Ellenzéki kampányokba tették Czeglédyék az elcsalt milliárdokat

Czeglédy Csaba
Szeged, 2018. március 5. Czeglédy Csaba (k) várakozik az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án. A bíróság harminc napra elrendelte Czeglédy előzetes letartóztatását. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselőt március 1-jén engedték ki a börtönből, miután képviselőjelölt lett, így megillette a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság pénteken felfüggesztette, este ismét őrizetbe vették, az ügyészség pedig ismét indítványozta előzetes letartóztatását. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
Az elmúlt hónapokban többször is bebizonyosodott, hogy a bűnszövetkezetben, adómilliárdok elcsalására felépített, Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezeteket valójában a baloldal politikai céljaira használták. Először a DK elnökéről, Gyurcsány Ferencről derült ki – aki mellesleg Czeglédy személyes barátja -, hogy százmilliós nagyságrendben kölcsönzött cégén, az ALTUS-on keresztül a letartóztatott ügyvéd-kampányfőnök cégének. Aztán a szövetkezetek zászlóshajója, azaz a Human Operator Zrt. fővárosi irodájának egyik korábbi alkalmazottja beszélt arról, hogyan bonyolították le Érden az MSZP jelöltjének kampányát iskolaszövetkezeti diák-munkavállalókkal. A napokban egy védett tanú vallomására hivatkozva Budai Gyula nyilatkozta azt a sajtóban, hogy Kunhalmi Ágnes és Czeglédy Csaba személyesen találkoztak a 2014-es kampány előtt, és Czeglédy pénzt adott át Kunhalminak. Ehhez hasonló fekete pártpénzügyletek, akár komplett baloldali kampányok illegális finanszírozása és lebonyolítása többször is előfordult az elmúlt években. Gyakorlatilag erre építették fel a hálózatot, és erre használták a be nem fizetett adómilliárdokat – árulta el a PestiSrácok.hu-nak megszólaló védett tanú, aki a hálózat egyik kulcsfigurája. A férfi Kész Zoltán (immár vitán felülállóan álfüggetlen) képviselő 2015-ös veszprémi kampányán keresztül szemléltette Czeglédy Csaba módszerét.
Vágólapra másolva!

"Gyerekeim, úgy csináljatok mindent, ha politikai munkáról van szó, hogy nélkülözhetetlenek legyünk!" – ezt mondogatta Czeglédy mindig a munkatársainak. Ez volt a Czeglédy-recept.

A húsz év alatt felépített iskolaszövetkezeti hálózat nyilván szabályosan, törvényesen is működhetett volna. A diákok a plakátokat is kiragaszthatták volna, hivatalos, bejelentett formában, ahogy a szórólapokat is osztogathatták volna – de nem ez volt a lényeg. Hanem az, hogy a rendszer gépiesen szolgálja a politikai célt – minden erőforrást összehangoltan használjanak egy-egy körzetben.

Czeglédy Csaba Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Czeglédy üzenete a baloldali pártok felé világos volt: "ha sikert akarsz, ránk van szükséged, mert mi nélkülözhetetlenek vagyunk a győzelemhez". És a recept jobbára működött. Czeglédy Csaba állítólag fanatikusan, szinte már megszállottan szolgálta Gyurcsányékat és a szocialistákat (akik számára sosem alkottak külön pártot), és mozgatott több ezer embert, akik kampányok idején kampányoltak, egyébként meg a Tescóban, McDonald's-ban, drogériákban vagy épp gyárakban keresték a rávalót, írja a PS.

És hogy mi volt a fedezet? Hát az a (gyanú szerint) be nem fizetett 6 és fél milliárd forint adó, vagy akár annál is több, amit ma a nyomozóhatóság keres, és aminek érdekében sorra döntötték be országszerte az iskolaszövetkezeteket, és alapították helyettük az újabbakat.

A PS által készített interjúban elhangzottakról kikérték Lomnici Zoltán alkotmányjogász véleményét, aki azt mondta, beszélgetésben hallható információk szerint egyértelműen tiltott pártfinanszírozás történt, továbbá sérültek azok a választási alapelvek is, amelyek az eljárás nyilvánosságra és a rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkoznak.

