![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static7.origos.hu/i/1002/20100215fideszpar1.jpg)
Kövér László és Mádi László
"Akikre számítunk, de mégsem tudjuk behozni az Országgyűlésbe, azok a kormányzatban kaphatnak posztokat" - modta az [origo]-nak a Fidesz vezetésének egyik, névtelenül nyilatkozó tagja. Ugyanezt mondta a Fidesz országgyűlési frakciójának egyik neve elhallgatását kérő befolyásos tagja is, aki szerint elképzelhető, hogy néhány parlamenti képviselő lecsúszik a befutó helyekről.
Nehéz lesz
A Fidesz továbbra is toronymagasan vezeti a közvélemény-kutatásokat: a Medián január végi felmérése szerint a Fidesz támogatottsága 43, az MSZP-é 14 százalék volt a teljes lakosságon belül. De előfordulhat, hogy a többi párthoz képest jelentős népszerűsége nehézségeket okoz a Fidesznek. Az egyéniben nem, csak listán induló fideszeseknek lesz nehéz dolguk, mivel a párt az egyéni válassztókörzetekben várhatóan jól fog szerepelni.
A pártvezetés szerint a 176 egyéni választókerület között nincs olyan, ahol győzelemre esélytelen lenne a Fidesz. Ez nem jelenti azt, hogy a párt jelöltjei minden egyéni körzetben nyerni is fognak, de a magyar választási rendszer sajátosságai miatt minél több egyéni körzetben nyer fideszes jelölt, annál kevesebb ember juthat be a parlamentbe a Fidesz megyei listáiról és az országos listáról.
A magyar választási rendszerben a pártok országos listájára nem lehet szavazni, az itt megszerezhető 58 képviselői helyet a töredékszavazatok alapján osztják ki. A töredékszavazatok az elbukott egyéni körzetekben és részben a megyei listákra leadott voksokkal megszerzett szavazatok. Aki sokat nyer egyéniben, kevés töredékszavazatot szerez, azaz kevés jelöltje jut be a parlamentbe listáról.
"Nem lesz könnyű összeállítani a választási listákat" - mondta az [origo]-nak hétfőn Kövér László, a párt országos választmányának elnöke. A listákról a végső szót a választmány mondja ki, várhatóan a március 15. előtti héten. Kövér becslései szerint a Fidesz 3-8 mandátumot szerezhet majd az országos listáról, 2006-ban még a párt 27 képviselője jutott be országos listáról a parlamentbe.
Nagy nevek a tülekedésben
Az országos mellett a megyei listák összeállítása sem könnyű a Fidesz számára, Kövér azt azonban már nem akarta megbecsülni, hogy ezekről hány helyet szerezhet a párt. A Fidesznek és a KDNP-nek jelenleg 162 országgyűlési képviselője van, az [origo] összesítése szerint közülük 74-et nem indít el a párt egyéniben, többek között ők szerepelnének majd a Fidesz választási listáin. Listán indul többek között Orbán Viktor pártelnök, Kövér László választmányi elnök, Kubatov Gábor pártigazgató, Mikola István, az egészségügyi bizottság alelnöke, Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke és Szijjártó Péter pártszóvivő is.
Kövér az [origo]-nak azt mondta: az egyéniben nem induló képviselők nagy többsége felkerül a párt listáira, lesznek azonban olyanok, akik nem. Kövér neveket egyelőre nem akart mondani, mindössze annyit közölt: a listaállítás előtt a pártvezetés egyesével fog konzultálni a szóba jöhető politikusokkal. A Fidesz vezetése ősszel egyesével meghallgatta a párt egyéni képviselőjelöltjeit is, a beszélgetéseken akkor Orbán, Kövér, Kubatov, Varga Mihály alelnök, illetve a párt hét regionális igazgatójának egyike vett részt (erről itt olvashat részletesen).
