Ellopta az egyik vevő pénztárcáját egy nő a császári kisboltban

EMBDEDDEL,
Vágólapra másolva!
Ottfelejtette egy vevő a pénztárcáját a császári élelmiszerüzletben, a következő magával vitte a benne lévő pénzzel és iratokkal együtt.
Vágólapra másolva!

Egy vevő november 9-én egy császári üzletből hazafelé menet a pénztár mögötti pultra lerakta a pénztárcáját, majd miután elpakolta a vásárolt árut, kiment az üzletből, a pénztárcáját a pulton felejtette.

Egy következő vásárló a pulton megtalálta és ellopta a 7.000 forint értékű pénztárcát

a benne lévő 700 forinttal, illetve a tulajdonos nevére kiállított személyi igazolvánnyal, lakcímkártyájával, TAJ kártyával, adókártyával, vezetői engedéllyel, fegyvertartási engedéllyel, vadászjeggyel, emellett autója forgalmi engedélyével és törzskönyvével, illetve bankkártyájával együtt.

A nő a lopott értékeket császári lakására hazavitte, a pénztárcából a 700 forintot kivette, a pénztárcát az iratokkal és a bankkártyákkal együtt pedig elégette,

így tulajdonos kára nem térült meg.

Az ügyészség a nővel szemben tárgyalás mellőzésével felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását javasolta.