Négy órát volt szabadon a feltételezett gyilkos

Események

gyulai gyilkosság
Gyula, 2016. február 5. Bűnügyi helyszínelők dolgoznak 2016. február 5-én a gyulai autóbusz-állomásnál, ahol holtan találtak egy férfit. A helyszíni szemle elsődleges megállapítása szerint a 37 éves dobozi férfi bűncselekmény áldozata lett. MTI Fotó: Donka Ferenc
Vágólapra másolva!
Február ötödike van, ez az év 36. napja a Gergely-naptár szerint, ma az Ágoták és az Ingridek ünnepelnek. Olasz cigarettacsempészt fogtak Letenyén. Drón ütközött az Empire State Buildingbe. Öngyilkos lett a BMX-es legenda. Gazdát cserélhet a Népszava. Orbán Viktor szerint a baloldal nem veszi komolyan a terrorveszélyt. Lecserélhetik a horogkeresztre emlékeztető szimbólumokat a japán térképeken. Alig mozdult a forint éjszaka. Tizenhét kiló marihuánát találtak Mosonmagyaróváron. Megöltek egy férfit Gyulán. Tudja meg az Origótól, mi történt éjszaka és reggel. Ha érdekességet lát, fényképezze le, és küldje el az Origo Facebook-oldalára, vagy ha egy hírt érdekesnek tart, küldje el a [email protected] címre.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül60 bejegyzés
07:53
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Február ötödike van

Február ötödike van. Ezen a napon alakult meg a Kongói Szabadállam 1885-ben, és ezen a napon szállt le a Holdra 1971-ben az Apollo-14 Antares nevű holdkompja. Ma ünnepli a születésnapját Szepesi György sportriporter, Michael Mann filmrendező, Tony Jaa harcművész-színész, valamint Carlos Tevez, Cristiano Ronaldo és Neymar labdarúgók.

07:55
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Viharos szél várható

Pénteken a hajnali, reggeli órákban még előfordulhat vegyes csapadék, majd fokozatosan csökken a felhőzet, és kisüt a nap. Délutánig többfelé erős, a nyugati és a középső tájakon viharos lesz az északnyugati szél. Reggel -3, délután +6 fok körül alakul a hőmérséklet - írja a köpönyeg.hu

07:56
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Megöltek egy férfit Gyulán

Holtan találtak egy 37 éves dobozi férfit a gyulai autóbusz-állomáson péntek hajnalban. Úgy tűnik, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett. 

07:56
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Elhunyt az Earth, Wind & Fire alapítója

Meghalt Maurice White, az amerikai soul-funky zenekar, az Earth, Wind & Fire alapítója.A 74 éves zenész Parkinson-kórban szenvedett - írja a BBC.

 

07:56
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Lengyelországban és Dániában tárgyal Cameron

David Cameron brit miniszterelnök Lengyelországba és Dániába utazik, hogy támogatókat szerezzen reformcsomagjához, amely Nagy-Britannia és az EU viszonyát rendezné újra - olvasható a BBC oldalán

08:00
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Baleset a Baross utcában

Baleset történt a XVII. kerületben, a Baross utcában a Szabadság utcánál, mindkét irányban korlátozásra kell számítani - írja a BKK. 

08:02
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Alig mozdult a forint az éjszaka

Alig pár fillérrel mozdult el a forint árfolyama péntek kora reggel a nemzetközi devizakereskedelemben csütörtök késő délutánhoz képest.

 

Az euró jegyzése a csütörtök késő délutáni 310,65 forintról 310,62 forintra, a dolláré 277,55 forintról 277,57 forintra, a frank árfolyama pedig 279,45 forintról 279,28 forintra változott. Az euró a csütörtök késő délutáni 1,1198 dollárról péntek kora reggelre 1,1189 dollárra gyengült.

08:02
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Először párbajozott a két demokrata jelölt

Hillary Clinton és Bernie Sanders a Wall Streetről és az amerikai külpolitikáról vitatkoztak a demokrata elnökjelöltek első kétfős vitáján az Egyesül Államokban - írja a BBC.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Justin Sullivan
08:02
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

17 kiló marihuána Mosonmagyaróváron

A mosonmagyaróvári járőrök csütörtök éjjel igazoltattak egy autóst. A gépkocsiban 17 kilogramm marihuánát találtak a kárpit alatt kialakított rejtekhelyen - írja a kisalfold.hu.

