Banánnal és hallal felgyorsul a világ

Carcassonne Déltenger címlapi
Vágólapra másolva!
A Carcassonne Déltenger pörgősebb lett, a nagy stratégák azonban nem jártak jól.
Vágólapra másolva!

Előre kell bocsátanom, hogy nem minden előélet nélkül telepedtünk le feleségemmel tetőtéri szobánk friss parkettájára, hogy kipróbáljuk a Carcassonne új, még banánosabb és halszagúbb változatát. Barátainkkal már évek óta játsszuk a játék eredeti változatát úgy, hogy összeöntünk három eredetit és két első kiegészítőt. Így monstre, egész estés szórakozást biztosítunk magunknak egy akkora térképen, hogy ha lepottyantunk egy ropit bárhol a szobában, nagy valószínűséggel várra, útra vagy mezőre esik - ahol ráadásul már áll egy bábu.

Vár, út, mező - mi ez az egész?

A Carcassonne alapjátéka zseniálisan egyszerű. Négyzet alakú tájlapkákat kell húznunk, melyek csak úgy csatlakozhatnak egymáshoz, ha oldalaik azonos jellegűek. Vár a várhoz, út az úthoz, mező a mezőhöz. Az újonnan lerakott lapka valamelyik elemére (vár, út, mező) ráállhatunk egy bábuval, és ekkor - ha más még nem tette rá a kezét (bábuját) - miénk az egész csatlakozó út, vár vagy mező.

Így néz ki egy közepesen izgalmasra sikerült meccs a parkettán. A Mikulás-sapkában vannak a tájlapkák, a képre kattintva nagyobb méretben is megtekinthetők az új lapka- és bábutípusok Fotó: Gilicze Bálint

A játék során lassan kiépül egy középkori megye térképe várakkal, az ezeket összekötő kanyargós utakkal és körülöttük elterülő mezőkkel. Ha két, korábban nem csatlakozó vár, út vagy mező összeér, a darabok birtokosai osztoznak, illetve kőkeményen lenyomják egymást. Lehet még kolostort birtokolni, mely akkor fizet, ha teljesen körbeépült - viszont addig a bábu ottragad. Ja, és ha már ottragadásról beszéltünk: a mezőre tett bábut sem vehetjük fel soha többé.

Nagyjából ennyiben foglalhatóak össze a játék szabályai - és szerintem éppen ez az egyszerűség az, ami hihetetlenül izgalmas stratégiai küzdelmeket hozhat.

Jobb lesz banánnal?

A Carcassonne Déltengerben a középkori földesurak világa helyébe a karibi gyarmatromantika lép, némileg megbolondított szabályokkal. Amikor feleségemmel egy nehéz nap estéjén elkezdtük tanulmányozni a halászok, banántermesztők és kagylógyűjtők életének szabálykönyvét, időnként nagyjából úgy néztünk egymásra, mint egy középkori falusi házaspár, akik egy ananászt találtak a spájzban a füstölt kolbászok között.

Zöld ellenfelem piacozik, kagylót gyűjt és még halászik is. Jobb lesz vigyázni! Fotó: Gilicze Bálint

A lapkák hasonlóan csatlakoznak egymáshoz, mint az eredeti játékban, azonban a korábbi pofonegyszerű pontrendszer helyett itt termények vannak, melyeket különböző típusú hajókon kell értékesíteni - és így jutunk végre a várva várt pontjainkhoz. Ha túltettük magunkat azon, hogy logikai szimbólumokat értelmezzünk kartonlapocskákra rajzolt hajók vitorláin, gyakorlott Carcassonne-játékosként a következő sokk akkor ér, amikor a mezőknek megfelelő tengerek lehalászásának szabályait kell kibogarásznunk. Eközben megismerünk egy újabb lapkatípust. Hurrá!

A szabályokon túl

Jó hír a kitartóak számára, hogy ha átverekedtük magunkat a szabályok dzsungelén (bevallom, a jobb érthetőség miatt megkerestem neten a szabálykönyv angol nyelvű változatát is), a Carcassonne Déltenger egészen játszható. Mindössze négy bábuval gazdálkodhatunk, ezeket azonban jóval könnyebben visszanyerhetjük, mint a játék eredeti változatában (ahol a mezőkön egészen a játék végéig ottragadtak). A hajólapkák érdekes hatása, hogy kiegyensúlyozottabban érdemes építenünk a három tereptípus birtoklására. Ugyanakkor a lehalászás lehetősége, valamint az, hogy mindenhonnan visszavehetjük a bábuinkat, a hosszú távú, összetettebb stratégiák ellen hat.

Már a doboz előrevetíti, hogy nagy mulattság lesz! Fotó: Gilicze Bálint

Végeredményben elmondható, hogy szabályait tekintve az eredetinél bonyolultabb, azonban játékmenetében gyorsabb és a véletlen szeszélyének jobban kitett játékot kaptunk. Így is szerethető az új Carcassonne - pörgős, izgalmas társasjáték, hagyománytisztelőknek és nagy stratégáknak viszont nem ajánlanám.

A cikk termékmegjelenítést tartalmaz.