Kolosi Tamás

A társadalmi mobilitás forrásai

III. Egy komplex mobilitási modell

Józan ésszel senki sem vitathatja, hogy a velünk született képességeknek bizonyos teljesítmények elérésében szerepük van. A kiemelkedő tehetség minden valószínűség szerint genetikailag kódolt, és nagy valószínűséggel a hátrányos származás akadályozhatja ugyan e képességek kibontakozását, de nem feltétlen akadályozza meg, és fordítva: az előnyös származás okán még senkiből sem lett Mozart, Leonardo, Einstein vagy Nurmi és Pele.

Sajnos bizonyos hátrányok szintén genetikailag kódoltak még akkor is, ha ezek érvényesülését a modern orvostudomány igyekszik kiszűrni és a kedvező családi környezet képes lehet a születési rendellenességekből adódó hátrányok enyhítésére. Meglehetős biztonsággal feltételezhetjük azt is, hogy a velünk született képességek és a származásból és családi-társadalmi környezetből adódó hatások kölcsönhatásban vannak egymással, és a státuszmegszerzés folyamatában is ez a kölcsönhatás érvényesül.

A pszichológusok régóta foglalkoznak ezzel a kölcsönhatással. White (1982) például azt találta, hogy az IQ és a társadalmi-gazdasági státusz (SES) közötti korreláció körülbelül 0,33. A már hivatkozott Jencks (1979) azt tapasztalta, hogy az IQ-pontszámok a társadalmi státusz szórásának egynegyedét, a jövedelmi különbségek egyhatodát magyarázzák.(animáció)

Animáció: IQ különbség

Az Amerikai Pszichológiai Társaság 1994-95-ben egy ad hoc munkacsoportot bízott meg az intelligenciával kapcsolatos kutatások kiértékelésére és összefoglalására. Ez a munkacsoport is a fenti kölcsönhatást hangsúlyozza, és pontosan jelzi az ismert és még nem ismert hatásokat. Témánk szempontjából két megállapításuk kiemelendő.

1. "A genetikai adottság eltérései lényegesen hozzájárulnak az intelligenciabeli egyéni különbségekhez, de a gének határmechanizmusa ismeretlen. A genetikai különbségek hatása a korral növekedni látszik, de nem tudják, hogy miért."
2. "A környezeti tényezők szintén lényegesen közreműködnek az intelligencia fejlődéséhez, de nem teljesen értjük, hogy mik ezek a tényezők és hogyan műkődnek. Például az oktatásban való részvétel biztosan fontos, de nem tudjuk, hogy az oktatás mely szempontjai döntőek." (U. Neissen at al. 1995)

Joggal feltételezzük, hogy a képességek egy adott populációban normális eloszlást mutatnak (az IQ-teszt ezt a sajátosságot biztosan jól szimulálja). Vitatható azonban, hogy milyen a származási előnyök és hátrányok eloszlása. Az osztályelmélet hívei a diszkrét eloszlásban hisznek, míg más megközelítések arra tesznek kísérletet, hogy a társadalmi státuszt és így a származást is egy normális eloszlású változóval mérjék. Mindenesetre a mobilitáskutatás jövője szempontjából az egyik alapvető kérdés, hogy terméketlen ideológiai viták helyett a képességek és a származás társadalmi státuszra való tényleges hatásmechanizmusát feltárják.

Ennek a hatásmechanizmusnak a pontos ismerete nélkül is tudjuk azonban, hogy a képességek és a származás együttesen sem magyarázzák a társadalmi státusz szórásának több mint a felét. Feltételezésünk szerint a másik ötven százalék az egyén életútjában keresendő. A meritokrata elméletek ennek az életútnak a státuszmegszerzés folyamatára leginkább ható tényezőit foglalják össze a teljesítmény (effort) fogalmában. Hauser és Faetherman nyomán a mobilitáskutatás e teljesítmény legfontosabb elemét véli megtalálni az iskolai pályafutásban és végzettségben. Pillanatra sem vitatjuk, hogy makroszinten valóban az iskola a modern társadalmakban a státuszmegszerzés legfontosabb intézménye (hasonlóan ahhoz, ahogy ezen intézmények szerepét a tradicionális társadalmakban a katonaság és az egyház töltötte be). (animáció)