08:05
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Erősödik a forgalom

Erősödik a forgalom az M3-as autópálya bevezető szakaszán a Szerencs utcánál és a 11-es főúton a Pünkösdfürdő utca előtt - írja a BKK.

08:10
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Vérátömlesztéssel is terjed a Zika-vírus

Két ember is vérátömlesztéssel kapta meg a Zika-vírust Brazíliában - írja az AP.

A Zika-vírust terjesztő egyiptomi csípőszúnyog (Aedes aegypti) elleni irtószert permeteznek a brazíliai Sao Paulóban Forrás: MTI/EPA/EFE/Sebastiao Moreira
08:11
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Egyre sűrűbb a BAH-csomópont

Lelassult a haladás a Budaörsi úton befelé a BAH-csomópont előtt, az M3-as autópálya bevezető szakaszán a Szerencs utcánál, a 11-es főúton a Pünkösdfürdő utca előtt, illetve a Hungária körúton a Thököly út és a Kerepesi út közelében - írja a BKK.

08:16
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Szaúdi katonák is mennek Szíriába

Több ezer katonát küldhet Szíriába Szaúd-Arábia - írja a theguardian

08:18
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Az állam a mi szolgánk

Az ország versenyképességének javítását és gazdaságának növelését célozza a bürokráciacsökkentés - mondta Lázár János az MTI-nek adott interjúban. Lázár János egy Albert Einstein-idézettel foglalta össze a bürokráciacsökkentés alapelvét: "az állam a mi szolgánk, és ne mi legyünk az állam rabszolgái".

08:22
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Szűkösebb a rakpart

A budai alsó rakparton a Bertalan Lajos utcai felhajtónál csak egy sávon lehet haladni, mert javítják a támfalat. Éjszakánként (21 óra és hajnali 5 óra között) az alsó rakparton a Bertalan Lajos utca és az Egry József utca között a fél útpályát lezárják, a váltakozó irányú áthaladást jelzőőrök irányítják - írja a BKK.

08:26
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

3 embert ölt meg a Zika-vírus Kolumbiában

Három embert ölt meg a Zika-vírus Kolumbiában - írja a theguardian. A hírt az ország egészségügyi minisztere is megerősítette.

Benne van a levegőben Forrás: AFP/Marvin RECINOS/Marvin Recinos
08:28
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Újra teljes pályán a 14-es

Befejeződött a Görgey Artúr utca felújítása. A 14-es villamos a teljes vonalon közlekedik, a 12-es villamos pedig munkanapokon 21 óráig jár, ezt követően a 270-es autóbusszal lehet utazni - írja a BKK.

08:31
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Lassulást várnak az amerikai munkaerőpiacon

Lassulhat a foglalkoztatás növekedése az USA-ban - írja a Reuters

08:36
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

70 ezer szíriai tart Törökországba

Több tízezer szíriai menekül a török határ felé az aleppói harcokból - írja a BBC.

08:40
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Erdőkben keresik az eltűnt MSZP-s képviselőt

Barátai már a kedvenc vidékén, a Pilis erdőségeiben is keresték, de továbbra sincs semmi nyoma az egy hónapja eltűnt politikusnak, Sápi Attilának - írja a Bors Online.

08:54
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Óvszerhasználatért kampányolnak Thaiföldön

Thaiföldön kampányt indítottak az óvszerek népszerűsítéséért. Sok thaiföldi számára ugyanis a mai napig szégyennek számít az óvszeres védekezés - írja a BBC.

Egy thaiföldi egészségügyi szakképző iskola diákjai tesznek tanulmányi kirándulást egy óvszergyárban Forrás: Bangkok Post/Thiti Wannamontha
08:56
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Torlódások városszerte

Torlódásra kell számítani a Hungária körúton a Thököly út és a Kerepesi út közelében, a Kerepesi úton és a Fogarasi úton a közös csomópont előtt, a Thököly úton befelé a Hungária körútnál és a Baross térnél, a Róbert Károly körúton az Árpád híd felé - írja a BKK.

08:57
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Ütközött Kovács Zoltán kormányszóvivő

Kovács Zoltán kormányszóvivő péntek reggel autóbalesetet szenvedett Budapesten. A baleset a XII. kerületi Szent Orbán téren történt. Senki sem sérült meg.

