Néhány dinasztikus háborút leszámítva lényegében nem voltak háborús konfliktusok, területi viszályok a történelmi Lengyelország és Magyarország között – hangsúlyozta a Kontextus vasárnapi adásában Mitrovits Miklós polonista, történész. Felidézte: Trianon után ugyan egy nagyköveti konferencián a lengyelek kaptak Csehszlovákiától 25 települést Szepes és Árva vármegyéből, ám ez sem hozott ellenségeskedést. Az ott élő magyar nemesség ugyanis – fűzte hozzá – szeretett volna Lengyelországhoz tartozni. Mitrovits Miklós felhívta a figyelmet arra is: a lengyelek sem ezt a szerződést, sem a trianonit sosem ratifikálták.
Mindkét nemzet tudatába beépült a szuverenitásért vívott küzdelem fontossága.
Megkockáztatom, hogy annyi szabadságharcot, felkelést, mint a lengyelek vagy a magyarok, egyetlen kelet-európai nép sem indított a történelemben
– tette hozzá. Ezekben a harcokban hol szavakban, hol tettekben, de a két nemzet nagyon sok esetben támogatta egymást. A történész a Kontextusban felidézte:
a trianoni béke aláírása után – ami megtiltotta a magyaroknak egyebek mellett a fegyvergyártást is –, Varsó bolsevik ostromakor Teleki Pál utasítására a Weiss Manfréd művekben legyártottak mintegy 80 vagonnyi muníciót, amit a románok engedélyével Erdélyen és Moldován keresztül Varsóba szállítottak.
A lengyelek Kijevig verték a bolsevikokat magyar segítséggel, ezzel megnyerték a háborút. A bolsevikok biztosak voltak benne, hogy augusztus 15-én már nem lesz mivel lőniük a lengyeleknek – és kiderült, hogy van...
A szocializmus időszakát részletesen taglalva a történész elmondta: a belügyi kapcsolatok nagyon szorosak voltak, azonban komoly konfliktusforrás volt a Rajk-per – ami még a lengyel belügy számára is meredek volt – illetve az 56-os magyar forradalom. Nem csak a lengyel társadalom döntő többsége, de a nemzeti(bb) kommunisták egy része is elképesztő módon szolidáris volt a magyar felkelőkkel:
Kádár János és Władysław Gomulka viszonyát ez mérgezte, Kádár már szinte imádkozott a lengyel kommunistának, hogy jöjjön el Budapestre, és mondja ki végre, hogy 1956-ban ellenforradalom volt.
A rendszerváltás utáni lengyel-magyar kapcsolatokra áttérve Mitrovits Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy a Gyurcsány-kormány idején különösen rossz volt a két ország viszonya diplomáciai, de legalábbis kormányfői szinten. Gyurcsány egy sajtónyilatkozatában a balkáni országokhoz hasonlította Lengyelországot, és a lehető legrosszabbakat mondta róla – miközben itthon éppen az őszödi beszéd és az őszi zavargások után a legitimációja nulla volt, az ország pedig romokban állt.
A sértegetések miatt végül nem is került sor Gyurcsány–Tusk kormányfői találkozóra, pedig lett volna rá idő és alkalom is bőven.
Az ukrán háború miatt kihűlt kapcsolatokkal összefüggésben a történész azt mondta: ez nem a két ország közötti konfliktus, hanem harmadik-negyedik országgal kapcsolatos, eltérő érdekekről van szó. Mitrovits Miklós elmondása szerint az ukrajnai háborút kitörését követő időszakban „nem volt jó magyarnak lenni Lengyelországban: szidták a magyarokat", de ez már lecsengett. Talán előbb-utóbb ez a probléma is lekerül a napirendről – zárta a beszélgetést Mitrovits Miklós.
További tartalomért látogasson el a Kontextus Youtube-csatornájára!