[origo] címlaphírcentrumkomment.hu[freemail]videaiWiW

Zárt körben rajongják körül Gyurcsányt

Gergely Zsófia | Létrehozás dátuma: 2010. 02. 15., 7:59
eszközök:
Bár nyilvánosan nem sokat szerepel Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök, a kampányból ő is kiveszi a részét. Hetente akár több zártkörű szocialista fórumon is részt vesz, amelyek teltházzal mennek, és a résztvevők szerint azt bizonyítják, hogy Gyurcsány továbbra is a baloldal egyik legnagyobb formátumú politikusa.

A kormányfőként rengeteget szereplő Gyurcsány Ferenc tavaly tavaszi távozása óta visszahúzódott a nyilvánosságtól, és a kampányban is inkább csak blogbejegyzéseivel tűnt fel, az [origo] információi szerint azonban továbbra is járja az országot, és részt vesz különféle MSZP-s rendezvényeken.

Egy Gyurcsány környezetéhez tartozó, névtelenséget kérő forrás szerint az egykori miniszterelnök felettébb aktív: amikor nincs külföldön, hetente háromszor-négyszer vidéken es Budapesten is fórumokat tart, eseményeken vesz részt, egyeztetve a központi kampánystábbal.

Az elmúlt hónapokban járt többek között Sátoraljaújhelyen, Zalaegerszegen, Komáromban, Isaszegen, Kaposváron, illetve a fővárosban Kőbányán, Angyalföldön, Csepelen és a II. kerületben.

Telt ház

A fórumok forrásunk szerint telt ház előtt mennek, mindenütt az Igen, Magyarország című kampánydal fogadja, és nemcsak beszédet mond, válaszol a közönség kérdéseire is. Szerinte sokan szeretnék rávenni Gyurcsányt meg több aktivitásra, de ő tartani akarja magát a korábbi vállalásához, hogy a nyilvánosságtól távol tartja magát.

A helyi tagság meghívására tartott fórumot nemrég Gyurcsány Sátoraljaújhelyen is, és óriási sikere volt - tudtuk meg Majoros Lászlótól, a helyi szervezet elnökétől. Mint mondta, ez nem véletlen, hiszen a helyi tagság fele a progresszív platform tagja. (Az MSZP-n belül létrehozott Magyar Progresszív Társaság Platform elnöke Ficsor Ádám, a Gyurcsány egykori kabinetfőnöke, illetve Molnár Csaba jelenlegi kancelláriaminiszter, akit a politikus egyik bizalmasának tartanak.)

"Nagyon sokan kíváncsiak voltak rá, százhatvanan jöttek el a zártkörű eseményre, tagok, szimpatizánsok, választókörzeti delegáltak" - tette hozzá.

Éhes, mégis kedves

Az esemény nem volt nyilvános a sajtó számára, ezért a helyi szervezet elnöke részleteket nem szeretett volna elárulni. Annyit mondott, hogy a kampányról nem is volt szó, inkább olyan országos kérdéseket vitattak meg az egykori miniszterelnökkel, mint a roma integráció vagy az oktatásügy.

Szerinte "bármi is történt", Gyurcsányt továbbra is a baloldal egyik legnagyobb formátumú politikusának tartják náluk. "Lehet, hogy túl sok mindent akart, és végül nem sikerült, de ritka, hogy valaki így tudjon hitet önteni az emberekbe, mint ő" - jelentette ki Majoros. Mint mesélte, Gyurcsánynak aznap két másik helyen is meg kellett jelennie, ezért hozzájuk már éhesen és fáradtan érkezett, mégis nagyon kedves és közvetlen volt. "Az előadás után mindenki vele akart fotózkodni, a végén pedig alig akarták elengedni" - tette hozzá.

A tőle megszokott hévvel

Isaszegen a helyi szervezet megalakulásának 20. évfordulójára rendezett ünnepségen járt Gyurcsány Ferenc tavaly október végén. A helyi elnökség határozott arról, hogy a volt kormányfőt szeretnék meghívni az alkalomra, és ő el is fogadta az invitálást. "Az ő neve azt jelenti, hogy dupla annyian jönnek el, olyan népszerű" - mondta Everling Róbert, a helyi szervezet elnöke. Szerinte a tagság úgy gondolja, az utóbbi időben nem volt Gyurcsányhoz hasonló példaértékű vezetője a pártnak, ráadásul "máig emlékeznek 2006 tavaszára, az Andrássy úti nagygyűlésre és a választási győzelemre".

Everling szerint Gyurcsány az isaszegi ünnepi taggyűlésen is, "a tőle megszokott hévvel adta elő mondandóját". Itt is azt tapasztalták, hogy mindenkivel nagyon közvetlenül, "emberien" viselkedik. A helyi elnök azt is megjegyezte, bár zártkörű volt a rendezvény, a volt kormányfőtől "semmi olyat nem lehetett hallani, ami másokra nézve sértő lehet".

eszközök:
hirdetes

Kampánynapló

Orbán: A kormány nem egy focicsapat

A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.

Ígéretek földje

Hogyan ért szót egy jobbikos és egy LMP-s?

"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.

Kép, hang, videó

Barack Obamát idézi a kampányoló Orbán

Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!

Felmérések

Medián: A választók 78 százaléka mondta biztosra a második fordulós szavazást

Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.