Játsszuk azt, hogy összeveszünk - nagy popzenei párharcok

A Kanye West és 50 Cent azonos időpontban megjelenő új lemezei körül támadt médiahisztéria egyáltalán nem kivételes eset, láthattuk már ugyanezt másoktól, máskor. Most visszatekintünk a rocktörténet legnagyobb párharcaira, így a szerepeket felcserélő Beatlesre és a Stonesra, a leglátványosabb csatát vívó Oasisre és a Blurre, illetve még néhány másik emlékezetes rivalizálásra.

A rocktörténet emlékezetes ellentétei közé tartozik a nyolcvanas évek két thrash metál klasszikusa, a Metallica és a Megadeth viszonya is. Mint ismeretes, Dave Mustaine a Metallica gitárosaként kezdte pályáját, de még 1983-ban a többiek kirúgták, miután szerintük annyit ivott és drogozott, hogy lehetetlenné tette a közös munkát.

Mustaine dicséretére legyen mondva nem tört össze, sőt, ez volt az a kijózanító fenékbe rúgás, amire a jelek szerint szüksége volt, és onnantól kezdve az élete arról szólt, hogy csináljon egy olyan zenekart, amely talajba gyalázza a Metallicát, amely szerinte ráadásul nem tüntette fel társszerzőként sem néhány korai dalban. És bár a Megadeth népszerűsége sosem vetekedhetett a Metallicáéval, az együttes a saját jogán került be a műfaj legnagyobbjai közé, míg Mustaine a bosszúvágytól fűtve éveken át hajszolta változó tagságú zenekarát a sikerbe.

Dave Mustaine

2001-ben aztán Jason Newstead és Lars Ulrich úgy döntöttek, hogy itt az ideje leülni és rendezni a konfliktust Mustaine-nel, ám mindezt kamerák jelenlétében tették, és az eseményt megörökítő film (Some Kind of Monster) után a már csillapodni látszó vita újra fellángolt, főleg, hogy Mustaine állítása szerint nem járult hozzá, hogy a vele készült felvételek is bekerüljenek a filmbe. Azóta viszont Mustaine - aki állítólag "megtért" - szép lassan ismét lenyugodni látszik, és állítása szerint nem haragszik senkire.

Az amerikai rocksajtó egyébiránt jóval kevésbé hatékony, mint a brit, hiszen a tengerentúlon is próbálkoztak néha azzal, hogy egymásnak ugrasszanak zenekarokat, ám ezek nem jártak sikerrel. A leghíresebb ilyen példa a Nirvana és a Pearl Jam esete volt, amikor is a seattle-i grunge két élzenekarából próbáltak Beatles kontra Stones mintájú szembenállást csinálni, melyhez Kurt Cobain kezdetben asszisztált is, és élesen elítélte Eddie Vedder zenekarát, amely azonban nem igazán reagált minderre, és a vihar a pohár vízben el is csitult hamar.

Manapság, hogy a média szerepe talán minden korábbinál nagyobb a popzenében, sokan próbálkoznak figyelmet kelteni azzal, hogy nyilvánosan leszólják valamelyik vetélytársukat, de ezek csak a legritkább esetben jutnak el a széles néprétegekhez. Ebben is az NME viszi a prímet, és nem véletlen, hogy még az amerikai előadók is inkább itt ugranak össze (lásd Killers kontra Fall Out Boy), hiszen hatásosan ötvözi a popzenei újságírást a brit bulvárhagyományokkal. Hogy azonban olyan klasszikus ellentétek, melyek gyakorlatilag évtizedekre lefektetik a műfajon belüli törésvonalakat (Beatles/Stones), vagy amelyek mélyen meglevő társadalmi feszültségeket hoznak felszínre (Oasis/Blur), lehetnek-e még a jövőben, azt egyre nehezebb elképzelni.

Inkei Bence