Hogyan tud két, vagy akár három generáció együtt dolgozni egy vállalkozásban?

vállalkozás
Pesszimistán ne is próbálkozzunk -- áll a Vállalkozni jó! előszavában
Vágólapra másolva!
Hogyan élik meg a családi vállalkozásokban aktívan tevékenykedő tulajdonosok, ügyvezetők a törvényszerűen bekövetkező utódlást? Hogyan tud két, vagy akár három generáció együtt dolgozni egy vállalkozásban? Ezekről a kérdésekről is szó esett szerdán az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola és a Családi Vállalkozások Országos Egyesületének szervezésében megrendezett Családi Vállalkozások Napján. 
Vágólapra másolva!

A rendezvény során a hallgatók egy-egy kiválasztott családi vállalkozást mutattak be egymásnak és az érdeklődőknek. A kiállító és bemutatkozó több mint 22 családi vállalkozás mellett számos érdeklődő vállalkozás, vagy egyesületi tag tulajdonos-ügyvezetője volt jelen a nyílt napon, így mozdulni is alig lehetett a kiállító téren. A sokszínűség nem csak a kiállítók, de programok terén is megmutatkozott.

A rendezvény célja, hogy a diákok testközelből ismerjenek meg egy-egy kisvállalatot, s be is tudják mutatni annak tevékenységét, működését, míg a vállalkozások képviselői egy különleges üzleti találkozón vehetnek részt, ahol potenciális ügyfelekkel is találkozhatnak - mondta el Dr. Láng László, az IBS rektora.

Idén a rendezvény együttműködő partnere a Családi Vállalkozások Országos Egyesülete (CSVOE). Az egyesület olyan vállalkozásokat, cégeket tömörít, melyek legalább 50 százalékban családi tulajdonban vannak, egy aktívan dolgozó családtaggal, s több mint 10 éve sikeresen működnek.

Tudatos nevelés

Dr. Rudas László a CSVOE elnöke elmondta: Nagyon fontos egy-egy sikeres vállalkozás életében az utódlás kérdése. Ezzel nem elegendő akkor elkezdeni foglalkozni, amikor az első számú vezető már a visszavonulást tervezi, hanem tudatosan, a potenciális utód folyamatos nevelésével, bevonásával kell készülni! Sajnos, csak kevés jó példa van a hazai és nemzetközi területen, így kiemelt fontosságú, hogy ezzel a lehető legszélesebb körben foglalkozzunk.

Ugyancsak sok szó esett a rendezvényen jelen lévő vállalkozások sikerének titkairól, az utódlás kérdéséről, s arról, hogy ezt hogyan élték meg az abban aktívan tevékenykedő tulajdonosok, ügyvezetők. A tapasztalatcsere során nagy hangsúlyt kapott az a kérdés, hogyan tud két, vagy akár három generáció együtt dolgozni egy vállalkozásban?

Egyedi cégek, közös célok

Habár a vállalkozások sokfélék, így az egyes történetek is egyediek, az elmondható, hogy mindegyikük számára a közös cél építése, a megértő és megengedő bevonás voltak a legfontosabb tényezők a családias működés megőrzésében. Hangsúlyt kapott az is, hogy az egyes intézkedések, rendelkezések szempontjából kulcsfontosságú, a családi vállalkozások megfelelő érdekképviseletének kiépítse.

Forrás: Erdőháti Áron

Ezt nem csak a gazdasági teljesítményük és a foglalkoztatásban nyújtott arányuk indokolja, de a több generációra visszavezethető, folyamatos működés is. Legfontosabbnak a vállalkozások vezetői a kiszámítható és átlátható környezet megteremtését jelölték meg, melyet a CSVOE is támogatott.

Kerekasztal-beszélgetés

A fiatal, még kezdő vállalkozókat megszólító kerekasztal-beszélgetés a Mentor Lánc Alapítvány kezdeményezése alapján „Induló vállalkozások, fiatal vállalkozók támogatása” témában zajlott.

Dr. Berendi Péter, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: „a Főiskolával közösen kiemelt fontosságúnak tartjuk, hogy a frissen végzett vagy éppen végzős fiatalok számára vonzóvá tegyük a vállalkozást, mint munkavégzési és életformát. Nem elég azonban az előnyök kihangsúlyozása, konkrét támogatást is kell nyújtanunk a fiataloknak ezen a területen”.

A beszélgetés során egyértelművé vált, hogy a fiatalok számára vonzó a vállalkozói létforma, illetve az így elérhető szabadság, ugyanakkor számos kérdés, bizonytalanság van bennük, melyhez igénylik a tapasztaltabb generáció támogatását.

Azt is fontos kiemelni, hogy nem csak tudásban, de anyagi oldalon is elengedhetetlen a fiatalok támogatása, melyben jelentős szerepet kíván játszani a Mentor Lánc, így erősítve az IBS által biztosított gyakorlat orientált képzést, oktatást. Az együttműködés így nem csak a rendezvényre szólt, hanem azt követően is folytatódik.