A kórházi fertőzésekről is megkérdezzük Lázár Jánost

Események

Lázár János
Budapest, 2017. június 15. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2017. június 15-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A 93. Kormányinfón nagy valószínűséggel szóba kerül a csütörtökön kezdődő uniós csúcs, és a pénteki rendkívüli parlamenti ülés is.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül45 bejegyzés
15:18
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Mit tesz a kormány a kórházi fertőzések ellen

A kórházi halálesetek 10-15 százaléka következik be fertőzés miatt. Megkérdezzük, hogyan lehetne ezen az arányon csökkenteni?

15:23
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Szuperkórház

A mostani állás szerint mikor kezdődhet a budapesti szuperkórház építése? - ezt is megkérdezzük a Miniszterelnökség vezetőjétől.

15:29
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Lesz-e kerítés a román-magyar határon?

Az idei év első öt hónapjában csaknem háromszor több illegális bevándorlót fogott el a román határrendészet a román-magyar határ Arad és Bihar megyei szakaszán a tavalyi év azonos időszakához képest. Ennek fényében épül-e kerítés a román-magyar határon?

15:31
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Késés van megint

Ismét késéssel kezdődik a Kormányinfó.

15:36
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Több mint öt perces késés

Továbbra sem kezdődött el a Kormányinfó.

15:39
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Tíz perc

Lassan tíz perces késés.

15:45
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Tízenöt perces késés

Már 15 perces késésben van a Kormányinfó.

15:50
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Már húsz perce el kellett volna kezdődnie

Már húsz perces késésben van a Kormányinfó.

15:55
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Kezdődik

Kezdődik a 93. Kormányinfó.

15:58
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Részvétnyilvánítások

Lázár János a Kormányinfó eleján beszámolt arról, hogy Orbán Viktor részvétnyilvánító levelt küldött Kohl kancellár özvegyének. Kohl megnyitotta a szabadság és a demokrácia lehetőségét Magyarországnak is. Lázár elmondta, hogy az ország tisztelettel őrzi meg Kohl emlékét. A kormány együttérzését fejezte ki Rubovszky György családjának is.  

16:01
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Lázár: Európa jövője a tét

Lázár János beszámolt arról is, hogy a hét legfontosabb eseménye az volt, hogy Magyarország átvette a V4 elnökségét Lengyelországtól. A következő egy évben komoly kihívások lesznek a V4-ek előtt, ez több nemzetközi kötelezettséget jelent Orbán Viktornak is. Európa jövője a tét - mondta a miniszter. A kormány többletfelelőségként tekint a V4 elnökségre. Megvédjük Lengyelországot a bizottság alaptalan támadásától - mondta a miniszter.  

16:04
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Nem lesz betelepítés

A Miniszterelnökség vezetője elmondta, hogy óriási küzdelem zajlik az uniós csúcson, mivel legutóbb tette meg a javaslatát a zöldek egyik vezetője, aki szerint komplett falvakat kellene Szíriából betelepíteni Közép-Európába. A kormány határozottan visszautasította ezeket a terveket, és Lázár kijelentette, hogy Magyarország nem mond le arról, hogy maga döntse el, kikkel akar együtt élni.

16:06
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Így füg össze a terror és a bevándorlás

Az elmúlt egy esztendőben nem történt Európában olyan terrorcselekmény, aminek ne lett volna köze a bevándorláshoz - mondta Lázár. Magyarország mindent kész megtenni annak érdekében, hogy erősödjön föl Európa önálló védelmi képessége - tette hozzá. Meg kell védeni a határokat, és nem a bevándorlás megszervezésére kell törekedni. Külön kell választani a politikai menekülteket a gazdasági bevándorlóktól - mondta a miniszter. 

16:09
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Fair brexitet akarunk

Lázár János arról is beszélt, hogy gőzerővel zajlik a migráció és a biztonság vitája. A brexitről azt mondta, hogy az egyik legmeghatározóbb tagország távozik, ez mindenki számára probléma. Jogvédelemre szorulnak a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok, meg kell őket védeni a kiválási folyamatban - tette hozzá. Lázár közölte, hogy Magyaroszág nem tárgyal külön Nagy-Britanniával. Egy fair brexitben vagyunk érdekeltek - mondta a politikus.

