[origo] címlaphírcentrumkomment.hu[freemail]videaiWiW

Átlátszó kasszával kampányol az LMP

MTI[origo] | Létrehozás dátuma: 2010. 01. 27., 15:45
eszközök:
Minden adományként beérkező és a kampányban elköltött forintról be kíván számolni az LMP, amely ezzel próbál rámutatni a kampányfinanszírozás körüli zavarokra. A párt nyílt kampányszámlán vezeti majd bevételeit és kiadásait, egy honlapon pedig bárki figyelemmel kísérheti a pénzügyeit. A nyílt kampányszámla központi eleme lett volna a kampányfinanszírozás új szabályozásának, amellyel elvben minden párt egyetért, mégsem lett belőle törvény, mert a Fidesz nem támogatta.

Nyílt számlán vezeti a kampánnyal kapcsolatos bevételeit és kiadásait a Lehet Más a Politika (LMP) - jelentette be szerdán Karácsony Gergely, a párt kampányfőnöke. Szerdától a párt honlapján bárki megtekintheti, hogy milyen bevételekre tettek szert, illetve mire költöttek a kampány során - közölte a kampányfőnök, aki szerint a nagyobb összegek mellett az adományozók nevét is feltüntetik.

Karácsony szerdán a sajtó képviselői előtt utalta el számlájukról az első összeget: 3,6 millió forintot egy nyomdának, ahol a szórólapjaikat készítik. Karácsony szerint a kampányfinanszírozás a magyar politika egyik legfontosabb problémája, mert semmilyen szankciót nem tartalmaz a szabályok betartására. A kampányfinanszírozás a pártok számára nem a törvények betartásáról, inkább azok kijátszásáról szól - mondta.

A nyílt kampányszámla központi eleme volt azoknak a törvényjavaslatoknak, amelyeket civil szervezetek - az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Transparency International és a Freedom House Europe - dolgoztak ki a párt- és kampányfinanszírozás átláthatóvá tétele érdekében. Ezzel az elemével elvileg minden pár egyetértett, de mégsem sikerült elfogadni a kétharmados többséget igénylő jogszabályt, mert a Fidesz nem támogatta azt.

A legnagyobb ellenzéki párt is egyetértett a kampányszámla bevezetésével, de nem járult hozzá, hogy megemeljék a ma 386 millió forintos (a civil szervezetek szerint betarthatatlan és minden párt által többszörösen túllépett) költséghatárt. Az ellenzéki párt ehelyett saját javaslattal állt elő: megtiltották volna a politikai hirdetések közzétételét az országos kereskedelmi médiában.

A civilek törvényjavaslatát az MSZP-s Tóbiás József képviselő benyújtotta a parlamentnek, de az nem jutott el a szavazásig. Bár Gulyás József korábbi SZDSZ-es, jelenleg független képviselő is kezdeményezte, hogy január elején tartsanak rendkívüli ülést (ezt sürgette az LMP is), azt sem az MSZP, sem a Fidesz nem támogatta. Mivel Sólyom László köztársasági elnök a múlt pénteken kiírta a választásokat, már nem is lehet változtatni a szabályokon.

eszközök:
hirdetes

Kampánynapló

Orbán: A kormány nem egy focicsapat

A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.

Ígéretek földje

Hogyan ért szót egy jobbikos és egy LMP-s?

"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.

Kép, hang, videó

Barack Obamát idézi a kampányoló Orbán

Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!

Felmérések

Medián: A választók 78 százaléka mondta biztosra a második fordulós szavazást

Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.