![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static8.origos.hu/i/1002/20100222bajnaigor20.jpg)
A Fidesz parlamenti frakciója
Délután két órakor kezdődő sajtótájékoztatóján ismerteti a Fidesz a választási listáit, illetve ekkor mutatják be hivatalosan a párt választási programját is.
A párt programjáról az [origo]-nak a Fidesz egyik befolyásos politikus azt mondta: a dokumentum nagy újdonságokat nem fog tartalmazni. Szerinte Orbán az évértékelő beszédében, illetve a párt vezető politikusai az elmúlt hetekben több olyan fontosabb dologról is beszéltek, amelyek benne vannak a programban. A politikus a programalkotásról azt mondta: külön szakmai műhelyek foglalkoztak az egyes szakterületekkel, ezek koordinálása pedig Navracsics Tibor feladata volt.
Orbán február eleji évértékelő beszédében azt mondta, hogy az új kormányzásnak olyan értékekre kell épülnie, mint a munka, család, otthon, egészség, rend. Orbán később a rendőrségről azt mondta, hogy 3000-3200 fővel növelni kell a rendőrök számát. Az egészségügyről azt mondta: növelni kell az orvosok és az ápolónők számát. Orbán beszélt arról is, hogy a Fidesz-kormány létrehozna egy úgynevezett zöldbankot, amelynek az lesz a feladata, hogy finanszírozza a panel-felújítási programot és az átállást az energiatakarékos fűtésmódokra. (Ezekről itt olvashat.)
Az országos és a megyei listákról a végső szót az országos választmány mondja ki. A Kövér László által vezetett testület péntek délelőtt 10 órakor kezdte meg a listákat véglegesítő zárt ülését. A választmány döntése azonban csak formális, a listák összeállításában az elmúlt napokban az úgynevezett választási egyeztető bizottságának (veb) volt meghatározó szerepe.
A veb tagjai jelenleg Orbán Viktor pártelnök, Kövér László választmányi elnök, Navracsics Tibor frakcióvezető, Gyürk András kampányfőnök, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Pelczné Gál Ildikó alelnök, illetve Vidoven Árpád, aki 1998-2006 között volt a Fidesz parlamenti képviselője.
Az országos lista kevésbé lesz fontos a Fidesz számára. A magyar választási rendszerben ugyanis a pártok országos listájára nem lehet szavazni, az itt megszerezhető 58 képviselői helyet a töredékszavazatok alapján osztják ki. A töredékszavazatok az elbukott egyéni körzetekben és részben a megyei listákra leadott voksokkal megszerzett szavazatok. Aki sokat nyer egyéniben, kevés töredékszavazatot szerez, azaz kevés jelöltje jut be a parlamentbe az országos listáról.
A Fidesz pedig a párt magas támogatottsága alapján valószínűleg egyéniben jól fog szerepelni, így az országos listáról csak néhány mandátumot szerez majd. Kövér korábban az [origo]-nak azt mondta: a Fidesz 3-8 mandátumot szerezhet majd az országos listáról, míg 2006-ban még a párt 27 képviselője jutott be országos listáról a parlamentbe.
A megyei listák így felértékelődnek a párt számára. A Fidesznek és a KDNP-nek jelenleg 162 országgyűlési képviselője van, az [origo] összesítése szerint közülük 74-et nem indít el a párt egyéniben, többek között ők szerepelnének majd a párt listáin. A megyei listák összeállításánal nagy volt tülekedés. Kövér erről korábban azt mondta: a Fidesz várható győzelme miatt többen jelentkeztek be a pártnál meglepően nagy ambíciókkal.
A párt több vezető politikusa nem indul el egyéniben, ők valószínűleg azokat a listákat fogják vezetni, amelyeknek 2006-ban is az élén álltak. Orbán 2006-ban a Pest megyei listát, Kövér a veszprémit, Szijjártó Péter szóvivő a győrit vezette. Kubatov Gábor pártigazgató, illetve Német Zsolt pedig a Budapesti listáról került be az Országgyűlésbe 2006-ban.
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.