"Legutóbb a Demokratikus Koalíció vonatkozásában merült fel, hogy diákok iskolaidőben, rendkívül alacsony bejelentett bérért plakátolásban vettek részt, és a most nyilvánosságra került információk is arra utalnak, hogy 18 év alattiak dolgozhattak a kampányban, jóllehet hivatalosan a diákmunkát nem ilyen célból hirdethették meg. Visszatérő elem a "zsebbe kapott pénz" lehetősége, amely nem összeegyeztethető az adózásra vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel. A Büntető Törvénykönyvben foglaltak szerint egyébként, aki a tizennyolcadik életévét be nem töltött személyek foglalkoztatására vonatkozó törvényi előírásokat megszegi bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő" – mondta Lomnici. Az alkotmányjogász szerint Kész Zoltán esetében még egy probléma felmerül, hogy ő elméletben független jelöltként indult, és a védett tanú szerint mégis pártapparátust használt a kampányához.

"Mivel a választási eljárásról szóló törvény egyértelműen különbséget tesz a jelölő szervezet által delegált és a „független jelölt" között, aki függetlenként indulva ténylegesen egy párt vagy politikai erő kampányapparátusát veszi igénybe, ezzel megsértheti a választási eljárás rendjét. Egyéni képviselőjelölt lehet független vagy párt jelöltje, a kettő összemosása megtéveszti a választásra jogosultak körét" – vélekedett Lomnici Zoltán. Hozzátette, ennek megfelelően bizonyos esetekben pedig akár megvalósulhatott a választás rendje elleni bűncselekmény, hiszen aki már a jelölési eljárás szabályait megszegve megtévesztéssel vagy anyagi juttatással szerez ajánlást, illetve az arra jogosultat a választásban megtévesztéssel befolyásolni törekszik, bűntettet követ el. Ennek a gyanúja felmerülhetett Veszprém és Hódmezővásárhely esetében is.

Zuschlag János szerint Czeglédy már 20 éve királycsináló, és a fekete kassza őre

A PestiSrácok.hu-n tegnap látott napvilágot Zuschlag János leleplező interjúja, amelyben a Gyurcsány-korszak másik egykori ifjú titánja azt állította: Czeglédy Csaba a 90-es évek óta tudatosan építette politikai karrierjét és azt az iskolaszövetkezet hálózatot, amelynek köszönhetően már 2002-re nélkülözhetetlenné vált a baloldalon. A fiatal baloldal egykori építője, egyben Czeglédy kortársa és mozgalmon belüli riválisa kijelentette: a szombathelyi politikusnak már az első iskolaszövetkezete, a Rébusz is szocialista ifjúsági szervezetek, a BIT és a FIB főszponzora volt. 2002-től a diákokkal minden választás idején aktív kampánymunkát végzett és végeztetett. Cserébe sorra nyerte a munkákat az állami cégektől és a busás pályázati pénzeket a baloldali kormányok idején. A 2010-es kormányváltás utáni időszakban – amikor elzárultak az egyéb pénzcsapok – Czeglédy és cégei, valamint az iskolaszövetkezeti hálózat lett a baloldal fő támogatója, túlélésének anyagi biztosítéka – jelentette ki Zuschlag János.

Az interjúból kiderül, hogy diákok felhasználásával, szombathelyi központtal körülbelül húsz éven át épült az a bűnszövetkezet, ami most a hatmilliárd forintos adócsalás gyanújának megállapításával lebukott. A hálózat leleplezésével a nyomozók a kampánypénz-köldökzsinórt is elvágták, így már érthető, hogy a baloldali politikusok, köztük Gyurcsány Ferenc, Kunhalmi Ágnes és Lendvai Ildikó tüntetéseken üvöltve, körömszakadtáig védik a letartóztatott "pénztárost", azaz Czeglédyt.

A teljes interjú ITT olvasható el!