A listáról szóló egyeztetéseken a párt úgynevezett választási egyeztető bizottságának lesz a legnagyobb szerepe, a párt alapszabályzata szerint ez a testület tesz javaslatot a végső döntést meghozó választmánynak arra, hogy kik kerüljenek fel a listákra. A testület tagjai jelenleg Orbán, Kövér, Navracsics Tibor frakcióvezető, Gyürk András kampányfőnök, Németh Zsolt, Pelczné Gál Ildikó alelnök és Vidoven Árpád, aki 1998-2006 között volt a Fidesz parlamenti képviselője.
Bejelentkeztek a Fidesz győzelmére
A megyei listákat tehát úgy kéne összeállítani, hogy a frakcióban ülő, egyéniben nem induló képviselők közül minél többen mandátumot tudjanak szerezni. Ehhez a Fidesznek fel kell mérnie, hogy az egyes megyékben mekkora támogatottságra számíthat, ezek alapján a megyei listák élén szereplő 3-4 ember kaphat mandátumot. Az ellenzéki párt azonban tart a szavazatmegosztástól, vagyis attól, hogy a radikálisabb szimpatizánsok egy része úgy gondolja, mivel az egyéni kerületekben tarolni fog a Fidesz, ezért a másik szavazatával inkább a Jobbik listáját támogatja majd.
Erre utal, hogy Orbán Viktor februári évértékelő beszédében is arra kérte a szimpatizánsokat, hogy mindkét szavazatukkal a Fideszt támogassák. "Nyomatékosan felhívom a figyelmüket, hogy csak egyetlen igazi felmérés létezik, amire adni lehet. És ez április 11-én lesz. A vonatjegy csak ott és csak akkor váltható meg, és mindenki kell hozzá, aki változást akar. Mindenki és mindkét szavazatával" - fogalmazott Orbán. A pártelnök beszédében ráadásul a Jobbik nevének említése nélkül többször beszélt a radikalizmus káros hatásairól.
A listák összeállítását bonyolítja Kövér szerint, hogy a Fidesz várható győzelme miatt egyre többen jelentkeznek be a pártnál - Kövér szerint - meglepően nagy ambíciókkal. Bár Kövér a képviselő-jelölti helyekért folyó lobbizásról nem beszélt bővebben, egy a fideszes pártstratégiát ismerő forrásunk szerint a választmány elnöke arra gondolt, hogy a párt népszerűsége miatt több olyan ember is próbál felkerülni a Fidesz listáira, akik jelenleg nem országgyűlési képviselők, de szerinte a nyilvánosság előtt is konfliktust okozó nyomulást a Fidesz vezetése nem tolerálja. A Fidesz-frakció [origo]-nak nyilatkozó befolyásos tagja pedig annyit mondott, a várható kormányzati, illetve önkormányzati posztok reményében különösebben nem aggódik senki politikai jövőjéért a frakció tagjai közül.
Néhányan már elbuktak
A Fidesz és a KDNP frakció néhány tagjairól már jelenleg is lehet tudni, hogy nem fognak szerepelni egyik pártlistán sem. Mádi Lászlóról - aki 2006-ban a Szabolcs megyei listájáról került be a parlamentbe - január végén jelentette be a Fidesz, hogy nem fog szerepelni listán, mert az ingatlanadóról a párt álláspontjával ellentétesen nyilatkozott (erről itt olvashat). Nem fog szerepelni a Fidesz listáján Molnár Oszkár sem, akit a Fidesz a gyereküknek szándékosan ártó anyákra tett kijelentései miatt nem indított el egyéniben. Molnár - aki 2006-ban a borsodi listáról szerzett mandátumot - később azt közölte: függetlenként fog indulni az áprilisi választáson.
Szintén függetlenként méretteti meg magát Zala megyében Nógrádi László, akit helyi konfliktusai miatt nem indított a Fidesz egyéniben. Az országos listáról mandátumot szerző Wittner Máriáról az MTI írta, hogy a következő ciklusban nem akar indulni. Az [origo] úgy tudja, nem akar újra képviselő lenni Bíró Ildikó - a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának tagja - sem. Erről szerettük volna megkérdezni Bírót is, akit a párt sajtóosztályán keresztül egyelőre nem sikerült elérnünk.
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.