Orbán Viktor beszédével indul a tavaszi szezon
2017. február 20. 13:02
Orbán Viktor is felszólal napirend előtt az Országgyűlésben hétfőn, a tavaszi ülésszak nyitónapján. A kormányfő A 2017-es év teendőiről címmel mond beszédet a képviselők előtt.
Az Országgyűlés négynapos üléssel hétfőn kezdi meg tavaszi ülésszakát. A parlament négy, a közelmúltban elhunyt volt képviselőről is megemlékezik, köztük Torgyán József (FKGP) egykori földművelésügyi és vidékfejlesztési, valamint Katona Kálmán (MDF) korábbi közlekedésügyi miniszterről. A két volt tárcavezető mellett megemlékeznek a szintén a közelmúltban elhunyt Kocsenda Antalról (FKGP) és Erkel Tiborról (MIÉP).
Már gyülekeznek a képviselők az ülésteremben.
A képviselők kedden belefognak az illegális bevándorlók őrizetbe vételéről szóló, a belügyminiszter által beterjesztett törvénycsomag tárgyalásába, továbbá újra szavazhatnak egy, az Alkotmánybíróság által több ponton alaptörvény-ellenesnek minősített előterjesztésről. Szerdán több nemzetközi szerződés kihirdetését, valamint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2015-ös beszámolóját tárgyalják a képviselők.
Lassan megtelik az ülésterem.
Megérkezett Orbán Viktor miniszterelnök is.
Megérkezett Kövér László házelnök is, így megkezdődhet a tavaszi ülésszak.
Négy elhunyt képviselőre emlékeznek a honatyák, köztük Torgyán Józsefre és Katona Kálmánra.
Egyperces néma felállással emlékeznek.
Kövér László bejelentette, hogy Szél Bernadett az LMP új frakcióvezetője.
Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában azt mondta, a kormány megvonta a 2016-os év mérlegét. Hatályba lépett a 2017-es költségvetés, és a kormány elkezdte annak végrehajtását. A kormány elkészítette a 2017-es év tervét, a kockázatokat felmérte és beazonosította. Az államadósság a GDP 74 százalékára csökkent - mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor a kedvező gazdasági adatok kapcsán köszönetet mondott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek. A kormányfő szerint teljesíthető 2017-re a 2,4 százalékos hiánycél. A magyar gazdaság gyorsabban nőtt tavaly, mint az unióé, és a belső egyensúly is erősödött - tette hozzá. A kormány 4,1 százalékos bővülést vár 2017-re, és 4,3 százalékosat 2018-ra - jelentette be a miniszterelnök.
A kormányfő beszámolt arról is, hogy 2016-ban rekordot döntött a külkereskedelem is. A magyar gazdaságpolitika gyengesége az volt, hogy a növekedés csak a külkereskedelmi hiány növekedésével együtt valósult meg, de ez mára elmúlt. Orbán kijelentette, hogy a munkanélküliek száma 205 ezer főre csökkent, a munkanélküliség rekordalacsony, így karnyújtásnyira van a teljes foglalkoztatottság.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a kiskereskedelmi forgalom is több mint négy százalékkal bővült a tavalyi évben. 2015 eleje óta több mint 10 százalékkal vásároltak többet a magyarok - tette hozzá.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy minden javuló mutató mögött sok millió ember munkája áll. Jó érzés látni, hogy fokozatosan beérik a munka gyümölcse, a gazdaság tényei azt mutatták, hogy a magyar gazdasági modell működik.
2017 januárjában nőttek a bérek és csökkentek az adók - mondta Orbán. A minimálbér és a szakmunkás-minimálbér is jelentősen emelkedett - tette hozzá. Január elsejetéről a katonák és a rendőrség dolgozói is ötszázalékos béremelésben részesültek.
A kormányfő elmondta, hogy az egészségügyben az orvosok és az ápolók körében is nőttek a bérek, valamint a következő években is újabb emelések lesznek. Az állami vállalatoknál is megszületett a megállapodás a következő évek béremeléséről - tette hozzá.
A nyugdíjasokról azt mondta, hogy az esetükben is megvalósult a juttatások emelése. A kormányfő a családi adókedvezmények bővüléséről is beszélt. Az otthonteremtésről azt mondta, hogy azzal el akarták kerülni a devizahitelek csapdáját, és közben segíteni az építőipart.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a gazdaságfejlesztési programokra is több százmilliárd forint jut. Csak akkor nevezhető országnak, ha képes megvédeni a határait, éppen emiatt senki nem léphet be Magyarország területére illegálisan. Megerősítették a rendőrséget, megemelték a határőrvadászok létszámát. A határra nehezedő nyomás a következő években sem fog csökkenni, a migráció ügyében egyre többen osztják a magyar álláspontot - mondta Orbán.
