Mindent eladna a gyurcsányista erzsébetvárosi vezetés - videó

Niedermüller Péter; Gyurcsány Ferenc beszél előad Közéleti személyiség foglalkozása politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Budapest, 2015. június 5. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt szocialista miniszterelnök (b) az Új Köztársaságért Alapítvány és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége európai parlamenti képviselőcsoportjának Új munkahelyek az új gazdaságban című konferenciáján a budapesti Mozsár Kávézóban 2015. június 5-én. Jobbról Niedermüller Péter, a DK EP-képviselője, a párt alelnöke. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Továbbra is tiltakoznak Erzsébetváros fideszes képviselői a kerületi ingatlaneladások ellen – derült ki a szerdai testületi ülésen.
Vágólapra másolva!

A gyurcsányista Niedermüller Péter által vezetett kerület ugyanis soha nem látott ingatlankiárusításba kezdett. A polgármester vezetésével három és fél milliárd forint értékben adná el vagyonát a balliberális vezetés. A Fidesz szerint a választáshoz közeledve, a baloldali önkormányzat mindent piacra akar dobni - írta a hírTV.hu.