Már harmadjára volt bombariadó Zalaegerszeg iskoláiban

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Az elmúlt egy hónapban már harmadjára volt bombariadó a zalaegerszegi iskolákban. A rendőrök nyomoznak a névtelen bejelentések után, de a szülők és a diákok is egyre türelmetlenebbül viselik a történteket - írja a Ripost.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo arról korábban beszámolt bombariadó volt február 7-én Zalaegerszegen a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, a Zrinyi Miklós Gimnáziumban, az Ady Endre Általános Iskola és Gimnáziumban és a Dózsa György Belvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában is.

A város több iskolájaba is fenyegető e-mailt érkezett: "robban a bomba!" szöveggel. Ezt követően indult a bombariadó szinte az összes iskolában Zalaegerszegen.

A gyerekeket azonnal kiterelték az épületekből, és közeli intézményekben helyezték el őket, míg az iskolákat átvizsgálták. Szerencsére

bombát sehol nem találtak.

A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

Két héttel később megérkezett a következő fenyegetés is. Február 27-én hétfőn ismét fenyegető e-mail érkezett, egy intézményt kivéve az összes középiskolába. A termeket ismét kiürítették, de bombának ekkor sem volt nyoma.

Két nappal ezelőtt pedig ismét jött egy e-mail:

Március 3-án, pénteken ugyanis megérkezett az újabb fenyegető üzenet, méghozzá nyolc középiskolához, de a robbanóanyag megintnem került elő.

A rendőrség továbbra is nyomoz, de a szülők és a diákok nem viselik jól a történteket és egyre türelmetlenebbek. A családok nem értik, hogy miért nem kapták el még mindíg az ismeretlent.

- mondták a szülők.

- tette hozzá egy harmadik helybéli.

Több szülő azt nyilatkozta, hogy bár a közlemények szerint a gyerekeket kiterelték az épületből, néhány helyen bent várakoztak a diákok.

Egy másik szülő is megerősítette, hogy gyermeke is a tornateremben várakozott. Volt olyan is, aki szerint gyereke és az iskolatársak kint álltak a vizsgálat végéig.

A rendőrség továbbra is nyomoz az ügyben.