A korábbi fekete bárányok a higgadt előrelátás emberei lesznek a migráció kérdésében - mondta Orbán. A kormány öt olyan veszélyforrást nevesített, amivel 2017-ben szembe kell nézni - jelentette ki a kormányfő. Ezek között szerepel a rezsicsökkentés megvédése és az adócsökkentés megőrzése.
Orbán a rezsicsökkentésről azt mondta, hogy ragaszkodnak ahhoz a joghoz, hogy nemzeti hatáskörben kell dönteni az energiaárakról. Brüsszelben még sokan támogatják az illegális migrációt. A kormány álláspontja szerint a kérelmüket beadó migránsokat őrizetbe kell venni a mai terrorveszélyes időkben - mondta a kormányfő.
A miniszterelnök szerint fel kell lépni a belpolitikát befolyásoló nemzetközi szervezetekkel szemben, ez egyébként több országban is probléma. Nem hagyjuk, hogy a globális tőke döntsön a magyar emberek helyett - tette hozzá. 2017-ben Brüsszel kísérletet tesz arra, hogy újabb gazdaságirányítási jogokat vonjon saját hatáskörbe.
Brüsszel folyamatosan támadás alatt tartja a munkahelyteremtő beruházásokat - mondta Orbán. Az új nemzeti politika megvédi a magyar eredményeket. A sikeres védekezéshez minél szélesebb egyetértésre van szükség, ezért ezekben a kérdésekben nemzeti konzultációt indítunk. A kormányfő bízik benne, hogy a politikai csörtéken felülemelkedve az Országgyűlés tud ezekben a kérdésekben egységet mutatni.
A miniszterelnök szerint 1990 és 2010 között a GDP évente 1.5 százalékkal növekedett, ami elmaradt a fejlett országok ütemétől. Orbán szerint 1990 után sem tudtuk végrehajtani a gazdasági kitörést. Mindezek szükségessé tették egy új korszak elindítását 2010-ben. 2010 óta a GDP évente egy százalékponttal magasabb volt, mint az eurózónában.
Az elmúlt években 5 százalékponttal zárkóztunk föl az eurózóna átlagához - mondta Orbán. Ne játsszuk el a 2010-16 között megszerzett esélyünket - zárta a felszólalását a kormányfő.
Vona Gábor kezdte a viszontválaszokat, aki szerint Orbán elrontotta az olimpiai pályázat ügyét. A Jobbik elnöke szerint Magyarország képes lenne megrendezni az olimpiát, de nemet mondanak a kormány politikájára. Magyarország nem a miniszterelnök tulajdona, és 2018-ban a magyar emberek visszakapják az országot - mondta Vona.
Vona Gábor arról is beszélt, hogy a kormányzati földesúri magatartás miatt mentek el százezrek az országból. Szerinte egy versenyképes gazdaság és a bérek európai szintre emelésével lehetne gátat szabni az elvándorlásnak.
A Jobbik-kormány első intézkedése az lesz, hogy elszámoltatja a jelenlegi kabinetet. A politikus bejelentette, hogy európai polgári kezdeményezést indítanak azért, hogy európai béreket kapjanak az emberek.
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője arról beszélt, hogy a kormányfő csak statisztikai számokat lát. A valóságban nem létezik az új nemzeti politika - tette hozzá. Az emberek félnek a betegségektől, és aggódnak a gyermekeikért - mondta az MSZP politikusa. A magyar embereknek nem méregdrága atomerőműre, hanem biztos megélhetésre van szükségük.
A magyar vállalkozások versenyképessége messze elmarad a régiós társakéhoz képest. Tóth szerint reálértékben csökkenni fog a nyugdíj értéke. 50 ezer forintos minimálnyugdíjat akar az MSZP frakcióvezetője. Úgy látja, 20 százalékkal csökkenteni lehetne a gáz árát.
A szocialista frakció minden olyan intézkedést támogat, ami a magyar emberek biztonságáról és a humánumról szól. Tóth Bertalan hisz a közös európai megoldásokban a menekültügyben.
Szél Bernadett, az LMP frakcióvezetője a magyar emberek problémáiról akar beszélni. Az emberek olimpiai népszavazást akarnak - tette hozzá. A politikus szerint az adórendszer a hibája annak, hogy nem mindenki részesül a gazdasági növekedés gyümölcseiből.
Az LMP frakcióvezetője szerint álom a teljes foglalkoztatottság. A politikus szerint szociális bérlakásprogramra lenne szükség, elektromos autók helyett pedig hatékony tömegközlekedésre.
