Vágólapra másolva!
 A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara a mai napon megtartotta éves közgyűlését, amelyen bejelentették a Kamara új elnökét. A Kamara új elnöke Schmidt Zoltán lett.
Vágólapra másolva!

Az elnök megválasztása után elmondta, hogy a következő időszak a megújulásé és az edukációé lesz. Schmidt Zoltán kifejtette, hogy a Kamara nem kíván letérni a megkezdett útról, tovább folytatja az informatikai fejlesztéseket és a munkafolyamatok optimalizálását.

A Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy a korábban a sajtóban felmerült problémák megoldására a Minisztériummal együtt megkezdik a közös munkát és mindent megtesznek annak érdekében, hogy továbbra is fenntartsák a szervezet iránti közbizalmat.

Az elnökség és a szervezet minden egyes tagja egyetért abban, hogy a végrehajtók képzése ugyanolyan fontos, mint a társadalom tájékoztatása, ezért a transzparencia elvét fogják követni munkájuk során mind a végrehajtók, mind pedig a Kamara.