16:13
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

"Nem megszervezni kell a bevándorlást"

Az uniós csúcson a migrációs megállapodások is szóba kerülnek, amit az EU harmadik országokkal kötött. Az EU-török megállapodás és a balkáni határok lezárása miatt csökkent a migrációs nyomás az utóbbi időben - mondta Lázár. Ha a bevándorlást megszervezzük, akkor messze nem leszünk azok már, amik korábban voltunk. A bevándorlók megváltoztatják az országot, és nem minden esetben pozitív irányban - mondta a miniszter.

16:15
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

A kormány nem kér a családegyesítésből

Az esetleges családegyesítésről azt mondta, hogy a szülőföldön kell újraegyesíteni a bevándorló családokat - mondta a miniszter. Kifejezetten ellenzi a kormány, hogy liberalizálják a családegyesítést - mondta Lázár.

16:17
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Lázár: Mindenki tartsa be a törvényt

A civil törvény életbelépésével kapcsoaltban Lázár közölte, a kormány elkötelezett a pénzek transzparenciája ügyében. Az átláthatósági törvény június 27-én hatályba fog lépni, ezért mindenki tartsa be a törvényt.

16:20
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Ez sokat segíthet a versenyképességben

Magyarország versenyképessége azért is romlott, mert túlságosan nagy a bürokrácia, ezen belül is az adóbürokrácia - mondta Lázár. A kormány nagy eredménynek tekinti, hogy a NAV idén először készítette el a polgárok adóbevallását. A nagy kérdés, hogy a vállalkozások tekintetében, milyen lépéseket lehet tenni - mondta Lázár. Az adóbevallások elkészítésének egyszerűsítése is a versenyképesség javítása irányába hat.

16:22
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Növekvő bérek és több nyaraló

Lázár János örömét fejezte ki amiatt, hogy a keresetek jelentősen nőttek a bérek Magyarországon, így már bruttó 300 ezer forint fölött van az átlagkereset. A turisztikai ügynökség adatai szerint 2012-ben 36, míg most 51 százalék tervez nyaralást.

16:25
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Egymillió diák kaphat ingyentankönyvet

Lázár János közölte, hogy évente 3000-3500 fővel csökkent az óvodások száma, így a felsőbb iskolákban is egyre kevesebben vannak. A következő tanévben egymillió gyerek részesül ingyentankönyvben, míg 2013-ban ez csak 600 ezer fő volt.

16:27
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

208 ezer gyermek kap ingyenes étkezést

A nyári étkeztetésről azt mondta a miniszter, hogy 208 ezer gyermekről gondoskodnak. Ez 60 százalékos növekedés 2010-hez képest - mondta Lázár. 100 ezer gyermek megy majd nyári táborba - tette hozzá.

16:27
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Kérdések

Jönnek a kérdések.

16:31
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Makkabi játékok 2019: nincs drágulás

A Makkabi játékok lebonyolítási költségei nem változtak - mondta egy kérdésre Lázár. 25-30 milliárd forintba kerülnek majd a két év múlva kezdődő játékok. A Miniszterelnökség vezetője kijelentette, hogy a most kezdődő vízes világbajnokság esetében is teljes kormányzati támogatás érvényesül - tette hozzá. Szólt arról is, hogy a létrehozott sportlétesítmények az utánpótlás számára is kiváló lehetőséget nyújtanak.

16:33
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Kevesen sportolnak

Sajnos Magyarországon még mindig kevesen sportolnak, és ennek komoly kihatása van az egészségügyi eredményekre is - mondta Lázár.

16:35
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Egyiptomba és Törökországba látogat Orbán

Lázár János egy másik kérdésre közölte, hogy Orbán Viktor jövő héten Törökországba, majd Egyiptomba utazik. Mindez lehetőség lesz arra, hogy bizonyos problémákra rátereljük az európai közvélemény figyelmét - tette hozzá. Ma az EB körül többen vannak azok, akik szerint a migrációt meg kell szervezni. A Miniszterelnökség vezetője szerint az európai választók körében nincsen ilyen egyetértés ebben a kérdésben.

16:38
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Lázár: Ez teljesen érthetetlen

Lázár kiemelte, hogy még a magyar szociális segély is magasabb, mint amennyit Közép-Afrikában munkával lehet keresni. Érthetetlen, hogy miért akarjuk egy ilyen helyzetben meghívni az embereket - tette föl a kérdést Lázár. Nem az a megoldás, hogy meghívjuk ezeket az embereket, hanem az unióban lévő fiataloknak biztosítsunk munkahelyeket és lehetőségeket.