Öt lehetőségről akar hallani az LMP, így aki 8 órát dolgozik, az tudjon ebből megélni. 100 költségvetési forintból 20-at az oktatásra kellene költeni - tette hozzá. Naponta három orvos és két ápoló távozik az országból - mondta Szél.
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője szerint az MSZP és az LMP nem tudott túltenni a demagógián, amit a Jobbik elnöke előadott, maximum döntetlenre hozták az állást. A politikus szerint a szegénység ellen a leghatékonyabban a munkahelyteremtéssel lehet fellépni.
Harrach szerint a kis jövedelműeken sokat segített az alapvető élelmiszerek áfájának a csökkentése. Az olimpiáról azt mondta, hogy fővárosi hatáskörről van szó, de nemzeti érdekről. Ennél jobb lehetőség nincsen az országimázs szempontjából - tette hozzá.
A KDNP frakcióvezetője szerint a kétgyermekesek adókedvezményének növelése nagyban segíti a családok helyzetét.
A KDNP mindig azt mondta, hogy a tényleges menekülteken segíteni kell, de természetesen felelősségünk van a saját nemzetünk iránt is. Harrach szerint nem szabad hagyni a magyar szuverenitás megmaradt elemeinek a további veszélyeztetését, ez is része az önvédelemnek.
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint nincsen könnyű helyzetben a mai ellenzék, mivel Magyarország erősödését a számok alátámasztják, és ezt még az ellenzék sem vitatja.
Hajmeresztő adatokat nem ismer el az ellenzék, így azt, hogy a magyar lakosság rezsitartozása 136 milliárdról 28 milliárdra csökkent hét év alatt. Kósa felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenzék egyik politikusa sem beszélt a 4-es metró botrányáról.
Kósa Lajos szerint jelentősen nőtt a költségvetés áfabevétele az elmúlt években. Mindez szintén azt mutatja, hogy a feketegazdaság és a korrupció csökkent - tette hozzá. Kósa szerint 1990-től 2004-ig 200 ezer magyar dolgozott külföldön. 2004 után ez a szám felment 300 ezerre. A kivándorlással kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy az az EU egyik része, így például 1,2 millió német dolgozik külföldön.
Orbán Viktor viszonválaszában azt mondta, hogy az ellenzék egymással versenyez, MSZP, LMP, Jobbik versenyfutás zajlik, de ők ennek nem akarnak az útjába állni. van egy dolgozó felelős kormány, és egy felelőtlen ellenzék - mondta a miniszterelnök. Az ország eredményei nem a kormány eredményei, hanem annak, hogy az emberek rengeteget dolgoztak - tette hozzá.
Becsüljék meg jobban a magyar emberek munkáját - mondta a kormányfő. A minimálbérről azt mondta, hogy az egy közös sikeres politika eredménye, a megállapodást a kamarák és a munkaadók, valamint a szakszervezetek írták alá. A kormány csak végrehajtja a megállapodást - tette hozzá. Orbán szerint ezek egyébként jó megállapodások
Az MSZP frakcióvezetőjének azt mondta, hogy említsék meg, hogy elvették a 13. havi nyugdíjat, mielőtt erről beszélnének. Nem mond igazat az, aki azt állítja, hogy a nyugdíjasok kevesebbet kapnak majd, mint az infláció, mert ezt később kárpótolja a kabinet - tette hozzá. Orbán szerint a szocialisták voltak, akik a rezsiáremelésekkel nyomorba döntötték a családokat.
Orbán Viktor azt mondta, hogy nem ő szokott más szoknyája mögé bújni - ezzel arra utalt, hogy olimpiaügyben nem fog Tarlós mögé bújni.
A magyar családok 24,5 százalékát fenyegette, hogy nem tudja a hiteltartozását fizetni 2010-ben, de ez 2015-ben 19 százalékra csökkent. Orbán szerint 2010-ben a magyarok 23 százalékának nem volt gépkocsija, ami mostanra 20 százalékra csökkent. A kormányfő szerint az elmúlt években 29-ről 19 százalékra csökkent azon családok aránya, akik nem tudnak kétnaponta húst enni. Ne vitassák el azokat az eredményeket, amiket a magyarok elértek - mondta Orbán.
Bajban vannak, de ne rám haragudjanak, mert ön csinált egy bevándorlásellenes pártból egy bevándorlásbarát pártot, egy antiszemita pártból egy filoszemita pártot - válaszolt Vonának Orbán. Ne kövessék országosan az érpataki modellt - mondta a kormány. Addig lesz Magyarországon pénz, ameddig önök nem férnek a kasszához - üzente Orbán a Jobbiknak.
Véget ért a miniszterelnök napirend előtti felszólalása.