Animáció: Stendhal: Vörös és fekete

Ugyanakkor tudjuk, hogy a mobilitás finomszerkezetében jelentősek az iskolától független hatások. Egy adott társadalmi rétegen belül az iskolai teljesítmények alapján korántsem lehet előre jelezni, hogy az "életben" ki lesz sikeres és ki sikertelen vagy átlagos. Feltehetőleg itt igen fontos szerepet játszanak olyan motivációs és értékválasztási tényezők, amelyek iránt a pszichológia és a munkagazdaságtan lényegesen több figyelemmel van, mint a szociológia és a hagyományos mobilitáskutatás.

Végül a státuszmegszerzés folyamatában jelentős szerepet játszanak olyan elemek, amelyeket a szerencse (luck) fogalmában foglalunk össze. Nem egyszerűen az eddigi tényezők által meg nem magyarázott részről, a státusz szórásának reziduálisáról van szó. Meg kell ugyanis különböztetnünk a nem ismert véletlenszerű hatásokat azoktól a tudott, de nem mért vagy nehezen mérhető tényezőktől, amelyek képességektől, származástól, az egyén törekvéseitől függetlenül végigkísérik az emberek életét és jelentős hatással vannak az egyén életpályájára.

Ezeknek a tényezőknek egy része makroszinten jelentkezik, de különböző hatással lehet az egyéni életpályákra. Egy háború vagy történelmi kataklizma szépen felépített karriereket törhet derékba, míg másoknál megnyitja az egyéni felemelkedés csatornáját. A kelet-európai rendszerváltás egyesek számára megnyitotta a tőkéssé válás lehetőségét, míg a széles tömegek életpályáját kevéssé befolyásolta. Egy-egy új gazdasági ágazat - például az informatika - megjelenése más lehetőséget teremt a "szerencsés" időszakban induló nemzedék számára, mint később jövő társaiknak.

A forgandó szerencse más elemei közvetlenül az egyén életében jelennek meg. Súlyos betegség, a család felbomlása, egy véletlen találkozás stb. egy egész életre kiható befolyással bírhat. A mobilitáskutatás új perspektíváit nyithatná meg, ha az életpálya feltehetőleg csak intenzív kutatási technikákkal feltárható elemeit be tudnánk építeni a mobilitáskutatás adatbázisaiba.

Mindezek következtében a Blau-Duncan által meghatározott egyszerű státuszmegszerzési modellt egy négy elemű modellé fejleszthetjük tovább, ahol a megszerzett státusz a képességek (ability), a származás (origin), a szerencse (luck) és a teljesítmény (effort) eredője. Ezt a modellt nevezzük a státuszmegszerzés AOLE (komplex) modelljének. (animáció)

Animáció: A státuszmegszerzés komplex mobilitási modellje

Ez a megközelítés több ponton is paradigmaváltást igényel a mobilitáskutatásban. Egyfelől a retrospektív adatgyűjtést olyan panelvizsgálatoknak felváltania, amelyekben már viszonylag korai életkortól követhető a képességek kibontakozása és az életpálya fordulói. Másfelől interdiszciplináris együttműködésre van szükség különösen a pszichológusokkal és a genetikusokkal elsősorban a sztenderdizált mérési technikák kialakításában (képességek, motiváció). Harmadrészt kísérletet kell tenni a kvalitatív életpálya-információk sztenderdizálására és ezen információk beépítésére a hagyományos kvantitatív mobilitási adatbázisokba. Végül - s talán ez a legfontosabb a paradigmaváltásban - fel kell szabadulnunk mindazon ideológiai előítéletek alól, amelyek az elmúlt nyolcvan év mobilitáskutatásaira rárakódtak. Ez pedig mindenekelőtt az esélyegyenlőség fogalmának újragondolását igényli.