08:59
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Továbbra is csak a Margit hídig megy a HÉV

A H5-ös HÉV felújítás miatt nem közlekedik a Batthyány tér és a Margit híd, budai hídfő között. Ezen a szakaszon a 109-es autóbusszal vagy a 19-es villamossal utazhatnak. Munkanapokon csúcsidőszakban pótlóbusz is jár - írja a BKK.

09:02
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Megölték a 11 éves afgán hőst

Egy motoros lőtte le azt a 11 éves afgán fiút, akit a tálibok elleni harc hőseként ünnepeltek - áll a CNN oldalán

09:05
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Mi vagyunk a felelősek a méhpusztulásért

Az emberiség a felelős a vírus terjesztéséért, ami világszerte tizedeli a méhpopulációkat. A deformáltszárny-vírus (DWV) nem természetesen terjed, hanem emberi segítséggel, hála a kereskedelemnek, ami egymástól távol fekvő országokba is eljuttatja a fertőzött méheket - írja a Science Daily.

Elpusztult méheket vizsgálnak egy egyesült államokbeli laboratóriumban Forrás: AFP/Saul Loeb
09:07
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Mérlegelik, kell-e kocsit küldeni a betegért

A mentésirányítóknak a jövőben arra is lehetőségük lesz, hogy nemet mondjanak a 104-es számra telefonálóknak. A cél, hogy a valóban sürgős esetekhez minél hamarabb odaérjenek - írja a Délmagyar.hu

09:10
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Baleset a Pesti úton

Baleset történt a Pesti úton befelé a Zrínyi utcánál, torlódásra számítsanak - írja a BKK.

09:11
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Megoldódott a Plútó mozgó hegyeinek rejtélye

Azért mozognak a hegyek a Plútó felszínén, mert a felszín és a hegyek másfajta jégből állnak, nitrogénjégből és vízjégből - írja a NASA.

09:18
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

26 százalékkal estek a LinkedIn részvényei

26 százalékkal esett a Linkedin részvényeinek értéke, miután a vártnál valószínűleg alacsonyabb lesz a cég profitja az idei első negyedévben - írja a BBC

09:20
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Orbán: A baloldal nem veszi komolyan a terrorveszélyt

Orbán Viktor ezt pénteken mondta a Kossuth rádióban a tervezett alkotmánymódosításról szólva. A módosítás alapján önálló tényállás lenne az alaptörvényben a terrorveszélyhelyzet.

09:27
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Eladhatják a Népszavát

Megválik a Népszavától a lap jelenlegi tulajdonosa, a svájci Luganóban bejegyzett TGD Intermedia SA, amely mögött többen Puch Lászlót, az MSZP volt pénztárnokát sejtik - írja a Népszabadság pénteki száma.

A napilap szerint két ajánlat érkezett a cégre, az egyik vevőjelölt a Szabad Földet, a Vasárnapi Híreket és több más terméket is kiadó Geomédia Zrt., pontosabban az annak 100 százalékos tulajdonában lévő VH Kiadói Kft., a másik a Népszava Szerkesztőség Dolgozóinak Szociális Kulturális és Segélyező Egyesülete, amelynek most jelképes, egyszázalékos tulajdonrésze van a politikai napilapot kiadó cégben.

09:32
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Túlságosan hasonlít a horogkeresztre

A buddhista templomokat a japánok azzal a mandzsi nevű szimbólummal jelölik a térképeken, ami hasonlít a nácik által használt horogkeresztre. A 2020-as olimpiára készülő országban most azt fontolgatják, hogy lecserélik a szimbólumot - írja az AP.

Japán mandzsi Forrás: Origo
09:35
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Megszűnt az akadály a Pesti úton

Megszűnt a forgalmi akadály a Pesti úton befelé a Zrínyi utcánál - írja a BKK.

09:45
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Így mozog a grönlandi jég

Grönland szélén még mindig gyorsan olvad a jég, a belső, vastagabb jégpáncél azonban most lassabban húzódik a peremek felé, mint az elmúlt évezredekben. A kutatók azonban figyelmeztetnek: ez még nem jelenti azt, hogy a globális felmelegedés okozta jégolvadás nem hatalmas probléma - írja a Science Daily

09:48
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Több százmilliós adócsalás nyomozását zárták le

Negyvenhét gyanúsítottat érintő, több százmillió forintos adócsalási ügy nyomozását zárta le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága.

