Újabb bizonyíték: Magyar Péter mögött Bajnai Gordon is ott áll

magyarpéter
Magyar Péter
Vágólapra másolva!
Bajnai köréig vezetnek a Magyar Péter-féle egyesület székhelykapcsolatai is.
Vágólapra másolva!

Nemrég kiderült, hogy Magyar Péter Legyél a változás! nevű egyesületét már 2023-ban bejegyezték, és olyan dollárbaloldali szereplőkhöz köthető, mint Molnár Áron (Noár), a Tanítanék Mozgalom vagy éppen a Humán Platform. További érdekesség, hogy a Legyél a változás! székhelyeként megjelölt II. kerületi lakást tulajdonló cég – egy 2014-es cikk szerint – egy olyan ciprusi offshore-céghez köthető, amelyben a Bajnai Gordonnal kapcsolatba hozható Wallis Asset Management Zrt. több tagja is érdekelt. Ám messze nem ez az egyetlen kapocs Magyar és a Bajnai-féle körök között — írja a Magyar Nemzet.

magyarpéter
Magyar Péter
Fotó: Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet

A Tűzfalcsoport nemrég megírta, hogy Magyar Péter új szervezetének neve Legyél a változás! Egyesület, amelyet már 2023 júliusában bejegyzett a bíróság. Az egyesület céljaként ezt határozták meg: „Pártpolitikától függetlenül azért küzdünk, hogy az emberek egy tudatos, cselekvő társadalmat alkotva egy szabadabb és nyitottabb országban éljenek.” A szabad és nyitott országra való utalás mintha csak a Soros-világ gyakori szlogenjeit idézné.

A Tűzfalcsoport azt is megnézte, hova van bejegyezve a Legyél a változás! Egyesület és kié az ingatlan. A II. kerületi, Kelemen László utcai lakás a Benedict 2002 Befektetési és Szolgáltató Kft. tulajdonában áll. 

A cég egy vállalkozó házaspáré: B. Barnabásé és B. S. Csilláé. B. Barnabás érintett a Dadu Art Kft.-ben is. Ennek az előadó-művészettel foglalkozó cégnek a tulajdonosa pedig Duda Éva koreográfus, aki nem más, mint Molnár Áron (Noár) házastársa.

A Legyél a változás! honlapjára látogatva a szintén az amerikai baloldal által pénzelt Tanítanék Mozgalom és Noár közös jelképét, illetve egy tanártüntetés pillanatfelvételét láthatjuk. Emlékezetes, hogy a Tanítanék mögött álló Humán Platform Egyesületet csak 2022-ben 54,5 millió forintnyi külföldi pénzből támogatták.

Bajnai Gordon és Szabó Tímea a hátsó sortokban kaptak helyet
Bajnai Gordon
Fotó: Forrás: MTI/Beliczay László

Ciprus, Ciprus, te csodás!

A Magyar Péter által megszerzett Legyél a változás! Egyesület II. kerületi, Kelemen László utcai címre bejegyzett lakása tehát a Benedict 2002 Befektetési és Szolgáltató Kft. tulajdonában áll. A Benedict 2002 Befektetési és Szolgáltató Kft.-ről nem sok információ érhető el az interneten, de egy 2014-es Átlátszó-cikk szerint egy offshore-ügyben érintett ciprusi cég, a Burnack Holdings Ltd. egyik részvényese. 

A 2014-es cikket már törölték az Átlátszó oldaláról, de egyes mellékletei elérhetők, sőt a Wayback Machine nevű oldal segítségével az eredeti írás is olvasható.

Az Átlátszó akkori cikke szerint a Bajnai Gordonhoz köthető Wallis Asset Management Zrt. több tagja is valamilyen módon kapcsolható az offshore-céghez. Így például Winkler Gyula, aki támogatta Bajnai pártalapítványát, vagy éppen Nagy György, aki a Wallis egyik alapítója volt.

Magyar Péterék egyesületét tehát egy olyan lakásba jegyezték be, amely egy ciprusi, Bajnai köreiig érő offshore-hálóban érintett vállalkozás tulajdona. 

De messze nem ez az első Bajnai-kapcsolat, ugyanis Magyar Péter ügyvédje, Bárándy Péter 2012-ben a Bajnai Gordon visszatérését elősegítő Haza és Haladás Egyesület alapítója is volt. De érdemes Nagy Ervin 2017-es nyilatkozatát is idézni, melyben a HVG-nek arról beszélt: „Jobb szeretnék az unalmas Bajnai Gordon irányítása alatt élni. De a társadalom még nem tart ott, hogy egy kedves, intelligens belvárosi kultúrlény kelljen neki.”

Ennél is beszédesebb az adattakarítási ügy. Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, Magyar mozgalmának honlapja, a Talpramagyarok.hu mögött is megjelent a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat. Dokumentumokkal igazolva beszámoltunk róla, hogy a honlap adatvédelmi tájékoztatójában olvasható az Estratos Digital GmbH és a Lundadonate.org neve. A két céget és felbukkanásuk jelentőségét ebben a cikkben mutatta be a Magyar Nemzet részletesen.

Az érintettek, vagyis a DatAdat és Magyar sietve tagadták a kapcsolatot, majd a Magyar Nemzet leleplező cikkének megjelenése után néhány órával eltűnt a két cég neve az adatkezelési tájékoztatóból.

A dolog azonban itt még nem ért véget, másnap ugyanis Magyar Péter meghökkentő magyarázattal állt elő. Az újságírók kérdésére arról számolt be, hogy a mozgalma honlapján elérhető adatkezelési tájékoztatót mástól szerezték. – Nem akartunk érte külön fizetni – fogalmazott.

Az eset kapcsán Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta: tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja azokkal szemben, akik ott megadták adataikat. 

Eközben arról értesült a lap, hogy Magyar mozgalmától többen is a hozzájárulásuk megadása nélkül kaptak hírlevelet, amit Péterfalvi ugyancsak aggályosnak nevezett.

Utóbbi eset kísértetiesen hasonlít a baloldal 2022-es kéretlen sms-kampányára, amikor is tömegeknek küldtek kéretlenül üzeneteket.

Szuverenitásvédelmi vizsgálat

– Ugyanolyan külföldi befolyásolási kísérlet készülhet, mint amilyennel 2022-ben próbálkoztak – erről már a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke beszélt a Magyar Nemzetnek. Lánczi Tamás közölte: a hivatal – a Magyar Nemzet cikke nyomán – vizsgálatot indított.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!