Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Beteg a világ, túl sokan éheznek, a falakat le kell bontani, az utcát vissza kell adni az utcazenészeknek, az otthon alvásra való, sokat kell beszélgetni és "Hajrá Depor!" - ismertette programját olvasóinkkal Manu Chao. Az utóbbi tíz év egyik legmeghatározóbb nem angolszász előadója a Sziget első napjának legnagyobb koncertje után masszíroztatott, aludt egy órácskát, majd az éj leple alatt interjút adott az [origo]-nak.
Tényleg játszol még bárokban? Hol?
- Barcelonában, ahol élek. Hetente két-három este is játszunk valahol, de mindig álnéven. Kitalálunk valami hülye alkalmi nevet, nehogy túl sokan legyenek. Szép dolog, hogy sokan eljönnek a koncertjeinkre, de mégsem romboltathatok le egy bárt azzal, hogy oda hirdetem meg a koncertünket. Nagyon szeretem ezt a fajta zenélést. Egy bárban nagyon, igazán nagyon jónak kell lenni ahhoz, hogy hatást érj el. Nehezebb, mint egy nagy koncerten.
Barcelonának van valami speciális zenei aurája, zenekarok és zenészek közössége, akik a városhoz kötődnek és ennek a közösségnek részben te vagy a mozgatója. Rengeteg zenekar nőtt ki ebből a városból, de ez mintha véget ért volna, mióta betiltották a városban az utcazenélést.
- Mindannyian az utcán kezdtük, én is. A Macaco, a Dusminguet, és az Amparanoia is csak annyiban más, hogy őket a nem a barcelonai, hanem a madridi utcán szedtem fel. Az első La Colifata albumon vagy húsz utcazenekar játszott. De ma a fiatalok nem játszhatnak az utcán. Nagyon kell vigyázniuk, mert rögtön jön a rendőrség, ha kiállnak. Szörnyű. És az igazi képmutatás az, hogy a turizmusban még mindig azzal adják el a várost, hogy milyen bulis, zenés, mondén hely. Nem is értem ezt az egészet. Ha a zenekarok nem lehetnek az utcán, akkor a levegőt veszik el tőlük. Egyébként sem a legjobb évek ezek most zeneileg és ez nem javít a helyzeten.
Miért látod úgy, hogy ma zeneileg éppen nem élünk jó éveket?
- Nincs nagy baj, de azért nem egy hatvanas évek ez mostanában. Igazán meghatározó dolgok utoljára akkor születtek. De így legalább kell jönnie valamilyen nagyobb hullámnak hamarosan, amely megint energiát és változást hoz.
Azért az utóbbi tizenöt-húsz évben az komoly változás volt, hogy már nem angolul éneklő zenekarok is világméretekben is ismertté válhattak, például te is és a világzenei kategóriába sorolt előadók is helyet kaptak a rádiókban, fesztiválokon, lemezboltokban. Ez a kilencvenes évekig nem így volt.
- Jaj, de utálom ezt a "világzene" szót! A világ nagy. Minden zene világzene, például az AC/DC, mert ausztrál. Igazán akkor lesz majd áttörés ezen a területen, ha egy nigériai zenekarnak nem kell eljönnie Nigériából vagy legalább leszerződnie egy multival ahhoz, hogy híres legyen, hanem onnan tud azzá válni és egy nigériai kiadó csinál üzletet a sikeréből.
Az internet talán épp ilyen dolgokat változtathat meg a zeneiparban. Te hogyan látod ezt a folyamatot? Zavar, ha letöltik a számaidat?
- Amikor gyerek voltam a zenegyűjteményem 95%-a másolt kazettákból állt. Valaki megvett egy bakelitlemezt és az egész környék lemásolta. Nincs a letöltésben semmi új és nem is baj. A kazettamásolás nélkül az sem biztos, hogy zenész lettem volna, de biztosan nem ilyen amilyen vagyok, mert sokkal kevesebb zenét ismertem volna meg. A kiadók hazudnak, amikor azt mondják, hogy tönkreteszi őket az internet. Ezek a nagyvállalatok mindenhol ott vannak és amit elvesztenek a CD-eladásokon azt megkeresik az mp3-lejátszókon, mobiltelefonokon, iPodokon, amelyeket ők gyártanak. Régen a lemezeket plakátokon hirdették - ma ez nincs, viszont mindenhol mobilokat hirdetnek.
A közönségedhez való viszonyod valahogy alapvetően másnak tűnik, mint a zenészek többségéé. Nem rajongóként viselkednek, hanem közeli ismerősként tekintenek rád. Mi a tapasztalod ezzel kapcsolatban?
- Nem értem, hogy mi történik vele, miért és hogyan szeretik a zenémet. Sosem voltam kitéve zavaró mértékű népszerűségnek. Otthon gyalog járok, metrózom, sokan megismernek, szóba is elegyedünk, de semmi extrém. Néha megkérdezik, hogy én vagyok-e Manu Chao, de aztán eszükbe jut, hogy Manu Chao biztosan magasabb. Én mindig az utcán vagyok, ott élem az életemet. Újságolvasás, kávé, egy Deportivo La Coruna-meccs egy bárban, ezekre van szükségem. Zenét is mindig az utcán írok. Az otthon alvásra való. Ami a barátnőmmel persze szintén nem rossz.