Így búcsúztak barátai a vasárnapi balesetben meghalt tehetséges 17 éves fiútól

Két ember halt meg a Füzesabonynál történt balesetben
Vágólapra másolva!
Megnyerte a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt mezőgazdasági gépész kategóriában az a kamasz, aki vasárnap éjjel halt meg Füzesabonynál a barátnőjével együtt - írta meg a Bors, és barátai megható üzeneteit is megosztotta.
Vágólapra másolva!

"Barátom! Mennyi jót csináltunk mi együtt és most itt hagytál! Sosem felejtelek el!" - írta egy barátja.

"Itt hagytál BARÁTOM! Nyugodj békében, nagyon sajnállak, bárcsak itt lennél!" - írta egy másik ismerőse.

- idézte a lap a fiútól búcsúzó egyik ismerőse szavait.

Két ember halt meg a Füzesabonynál egy balesetben július 9-én Forrás: heol.hu/Agria Tv

A 17 éves kamasz egy hónapja posztolt egy fotót az autóról, amellyel július 9-én késő este baleset szenvedett Füzesabonynál egy 20 éves nővel együtt. Ahogy írtuk,

egyikük sem volt bekötve, ezért amikor egy kátyú megdobta a kamasz autóját, ütközéskor kirepültek a kocsiból.

A fiú azonnal szörnyethalt, az autó pedig a nőre zuhant. Az ő életét sem tudták már megmenteni.

A Bors megtudta, hogy nagy karrier állt a mátramindszenti kamasz előtt, aki Pétervásárára járt iskolába, hiszen idén

első helyezett lett a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen mezőgazdasági gépészként.

Nem sokkal ezután pedig a Hungexpon, a Szakma Sztár Fesztiválon vehetett át aranyérmet.