16:53
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Kórházi fertőzések

A hírek szerint az egészségügyben bekövetkező halálesetek 10-15 százaléka fertőzéseknek tudható be, az Origo azt kérdezte a minisztertől, hogy tervez-e ezen változtatni a kormány. Lázár János első körben leszögezte, hogy ő maga még nem látott olyan kampányt, amelyben az egészségügy és a magyarok egészsége ne lett volna téma. "Ez pedig erősödni fog a választásokhoz közelítve" - szögezte le. Ugyanakkor azt is elmondta,  rendkívül fontosnak tartja a problémát, de egyet mégis világosan kell látni: még pedig, hogy 40 évnyi problémát nem lehet néhány év leforgása alatt kezelni. "Ha az a kérdés, hogy a kormány tett-e erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a jelenlegi helyzet javuljon, én azt gondolom, hogy igen. Nem fogom most felsorolni az összes erőfeszítést, de példálózhatnék a béremelésekkel és a kórházi fejlesztésekkel" - emelte ki. Jelezte, hogy vidéken 500 milliárd forintot költöttek a kórházak infrastruktúrájára, a következő húsz évben pedig további 700 milliárdot fordítanak majd a budapesti egészségügy modernizálására. "Mindez csökkenteni fogja meggyőződésem szerint a fertőzések veszélyét is" - tette hozzá. Lázár elmondta, hogy Budapesten négy egészségügyi centrum lesz, a szuperkórház előkészületei zajlanak, de idén várhatóan nem indul meg az építkezés.

16:53
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Egy nap után nem engedik haza a kismamákat

Lázár János egy másik kérdésre azt mondta, hogy semmilyen döntés nem született arról, hogy a szülés után egy nappal az édesanyákat hazaengedjék. 

16:56
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Lesz-e kerítés a román szakaszon?

A statisztika szerint idén Arad és Bihar között háromszor annyi illegális bevándorlót tartóztattak fel a hatóságok, mitn tavaly. Az Origo arról érdeklődött ennek kapcsán, hogy épülni fog-e itt is fizikai határzár. A Miniszterelnökség minisztere úgy reagált, hogy hogy Nagylaktól délre és északra minden terv elkészült ennek kapcsán, ha a szükség úgy hozza, bármikor meg lehet építeni a kerítést. "A román kollégákkal együttműködve arra törekszünk, hogy e nélkül tudjuk kontroll alatt tartani a bevándorlást. Ez egyelőre hatékony, de tény viszont, hogy az embercsempészek áthelyezték az útvonalakat erre a szakaszra" - mondta el.

16:59
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Lázár elmondta, mi a baj a makói vízzel

Lázár János egy másik kérdésre azt mondta, hogy hétfőn egyeztetnek a makói ívóvízrendszer-konstrukció ügyében. Emlékeztetett arra, hogy 2004-ben vállalta az ország, hogy 13 év alatt mindehol vezetés ívóvíz lesz. Mostanra sikerült odáig eljutni, hogy a 2000 fő feletti településeken mindenki számár elérhető lesz a lakossági csatornaszolgáltatás - mondta a miniszter. A makói sikertelen beruházásról azt mondta, hogy a fejlesztés során baktérium került a rendszerbe, és most zajlik a fertőtlenítés.

17:04
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Erre nincsen most pénzügyi keret

Lázár János egy másik kérdésre azt mondta, az egészségügyben folyamatosan sztrájktárgyalások vannak. A Miniszterelönkség vezetője beszámolt arról, hogy van egy meglévő bérmegállapodás, de a kormány folyamatosan tárgyal, de a korábbi megállapodás felülvizsgálatának nincsen meg a fedezete - tette hozzá.

17:06
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Lázár: Megijedt az ellenzék

A kormány kész lett volna a megállapodásra a plakáttörvény ügyében, de az ellenzék megijedt,  hogy elfogadják a javaslatát - mondta Lázár. Nagy valószínűséggel nem lesz meg a kétharmados támogatás a pénteki szavazáson - tette hozzá. Sajnálom, hogy a pártfinanszírozás átláthatósága nem lesz jobb - mondta a miniszter.

17:09
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

"A Fidesz az átláthatóság mellett van"

Ne lehessen a politikát háttérből befolyásolni, a Fidesz mindig az átláthatóság mellett volt - mondta Lázár János. Ne titokban történjen a nagytőkés csoportok támogatása a pártok részéről - tette hozzá. A kormányzati plakátkampányokat mindig meghirdetik nyílt közbeszerzésen, a kormányzat nem tud titokban megkötni megálalpodásokat a hirdetéseket illetően - mondta a Miniszterelnökség vezetője.

