A korábban meghirdetettől eltérően nem az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, hanem az I. kerületi Attila úton, a Dózsa György-szobornál és annak környékén lesz a Fidesz-KDNP kampánynyitó nagygyűlése és ünnepi megemlékezése március 15-én - jelentette be szerdán Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. A politikus azt mondta: nem akarják kockáztatni a velük ünneplők nyugalmát, biztonságát.
A döntésről szólva kifejtette: tekintettel voltak a 2006. október 23-i eseményekre, "amikor is egyértelműen kormányzati, politikai megrendelésre verték szét az alkotmányos jogukkal élő, békésen megemlékező embereket, családokat", valamint arra "a veszélyre, hogy a két szélsőséges párt - az MSZP és a Jobbik - végső eszközként újra provokációra készül a nemzeti ünnepen". Ezért március 15-én "a szélsőségektől távol, a szélsőségektől külön", a Dózsa György-szobornál ünnepel a Fidesz-KDNP - tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy kaptak-e olyan információkat, amely szerint MSZP-sek, jobbikosok provokálnák a Fidesz-KDNP rendezvényét, Szijjártó Péter úgy válaszolt: elég végigtekinteni az elmúlt évek nemzeti ünnepeinek kronológiáját, krónikáját, valamint az MSZP és a Jobbik jelenlegi állapotát, hangulatát, nyilatkozatait.
A Fidesz és az MSZP egyaránt kedden közölte a nyilvánossággal a március 15-re tervezett rendezvény helyszínét és időpontját. A Fidesz aznap az Erzsébet híd pesti hídfőjét és a Kossuth Lajos utcát, az MSZP pedig a Pilvax közt jelölte meg helyszínül. Mindkét párt 15 órára tervezi szabadtéri megmozdulását. A két helyszín fekvéséből adódóan könnyen előfordulhatott volna, hogy a két párt szimpatizánsait csak méterek válasszák el egymástól a Városház utca és a Kossuth Lajos utca sarkán. Az eset további érdekessége, hogy a Jobbik mintegy fél kilométerre, a néhány utcával távolabb található Deák téren tart gyűlést ugyancsak 15 órakor.
Az MSZP szerint fair lépés volt a Fidesz részéről, hogy áttette a március 15-i rendezvénye helyszínét máshová. Nyakó István, az MSZP szóvivője az MTI-nek úgy fogalmazott: igaz, ezt a fajta előzékenységet azért indokolta az, hogy mind a nyilvánosság, mind a rendőrség felé a szocialisták jelentették be előbb a maguk nagygyűlését.
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.