Végleges adatok
A második fordulóban választásra jogosultak 46,52 százaléka vett részt - jelentette az Országos Választási Iroda a szavazatok 97,43 százalékos feldolgozottsága mellett. Ez rendkívül alacsony részvételi adat, parlamenti választáson ennél csak az 1990-es választások második fordulójában vettek részt alacsonyabb arányban a szavazók a rendszerváltás óta. Négy évvel ezelőtt 64,39 százalékos, 2002-ben 73,51 százalékos volt a második fordulós részvétel.
17.30 órai adatok
Délután fél hatig a választásra jogosultak 41,89 százaléka ment el szavazni. Két héttel korábban, az első fordulóban ennél sokkal többen szavaztak, a jogosultak 59,28 százaléka ment el. Négy évvel ezelőtt a második fordulóban 57,63 százalék volt a részvételi arány fél hatkor.
A legtöbben - a jogosultak 43,69 százaléka - Budapesten szavaztak, de viszonylag sokan - 43,15 százalék - mentek el Csongrád megyében is. A legalacsonyabb a részvételi arány Baranya megyében, ahol a jogosultak 36,53 százaléka ment el szavazni. Alacsony a részvétel Bács-Kiskun megyében is, ott a jogosultak 37,79 százaléka szavazott.
15 órai adatok
A jogosultak 33,54 százaléka ment el szavazni délután 15 óráig. Ez több mint tíz százalékkal kevesebb, mint a két héttel ezelőtti első fordulóban, amikor 46,78 százalék volt a részvételi arány. Négy éve a második fordulóban a jogosultak 45,03 százaléka szavazott délután háromig. Az Országos Választási Iroda összesítése szerint minden választókerületben meghaladta a szavazási részvétel a 25 százalékos érvényességi küszöböt, vagyis mind az 57 választókerületben érvényes lesz a szavazás.
A legtöbben - a jogosultak 35,2 százaléka - Budapesten szavaztak. A legkevesebben - a jogosultak 28,56 százaléka - Baranya megyében mentek el. Alacsony a részvétel Bács-Kiskun megyében is, ott a jogosultak 28,77 százaléka ment el szavazni (mindkét megyében csak egy-egy választókerületben rendeznek második fordulót).
13 órai adatok
A választásra jogosultak 27,11 százaléka ment el szavazni 13 óüráig a parlamenti választások második fordulójában. Ez jelentősen, több mint 8 százalékkal elmarad a két héttel korábbi részvételi aránytól: az első fordulóban a választók 35,88 százaléka voksolt 13 óráig. 2006-ban még többen, a jogosultak 36,32 százaléka voksolt a második fordulában 13 óráig.
A legtöbben - a jogosultak 29,21 százaléka - Budapesten szavaztak. Baranyában és Bács-Kiskun megyében a legalacsonyabb a részvétel, csak a jogosultak 23,03 százaléka ment el szavazni (mindkét megyében csak egy-egy választókerületben rendeznek második fordulót). Alacsony a részvétel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is, ahol a szavazásra jogosultak 24,79 százaléka voksolt 13 óráig.
11 órai adatok
Délelőtt 11-ig a választásra jogosultak 19,27 százaléka ment el szavazni az Országos Választási Iroda adatai szerint. Ez 5 százalékkal alacsonyabb, mint a 2 héttel ezelőtti részvételi arány és több mint 7 százalékkal marad el a 2006-ostól.
Baranya megye a legkevésbé aktív, itt a szavazásra jogosultak mindössze 17,19 százaléka szavazott. A részvételi arány Nógrádban a legmagasabb, ahol 21 százalék szavazott.
9 órai adatok
A választásra jogosultak 8,5 százaléka ment el szavazni 9 óráig - derül ki az Országos Választási Iroda adataiból. Az első fordulóban 10,23 százalék, 2006-ban 11,66 százalék volt ugyanekkor a részvételi arány, sőt, négy éve a második fordulóban magasabb volt a részvétel reggel 9-kor, mint az elsőben.
Budapesten és Szabolcsban a legvisszafogottabb a szavazási kedv, mindössze a választók 7,69 százaléka ment el voksolni. Békésben szavaztak a legtöbben, a választásra jogosultak 11,65 százaléka voksolt már.
7 órai adatok
Reggel hét óráig a szavazásra jogosultak 1,36 százaléka adta le a voksát. A legtöbben - a jogosultak 2,34 százaléka - Békés megyében, a legkevesebben - a jogosultak 1,15 százaléka - Budapesten szavaztak korán reggel. Két héttel korábban, az első fordulóban a szavazók 1,61 százaléka voksolt reggel hétig, akkor is a fővárosban volt a legalacsonyabb a részvételi arány.
Négy évvel ezelőtt, a 2006-os országgyűlési választások második fordulójában magasabb volt a kora reggeli részvétel, a jogosultak 1,76 százaléka szavazott az első órában. A legtöbben akkor Hajdú-Bihar megyében szavaztak, de ott most egyik választókerületben sem rendeznek második fordulót. A legkevesebben négy éve is Budapesten szavaztak korán reggel.
A Fidesz korábbi bejelentése szerint csütörtökön délután 4 órakor kezdi ismertetni a következő kormány névsorát Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök. Az erről szóló sajtótájékoztatóra két olyan politikust, Navracsics Tibort és Varga Mihályt visz magával, akik az eddig kiszivárgott hírek szerint bizalmi posztokat kaphatnak az új kormányban. Orbán az [origo]-nak csütörtökön azt mondta: a bejelentésnek meg kell adni a formáját, mert a kormány nem egy focicsapat. Orbán szerint a teljes névsort hétfőn jelenti be.
"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.
Csütörtökön mutatják be Burger Barna Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010 című fotóalbumát. Burger március 15. és április 25. között mindenhová elkísérte a Fidesz elnökét, gyakran családi körben vagy a Fidesz legfelsőbb vezetőinek zárt tanácskozásain is fényképezhetett. Fotóinak képi világa és mondanivalója követi azt a trendet, amely megjelenik a Fehér Ház fotósainak Barack Obamáról készített fényképein is. Nézze meg, miben hasonlít Orbán Obamára!
Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.