Meghalt Bajkai István

Vágólapra másolva!
Meghalt Bajkai István fideszes politikus, országgyűlési képviselő – derült ki a Fidesz-KDNP vasárnapi, szerkesztőségünknek is megküldött közleményéből. 
Vágólapra másolva!

"Mély fájdalommal búcsúzunk barátunktól, kollégánktól Dr. Bajkai Istvántól. (...) A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Dr. Bajkai Istvánt saját halottjának tekinti. Osztozunk a család fájdalmában" - olvasható a kormánypártok közleményében

Bajkai István 1988-ban részt vett a Fidesz alapításában,

majd 1990-től négy éven át Budapest VI. kerületében volt önkormányzati képviselő. 2014-től 2018-ig Budapest VII. kerületének önkormányzati képviselője és alpolgármestere. 2018-tól országgyűlési képviselőként tevékenykedett, a Törvényalkotási Bizottság alelnöke volt, valamint 2022-ig az Igazságügyi Bizottság tagja.

Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője is megemlékezett Bajkai Istvánról. „Bajtárs hunyt el Bajkai István személyében. Régi, jó bajtárs, olyan, aki hosszú betegsége alatt is a munkájának élt. Sosem feledünk, Pista."

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója is elbúcsúzott képviselőtársától: "Élmény volt vele beszélgetni. Műveltsége, szerénysége, hite példa lehet mindannyiunk számára! Őszinte részvétem családjának! Isten nyugosztaljon István!"

A fideszes országgyűlési képviselő közszereplői Facebook-oldalán azt írták: „Dr. Bajkai István a Fidesz alapító tagja, országgyűlési képviselő 2023. április 22-én visszaadta lelkét teremtőjének. Hiánya felfoghatatlan, szavakkal el nem mondható veszteség családja és a közösség számára egyaránt."