09:49
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Csodacsúcsok az amerikai jégkorongban

A Florida Panthers 6-3-ra legyőzte a vendég Detroit Red Wings csapatát. A hazaiak legendás cseh csatára, Jaromir Jagr pályafutása 1100. gólpasszát adta.

A Toronto Maple Leafs szétlövésben verte a New Jersey Devilst, a kanadai csapat vezetőedzője, Mike Babcock ezredik alkalommal irányította az együttest.

09:55
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Kutyaház rejtette az áfacsalás dokumentumait

Negyvenhét gyanúsítottat érintő, több százmillió forintos adócsalási ügy nyomozását zárta le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága. 

A gyanú szerint egy kecskeméti férfi 26 fizetésképtelen céget vett át, majd a társaságok nevében fiktív számlákat állított ki, és ezeket jutalék ellenében értékesítette.

A "számlagyáros" házánál található kutyaház mögötti tároló mélyéről került elő az a nejlonszatyor, amelyben a "könyvelési anyagát", a fiktív számlákhoz szükséges kellékeket őrizte. 

09:55
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Megölte magát a BMX-es legenda

Öngyilkos lett Dave Mirra - írja a Reuters. A legendás BMX-versenyző 14 arany-, 6 ezüst- és 4 bronzérmet szerzett az ESPN X Games versenysorozatban 1995 és 2009 között.   

09:56
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Baleset az M0-s lehajtóján

Baleset történt az M0-s autóút csepeli lehajtóján, tart a helyszínelés - írja a BKK.

09:56
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

A majom éve

Kínaiak százmilliói keltek útra, hogy a február 8-án kezdődő holdújév családjuk körében érje őket, a pekingi pályaudvaron egy gombostűt nem lehetne most leejteni.

Forrás: MTI/EPA/Rolex Dela Pena
10:00
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Drón ütközött az Empire State Buildingbe

Veszélyeztetés gyanújával letartóztattak egy New Jersey-i férfit csütörtök éjszaka, miután egy drón nekiütközött az Empire State Buildingnek. A műszer a 40. szinten csapódott az épületnek, és egy öt emelettel lejjebbi lépcsőpihenőre zuhant. A rendőrök szerint a 27 éves tulajdonos képeket akart készíteni a drónnal, de elveszítette felette az irányítást – írja az AP.

10:02
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

7,5 százalékkal nőtt az ipari termelés 2015-ben

Tavaly decemberben az ipari termelés volumene 9,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, 2015-ben a termelés 7,5 százalékkal volt magasabb, mint 2014-ben - közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

10:07
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

A volt first lady is beszáll a kampányba

„Nahát, anyu, a kampánygyűléseimen nem szoktak ennyien lenni” – viccelődött Jeb Bush republikánus elnökjelölt-aspiráns, amikor az édesanyja, a 91 éves egykori first lady járókeret segítségével megjelent egy New Hampshire-i rendezvényen, hogy támogassa a jelölését.

A volt floridai kormányzó mindössze a szavazatok 3 százalékát szerezte meg az iowai jelölőgyűlésen, így nagy szüksége van minden segítségre, pedig édesanyja szerint ő „a legkedvesebb, legbölcsebb, leggondoskodóbb, lojális és fegyelmezett” – számolt be az AP.

10:07
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Nem változott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23 556,51 ponton nyitott pénteken, azaz nem változott a csütörtöki záró értékéhez képest.

10:11
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Buszsávba terelnek mindenkit a Fő utcában

Az I. kerületi Fő utcában a Csalogány utcánál a forgalmat a buszsávba terelik csatornajavítás miatt - írja a BKK.

10:13
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Csempészt fogtak Letenyén

Több mint 14 millió forintot érő cigarettát akart kicsempészni Magyarországról egy olasz férfi, akit a letenyei magyar-horvát határátkelőn fogtak el. 

10:17
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Lezárták a Petőfi Sándor utcát

A belvárosban a Petőfi Sándor utcát lezárták a Ferenciek terénél a Párizsi udvar átépítése miatt. A Petőfi Sándor utca északi részét terelőúton, a Városház utca–Párizsi utca útvonalon érhetik el. A 15-ös és a 115-ös autóbuszok módosított útvonalon járnak, a Kálvin tértől a Kiskörúton tesznek kerülőt (a Gyöngyösi utca, illetve az Árpád híd felé) - írja a BKK.

