órán keresztül nem volt áram a településen.

Forrás: Police.hu

Kiderült, hogy a 25 éves férfi nem csak hogy részegen ült a volán mögé, de még jogosítványa sincs, és a biztonsági övet sem használta.

Ezért a büntetőeljáráson kívül szabálysértési és közigazgatási eljárást is indítottak ellene. A rendőrök többek között autólopás és ittas vezetés miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A bíróság az ügyészség javaslatára december 31-én letartóztatta.