A nyári táborozás veszélyei fogyasztóvédelmi szempontból

gyerekek kötélhúzás A nyári táborozás élmény és észrevétlen fejlesztés is egyben
Vágólapra másolva!
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége szakértői szerint fontos az írásbeli szerződés szerepe, melyben pontosan meg kell fogalmazni milyen szolgáltatásokat, milyen programokat, milyen étkezést nyújt a tábor, ki vigyáz majd a gyerekekre, mennyibe fog kerülni, mikor kell kifizetni az összeget. Sok esetben még csak egy átvételi elismervényt, nyugtát sem kapnak a szülők a több tízezer forint átadásakor, nemhogy írásbeli szerződést kötnének.
Vágólapra másolva!

Még mindig nincs egységes szabályozás arra vonatkozóan, ki lehet táboroztató, nincs személyi, vagyoni feltételhez kötve a tábor szervezése – hangsúlyozták a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége szakértői.

Jelenleg bárki, bárhol szervezhet tábort, egyetlen feltétel, hogy maga a táborhely feleljen meg a követelményeknek. Azonban olyan panaszokkal is találkoznak, ahol a táborhely sem volt sehova bejelentve, egészségügyi szakemberek nem is tudtak róla, senki nem vizsgálta a higiéniai körülményeket, és még sorolhatnánk a hiányosságokat.

Tehát semmilyen személyi feltételhez nincs kötve a tábor szervezése, semmilyen vagyoni biztosíték nincs kikötve, ami biztonságot nyújthatna a fogyasztóknak.

Milyen szabályozás lenne indokolt?

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége szakértői szerint szükséges lenne előírni a bejelentési kötelezettséget a tábor szervezése kapcsán (ugyanúgy, ahogy azt a táborhelyek esetében a jogszabály már előírja, így elérhetővé válhatna egy nyilvános adatbázis).

A kötelező írásbeli szerződéskötést (a sok szóbeli ígéret helyett bizonyítható lenne, mit vállalt a tábor szervezője), állandóan hívható telefonszám fenntartásának kötelezettségét, illetve elektronikus elérhetőséget, annak érdekében, hogy ne aggódjanak a szülők, tudjanak érdeklődni.

Továbbá: a felelősségbiztosítás meglétét, ugyanúgy, ahogy az utazási irodák esetében előírja a jogszabály vagyoni biztosíték meglétét, ez garantálhatná, hogy esetleges kárigények esetén is helyt tud állni a tábort szervező.

Iskolai kereteken kívül pedig szinte végtelen a lehetőségek tárháza, sporttáborok, játszóházban napközi táborok, informatikai táborok, nyelvi táborok, művészeti táborok. A megnevezések egyre hangzatosabbak, azonban nem mindegy milyen szolgáltatást kapunk az egyre dráguló ígéretekért.

Természetesen rengeteg jó tábor üzemel, ahol a gyermekünk megkapja azokat a szolgáltatásokat a legmagasabb színvonalon, amikről előzetesen szó volt, de sajnos rossz példákkal is találkozni.

Az írásbeli szerződés fontossága

Nagyon fontos az írásbeli szerződés szerepe, melyben pontosan meg kell fogalmazni milyen szolgáltatásokat, milyen programokat, milyen étkezést nyújt a tábor, ki vigyáz majd a gyerekekre, mennyibe fog kerülni, mikor kell kifizetni az összeget.

Sok esetben még csak egy átvételi elismervényt, nyugtát sem kapnak a szülők a több tízezer forint átadásakor, nemhogy írásbeli szerződést kötnének.

Miért is fontos ez? Sajnos előfordul, hogy nem a beígért szolgáltatásokat nyújtja az adott tábor, vagy csak hangzatos nevekkel történt a hirdetés, azonban valós szolgáltatás nincs mögötte. Elmaradt programok, kevesebb étkezés, művészeti táborba az alapanyagot magának a gyereknek kellett vinnie, nyelvi táborban csak minimális nyelvi képzés, vagy a helyszínen fizetendő további összegek mind előfordultak az elmúlt években problémaként.

Ezek sajnos csak utólag derülnek ki, azonban, ha valóban nem megfelelő szolgáltatást nyújtott a tábor, akkor árleszállítást lehet követelni a táboroztatótól, végső esetben pedig békéltető testülethez lehet fordulni.

Forrás: Shutterstock

Ennek alapvető feltétele, hogy tudjuk bizonyítani milyen szolgáltatást ígért a tábor, mennyi vételárat fizettünk ki, tehát mindenképpen érdemes szerződést kötni a táboroztatóval, amiben rögzítésre kerülnek ezek az alapvető feltételek, vagy legalább a szórólapot eltenni, a hirdetést tartalmazó weboldalt lementeni.

A nyári táborra felveendő hitel

És a legújabb, a nyári táborra felveendő hitel, vagy emiatt hitelkártya szerződés megkötése. Ezek a hitelek ugyanis személyi hitelek, az átlagosnál jóval magasabb költségekkel járnak, az amúgy is nehezebb helyzetben élőket igen súlyos következmények várhatják, ha nem tudják kellő időben visszafizetni az összegeket.

Pedig ezt a réteget a szeptemberi iskolakezdés is igen nehéz helyzetbe hozza, így mindenképpen megfontoltan döntsenek egy esetleges újabb hitelről.

Legyünk tehát nagyon körültekintők, írásban kell megkötni a szerződést, és próbáljunk meg minél több információt beszerezni a táborról, táboroztatóról – tanácsolták végezetül a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége szakértői.