Se nem elnök, se nem nyugdíjas

Január 1. óta már nem Jay-Z a történelmi jelentőségű Def Jam Recordings kiadó elnöke, és a következő lépését egyelőre még csak találgatják. Az egyszer már visszavonult rapper előadóként továbbra is sikeres, de hogy külvárosi drogdílerből miként lett nyakkendős üzletember, az tanítani való karrier.

Jay-Z, más néven Hova, esetleg Shawn Carter sosem hagyott kétséget afelől, hogy többre vágyik egy átlagos popzenei karriernél. Ez a hiphop világában rendben is van, hiszen az igazán sikeres rapperek közül kevesen elégszenek meg azzal, hogy "csak" lemezmilliókat adjanak el, mellette más eszközöket megragadnak, hogy tovább gyarapítsák amúgy sem jelentéktelen vagyonukat: ruhamárkák, parfüm, energiaital és még ki tudja, mi minden kötődik a nevükhöz.

A kilencvenes és a kétezres évek fordulójára a hiphop egyik legsikeresebb előadójává vált Jay-Z például olyannyira komolyan vette ezt az üzletemberesdit, hogy nyolcadik albuma, a Black Album után bejelentette a visszavonulását: nem lesz több stúdióalbum - ígérte, és 2003. november 25-én egy jótékony célú bulival tett pontot addigi pályafutása végére.

Ezt követően különböző side-projectekben ugyan még továbbra is részt vett (legismertebb ezek közül a Linkin Parkkal közösen készített Collision Course), de aztán már kevesebb ideje maradt ezekre, hiszen igazi, "napi nyolcórás", öltönyös-nyakkendős állása lett: 2005 januárjától ő lett a hiphop legendás kiadójának számító Def Jam Recordings elnöke.

Az 1984-ben alapított kiadó a műfaj számos fontos alkotását megjelentette, így a Public Enemy, LL Cool J vagy a Beastie Boys is adott ki náluk lemezt, de itt jelent meg a thrash metál klasszikus albumának számító Reign In Blood is a Slayertől, köszönhetően a kiadót alapító Rick Rubinnak, aki a Slayer producere is volt egyben. Ennek ellenére a Def Jam megmaradt döntően a fekete zene kiadójának a későbbiekben, aminek köze volt ahhoz is, hogy Rubin otthagyta a kiadót, amely a kilencvenes évek elején súlyos pénzügyi válságba került, melyből egyrészt az vezette ki, hogy a PolyGram megvásárolta a Sony Music meglévő 50 százalékos üzletrészét, másrészt pedig az, hogy megjelent Warren G Regulate...G Funk Era című sikeralbuma.

Miután a PolyGram beolvadt a Universal Musicba, utóbbi immár többségi tulajdonosként házasította össze a Def Jam-et másik saját tulajdonú labeljével, az Island Recordsszal, Island Def Jam Music Group néven. Az üzleti egység ellenére a két kiadó külön profilja megmaradt, és a Def Jam tovább folytatta megszokott üzletpolitikáját a fekete vagy "urban" zene emblematikus kiadójaként.

Jay-Z úgy került a képbe, hogy akkori kiadójával, a Roc-A-Fella Recordsszal terjesztési szerződést kötött a Def Jam, és mivel az együttműködés alatt nemcsak, hogy ismeretlen rapperből világsztár lett, de közben a Roc-A-Fellán belüli hatalmi harcokból is győztesen került ki.

Arról, hogy mit ért el elnökként, némiképp megoszlanak a vélemények. Mindenképpen mellette szólnak az olyan új szerzemények, mint Young Jeezy, akinek az első nagykiadós albuma 2005-ben az év egyik nagy kereskedelmi sikere lett, aztán az R&B szupersztárrá avanzsált Ne-Yo, és persze Rihanna, akinek mellesleg be is szállt kicsit rappelni legnagyobb slágerébe, az Umbrellá-ba. Jay-Z elnöksége alatt tett le az asztalra két No. 1 lemezt Kanye West (melyek közül az idei Graduation az év leggyorsabban fogyó lemeze lett Amerikában), aki egyébként Jay-Z producereként szerzett korábban nevet a szakmában.

Szintén Jigga (ez is Jay-Z egyik beceneve) javára írják, hogy átcsábította a Sonytól korábbi nagy ellenfelét, Nast, és azt is, hogy leszerződtette az addig csak tengő-lengő harmincéves örök tehetséget, Rick Rosst. Leigazolta továbbá az Interscope-tól Jadakisst, és a Def Jamnél érte első No. 1 helyezését Fabolous is, aki korábban más kiadóknál hiába próbálkozott hasonló bravúrral. Bár ekkora sikerekkel nem dicsekedhet, ahhoz képest egész jól szerepelt Lady Sovereign is, hogy Londonból érkezett, és a Def Jam első nem amerikai, női előadója lett - őt is Jay-Z is hozta a céghez.