17:13
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Lázár: Nagy magyar hazafinak tartom Horthyt

Nagy magyar hazafinak tartom Horthy Miklóst - mondta Lázár János. A magyar kormány egyébként nem foglalkozik történelmi vitákkal - tette hozzá. Volt a trianoni békediktátum után néhény ember, akik részt vettek az ország újjáépítésében, köztük nagy szerepe volt Horthynak, Bethlennek és Klebelsberg Kunónak - mondta Lázár.

17:17
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

CEU: zajlanak a tárgyalások

Lázár János a CEU-val kapcsolatban azt mondta, zajlanak a tárgyalások New York állammal. Az amerikai oktatási miniszter tudomásul vette a törvényt. Altusz Kristóf fog tárgyaláni New York állammal. A magyar kormány még nem hallott olyan érvet, hogy miért ne hajtsa végre a törvényt - mondta Lázár. 

17:21
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Simicska befolyást akar szerezni

A Miniszterelnökség vezetője egy másik kérdésre azt mondta, egy befolyásolási kísérlet, hogy Simicska Lajos óránként 260 forintért adott plakáthelyet a Jobbiknak. Lázár szerint egy nagytőkés nem azért ad kedvezményt egy pártnak, mert az szimpatikus neki, hanem mert befolyást akar.

17:23
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Lázár: Ez nemcsak közönséges lopás

Czeglédy Csaba ügyéről azt mondta, hogy a szocik sok helyen tele vannak zavaros ügyekkel. A kampányban még sokminden kiderülhet. A konkrét ügyről azt mondta, hogy itt nemcsak közönséges lopásról van szó, mivel több ezer károsult is van.

17:26
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Kettős mérce van az unióban

Magyarország tett a legtöbbet azért, hogy ne menjenek bevándorlók Németországba és Ausztriába - mondta Lázár. A kötelezettségszegési eljárásról azt mondta, hogy a kettős mérce érvényesül ebben az esetben.

17:32
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Lázár: Politikai haszonszerző akció az LMP lépése

Lázár János egy másik kérdésre azt mondta, mindig volt parlamenti vita arról, hogy mi legyen a paksi bővítéssel. Az LMP tervezett vitanapja csak politikai haszonszerzést szolgál. A kormány egyébként is azt mondja, hogy 40-50 százaléka az áramnak származik majd a nukleáris energiából, a maradék rész pedig megújulóból. 

17:35
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Ez a Czeglédy-ügy pikantériája

Ismét Czeglédy Csaba ügyéről kérdezték a minisztert, aki ismertette a pontos ügyiratot. A Miniszterelnökség vezetője szerint az ügy pikantériája, hogy pont a munkások pártján lévő párt képviselője kereskedett munkaerővel.

17:39
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Lesz elég mentő a Balatonnál

Mind a rendőrségi, mind a mentőszolgálatot megerősítette a Balatonnál a kormány, így minden vészhelyzetre fel vannak készülve a kabinet - mondta Lázár. Egy másik kérdésre azt mondta a Miniszterelnökség vezetője, hogy a hazai zsidó szervezetekkel konstruktív viszonyt alakítot ki a kormány, ez pedig mindenki számára megnyugtató dolog.

17:43
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Lázár: Egy hisztéria van a CEU körül

Lázár János egy másik kérdésre közölte, a kormánynak az a célja, hogy átlátható módon működjenek a külföldi egyetemek, és ne hagyják el az országot. A Miniszterelnökség vezetője elmondta, a CEU-n kívül mindegyik egyetemmel vagy megállapodtak már, vagy közel van a megállapodás. Egy politikai hisztéria zajlik a CEU-körül.

17:48
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

"Ez egy szubtrópusi gondolat"

A Miniszterelnökség vezetője szerint egy szubtrópusi gondolat, hogy a kormány tartja lélegeztetőgépen a Népszavát. Várhatóan változik a hazai kaszinó-koncesszió rendszere, mivel az unió kifogást emelt ellene - mondta egy kérdésre a miniszter.

17:50
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Jobbik-plakátbotrány: vizsgálódhat az ÁSZ

Egy másik kérdésre azt mondta Lázár, hogy az ÁSZ vizsgálhatja a Jobbik plakátbotrányát. Lázár szerint ami történt egy tiltott pártfinanszírozás, nyílvánvalóan az.

17:50
június 22, 2017
Vágólapra másolva!

Vége

Véget ért a Kormányinfó.