A pedofilbűnöző Vásárhelyi János továbbra is rács mögött marad

Vágólapra másolva!
Döntött a bíróság: továbbra sem bocsátható feltételes szabadságra a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatója. A végzést az ügyészség és az elítélt is tudomásul vette, így az jogerős.
Vágólapra másolva!

Nem bocsátotta feltételes szabadságra a volt bicskei gyermekotthoni igazgatót a bíróság – derült ki csütörtökön az illetékes törvényszék büntetés-végrehajtási csoportjának közleményéből. Mint abban olvasható:

A Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája a 2024. február 29-én megtartott meghallgatás eredményeként nem bocsátotta feltételes szabadságra a volt gyermekotthoni igazgatót. 

A büntetés-végrehajtási bíró a meghallgatás, valamint a rendelkezésére álló iratok alapján döntött abban a kérdésben, hogy az elítélt feltételes szabadságra bocsátható-e. Mindezek alapján úgy ítélte meg, hogy az elítélt a törvényi előfeltételeknek nem felel meg, a büntetési célok maradéktalan érvényesülése érdekében továbbra sem bocsátható feltételes szabadságra. A végzést az ügyészség és az elítélt is tudomásul vette, így az jogerős – írta a Mandiner.