Olcsó játék, nem csak hülyegyerekeknek

Magyarországon Kazincbarcikán szeretik a legjobban a rockzenét, a Beatles Argentínában a legnépszerűbb, míg a múlt héten Linkin Parkot hallgattak a legtöbben világszerte. Nem mi mondjuk ezt, hanem a 21. század slágerlistái, illetve közvéleménykutatásai, vagyis a Last.fm, a Google Trends és a Google Music Trends. Játék a szavakkal és a számokkal, nem hivatalos toplistákkal és keresőszavakon alapuló rangsorokkal.

Régen minden sokkal, de sokkal egyszerűbb volt. Jó húsz éve például, ha valaki kíváncsi volt, melyik együttesek a legnépszerűbbek például Belgiumban, akkor elég volt megnéznie az ország lemezeladási listáját, amely többé-kevésbé hű képet adott arról, hogy mire buknak a belgák, sőt, még az sem volt boszorkányság kideríteni, hogy mire a flamandok és mire a vallonok. Kazettamásolás ugyan akkor is létezett, de igazából nem jelentett problémát, hiszen a "fejlett, tőkés országok" (ahogy akkoriban itthonról hívtuk őket) majdnem mindegyikében volt olyan életszínvonal, amely megengedte a kispénzű fiataloknak is, hogy legalább havonta egy-két lemezt vegyenek. (A szocialista országokban nem létezett normális értelemben vett lemezipar, amire bármit is alapozni lehetett volna, velük ezért már nem is kellett foglalkozni.)

Később az írható CD-k megjelenésével kicsit nehezebb lett a kiadók dolga, de a helyzet csak akkor változott meg gyökeresen, amikor a kilencvenes évek végén a fájlcserélő programok megkezdték hódításukat. Azóta a lemezeladások egyre kevésbé mutatnak valós képet az emberek zenei preferenciáiról, legyen szó bármelyik országról is.

Nem csoda, hogy megnőtt az egyéb csatornák szerepe, hiszen nemcsak a zene beszerzésnek alakultak ki alternatív útjai, de például a zenefogyasztás megfigyelésének is. Ehhez persze kellenek olyan felhasználók, akik vállalják, hogy egy kis kémprogram feltelepítése után már ország-világ láthatja, mit is hallgatnak éppen. És mivel egyre többen vagyunk ilyenek, ennek köszönhetően lassan már szignifikáns adatok nyerhetők ki az ilyen programokból.

Tavaly augusztusban indította el a Google a Google Music Trends nevű szolgáltatását, mely a Google Talk csetprogram felhasználói által hallgatott zenéket rangsorolja, sőt, már egyes országok toplistáira is rá lehet keresni, igaz, még csak nagyon kevésre (Magyarországra természetesen még nem).

Ezen a héten például a Google Music Trends listáját a Linkin Park What I've Done című dala vezeti, mögötte ugyancsak egy Linkin Park-dal következik (In The End), a harmadik pedig Akon és a Don't Matter. Hogy ez mennyire valós, arra csak következtetni tudunk, de az mindenképpen gyanús, hogy Rihanna Umbrella című dala, amely világszerte mindenütt vezeti a listákat, itt nincs az első húszban sem, miközben a Stairway To Heaven a Led Zeppelintől vagy a Two Princes a Spin Doctorstól igen.

Ugyancsak óvatosságra inthet bennünket az is, hogy az első húsz között hét számmal képviselteti magát a Linkin Park, és egyáltalán, a listán szereplő dalok mintegy fele nem ebből az évből való. De ez még többé-kevésbé tanúskodhat valamilyen trendről, hiszen megfigyelhető valamiféle állandóság a listán, mely viszont már nem mondható el az egyes országok listáiról, ezek ugyanis hétről hétre szinte teljesen kicserélődnek, igencsak esetleges jelleget öltve. Amerikában például az első öt ugyan változatlan (az élen a Plain White T's nevű pop-punk zenekar Hey There Delilah című, eredetileg 2005-ös dala áll), ám onnantól kezdve szinte csupa új dal van az előző héthez képest, köztük például a Postal Service négy évvel ezelőtti indie-elektronika slágere (Such Great Heights), vagy a Shins New Slang című dala, egyenesen 2001-ből.

Még ennél is kaotikusabb a helyzet a többi ország listáján, ami azt a meggyőződésünket erősíti meg, hogy egyelőre a Google Music Trends nem több jó játéknál, és még több felhasználót kell toboroznia a Google Talknak ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket lehessen levonni az adatokból.