Péntek délután tartotta hivatalos önkormányzati kampánynyitóját a Fidesz. Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy már csak egyetlen országos párt van, amelyre rá lehet bízni az ország irányításának a felelősségét. Bár minden felmérés szerint a Fidesz a toronymagas esélyese az önkormányzati választásnak, Orbán és Kósa Lajos debreceni polgármester is óva intette a résztvevőket az elbizakodottságtól.
19.25 Orbán Viktor beszéde és a klipforgatás
17.20 Kósa tetszett, Tarlós lassú volt az ercsi jelöltek szerint
Budapest elnyerését tartja a legfontosabbnajk, ezért Tarlós beszédére figyelt leginkább a Fidesz ácsi, magát roma származásúnak valló jelöltje. Tudósítónknak egy másik ácsi jelölt azt mondta: bár a Fidesz most népszerű, de nagyon kell a lelkesítés a kampány utolsó három hetében.
A Duna-parti Ercsiből érkezett jelöltek egy csoportjának Kósa Lajos tetszett a legjobban, szerintük a polgármester hozta "a vidéki ember természetes humorát". Tarlóssal viszont nem voltak elégedettek, mert szerintük - ahhoz képest, hogy milyen nagy a feladat - nem volt elég lendületes.
Az ercsi jelöltek szerint érezhető "egyfajta türelmetlenség", sokan ugyanis azt várják, hogy a kormány azonnal érjen el láűtványos eredményeket. E miatt számolni kell azzal, hogy hamar elpárolog a népszerűség. Emlékeztettek arra is: Orbán nem véletlenül figyelmeztetett arra, hogy nehéz idők jönnek.
17.12 Gyorsan fogy a kolbász és az alma
Tudósítóink szerint nagy népszerűségnek örvend a nyíregyházi, a szekszárdi és a békéscsabai polgármesterjelöltek által osztogatott alma, vörösbor és kolbász. A folyosón, ahol osztogatják az ételeket, tömeg alakult ki, és tartalékokat kellett előhozni a jelölteknek.
17.11 "Feltöltött Orbán Viktor beszéde"
A szabolcsi Nagydobos egyik jelöltje, Szántó László azt mondta egyik tudósítónknak, hogy tetszett neki Orbán Viktor tárgyilagossága. Arra a kérdésre, hogy mi lesz a választás után, azt mondta, hogy eljön az igazság pillanata, de azt nem részletezte, hogy ezalatt mit ért. "A valósággal majd szembesülni kell" - mondta.
A csongrádi Csanytelek polgármesterjelöltje, Györgyiné Mészáros Erzsébet azt mondta, hogy feltöltötte Orbán beszéde. Szerinte a Fidesz támogatottsága és népszerűsége nagyon sokáig ki fog tartani, és októberben még több támogatójuk lesz, mint tavasszal. Szerinte a párt támogatottsága az önkormányzati választás után is ki fog tartani, mert az emberek tudják, hogy milyen az ország állapota, és emiatt tudomásul veszik az intézkedéseiket.
16.50 Filmet forgatnak Orbán beszéde után
16.46 "Már csak egyetlen országos párt van"
"Már csak egyetlen országos párt van, egyetlen néppárt, amelyre rá lehet bízni az ország sorsáért viselendő felelősséget" - jelentette ki Orbán, aki arra bíztatta a jelölteket és aktivistákat, hogy ha elfáradnának, arra gondoljanak: a gyermekeiknek tartoznak az új Magyarország felépítésével. Orbán röviid beszédét a szokásos fordulattal zárta: "Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!"
16.44 "Egyszerre és ott helyben" kell felemelni Magyarországot
Nem lehet néhány hét alatt megszabadulni nyolc év terheitől - mondta Orbán, aki szerint az új rendszer alapjait már lerakták, de most ezekre támaszkodva kell felemelni Magyarországot. Ez azonban nem sikerülhet egyedül senkinek, még neki sem. "Magyarországot úgy lehet talpra állítani, ha mindenütt felemeljük" - jelentette ki Orbán, aki szerint az ország minden települését "egyszerre és ott helyben" kell felemelni.
16.40 Orbán óva intett az elbizakodottságtól
"Október 3-án Magyarország újra fontos sikert érhet el" - mondta Orbán, de szerinte ehhez keményen meg kell dolgozni. Óva intett mindenkt attól, hogy bármilyen következtetést levonjon a múlt sikereiből vagy a kedvező felmérésekből. A miniszterelnök szerint az áprilisi győzelem legfontosabb titka az volt, hogy világosan meg tudták fogalmazni, hogy mi a tét: lesz-e végre mélyreható változás? Ezt szerinte az emberek átérezték, és a változásokra szavaztak.
16.38 Nagy figyelemmel hallgatják Orbánt
Orbán Viktor beszédét nagy figyelemmel hallgatja a közönség, még a korábban a folyosón ácsingózók is bejöttek a terembe.
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága?
Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
Magyar magán- és közügyek keveredtek össze az emír tárgyalójában
Egyre titokzatosabbak annak az utazásnak a részletei, amelyen egyszerre vett részt a miniszterelnök egy legközelebbi munkatársa, egy befolyásos fideszes képviselő és egy ...
Mikor bólintott Matolcsy, és miért rázta az ujját Pintér? Orbán országértékelője belülről
Nagy volt a kontraszt a tavalyi optimista ígéretek és a mostani országértékelő között, Orbán Viktor azonban ezúttal is hálás közönség előtt beszélt. Bár úgy tűnt, ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Diákok és a péniszpánik
A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.