10:22
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Nőtt a Toyota nyeresége

A tavalyi utolsó negyedévben a Toyota nyeresége 5, forgalma pedig 4,7 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban - írja a BBC

10:27
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Hat és fél éves mélyponton a devizatartalék

Tavaly december végére 30,322 milliárd euróra süllyedt a jegybank devizatartalékainak szintje - közölte az MNB. Decemberben 2,818 milliárd, a teljes múlt évben 4,256 milliárd euróval apadtak a tartalékok. 

10:29
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Félpályás útlezárás Tiszafüred külterületén

Félpályás útlezárásra és rendőri forgalomirányításra számíthatnak a közlekedők Tiszafüred külterületén, a 33-as számú főúton - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság.

10:32
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Lassú a haladás a rakparton

Lassú a haladás a pesti alsó rakparton a Lánchíd közelében, a Kerepesi úton befelé a Hungária körút előtt - írja a BKK.

10:33
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Elméletileg szabad a WikiLeaks alapítója

Nagy-Britanniának és Svédországnak nincs joga megfosztani a szabadságától Julian Assange-t – döntött az ENSZ Önkényes Fogvatartással foglalkozó munkacsoportja. Svédország és Nagy-Britannia azonban nem veszi figyelembe a döntést.

Julian Assange az ecuadori nagykövetség erkélyén Forrás: AFP/Carl Court
10:39
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Módosult két busz útvonala

Kispesten a Derkovits Gyula utcát lezárták a Csokonai utca és a Vécsey utca között csatornafelújítás miatt. Kerülni az Üllői úton vagy a Gyömrői úton lehet. A 182-es és a 184-es autóbusz módosított útvonalon közlekedik, több megálló kimarad - írja a BKK.

10:48
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

A líbiai egységkormánynak működnie kell

A líbiai rendezés az egyik központi téma lesz az uniós védelmi miniszterek Amszterdamban rendezett, pénteki informális találkozóján, amellyel kapcsolatban az ülésre érkező Ursula von der Leyen német védelmi miniszter az újságíróknak azt mondta, a béke érdekében a líbiai egységkormánynak működnie kell.

10:53
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

NGM: Folytatódik az ipari növekedés

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a tavalyi évhez hasonlóan várhatóan 2016-ban is 7,5-8 százalékkal bővül az ipari termelés.

10:59
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

4 órát volt szabadon a feltételezett gyilkos

Ma hajnalban a gyulai buszmegállóban holtan találtak egy 37 éves dobozi férfit. A rendőrök szerint megölték. Ezek után elfogtak egy 20 éves fiatalembert, akit a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.

Bűnügyi helyszínelők dolgoznak a gyulai autóbusz-állomásnál

11:02
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Kamionnal ütközött a busz

Az M0-s autóút M5-ös felé vezető oldalán a halásztelki csomópont (16-os jelű) lehajtó ágán 8.40-kor egy kamionba hátulról belecsúszott egy BKV-autóbusz. A helyszínelést kezdetben sávlezárás mellett végezte a rendőrség, de 9.50-től a lehajtó ágat teljesen lezárták. A szigetszentmiklósi csomópontban (19-es jelű) lehet visszafordulni - írja az Útinform. 

11:05
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Lakástűz Bangkokban

Bangkok belvárosában kigyulladt egy nagy lakóépület. Eddig hárman vesztették életüket, a tűzoltók továbbra is a lángokkal küzdenek.

Forrás: MTI/EPA/Diego Azubel
11:07
február 05, 2016
Vágólapra másolva!

Az oroszokat kóstolgatja a főtitkár

A Szíriában végrehajtott és "elsősorban az ellenzéki csoportok ellen irányuló" orosz légicsapások aláássák a polgárháború politikai megoldását célzó erőfeszítéseket - jelentette ki a NATO főtitkára, aki az Európai Unió védelmi minisztereinek találkozójára érkezett a holland fővárosba.

A szíriai kormányerők és szövetségeseik az orosz légierő támogatásával az utóbbi napokban jelentősen előrenyomultak az észak-szíriai Aleppó tartományban.