Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
A maguk idejében csak kevesek figyeltek fel rájuk, mára egyöntetűen a műfaj klasszikusai közé sorolják őket. Előadók, akik forradalmasították a rockzenét, méghozzá úgy, hogy követőik általában sokkal több lemezt adtak el, mint ők maguk, akik kitaposták az utat. A pop úttörői a Velvet Undergroundtól a Stooges-on át a Boogie Down Productionsig.
Kik ezek? Ez a San Franciscó-i zenekar 1967 és 1972 között működött, és bár egy rövid időre a felkapott városi színtérnek (és Eddie Cochran Summertime Blues-a feldolgozásának) köszönhetően a Blue Cheer is neve is felkapott lett, valójában mindig is különbözött a hippikorszak nagyjaitól. A tagjait sűrűn cserélő Blue Cheer - egyedüli állandó tagja az énekes-basszusgitáros Dickie Peterson volt - blues-alapú, pszichedelikus rockzenéjével azt előlegezte meg, amit pár évvel később már a világ heavy metálnak hívott, de akkoriban még jóval kevesebben voltak fogékonyak erre a stílusra. A zenekar sokkal gyorsabb, hangosabb és erőteljesebb zenét játszott, mint abban az időben bárki, ez a hatvanas évek végének belassult pszichedéliájától is idegen volt kicsit, és mire a Deep Purple vagy a Black Sabbath körül kialakult a metál hatalmas tömegbázisa, addigra a Blue Cheer már eltűnt az élvonalból. A zenekar a nyolcvanas évek végén újjáalakult, hogy újonnan jött népszerűségét legalább aprópénzre válthassa.
Mit köszönhetünk nekik? A Blue Cheer első albuma, a Vincebus Eruptum nem véletlenül lett a maga korában a woodstocki békeharcosok helyett a Pokol Angyalai kedvence, évekkel előzte meg a korát (a legenda szerint egy kóbor kutya el is pusztult, amikor túl sokat kóválygott a színpadon improvizáló zenekar közelében). Az összes pszichedelikus rockzenekar mellett különösen a stoner rockszíntér legnagyobbjai, vagyis a Kyuss vagy a Monster Magnet voltak a Blue Cheer bevallott követői, de tágabb értelemben véve a teljes metálszíntér sokat köszönhet Dickie Petersonnak és társainak.
Kik ezek? Iggy Pop és három, hasonlóan elvetemült tettestársa alapította a zenekart Detroitban, és 1969-ben jelent meg első, rocktörténeti jelentőségű, cím nélküli lemeze. Az album megjelenésekor nem keltett nagy feltűnést, míg a Stooges botrányos koncertjei is inkább csak hírhedtséget hoztak a zenekar számára, nem pedig sikert. Szép lassan azért az együttes kultikus státusra tett szert, és a pár évvel később kibontakozó punkmozgalom idején már egyöntetű tisztelet övezte a Stooges (Besúgók) névre keresztelt bandát. Az együttes azonban ezt a sikert már nem érte meg, 1973-ban ugyanis feloszlott, és Iggy sikeres, noha számos buktató nehezítette szólókarrierbe kezdett. A zenekar nemrég újjáalakult, és tavaly egy nem túl jól fogadott, új nagylemezt is kiadott.
Mit köszönhetünk nekik? A Stoogest - valamennyi balhés és önpusztító rockzenekar prototípusát - igazán az ezredforduló utáni garázsrock revival kapcsán emlegették sokat, akkor már nem volt olyan valamirevaló zenekar, amely ne sorolta volna Iggyéket a legfontosabb ihletői közé. Természetesen a hetvenes évek punkmozgalmának is az egyik leggyakrabban kiemelt előfutára a Stooges volt, melynek dalait több punkzenekar is feldolgozta, közülük a Sex Pistols No Fun feldolgozása talán a legismertebb. Sokan azt is tényként kezelik, hogy Iggy Pop szólókarrierje minden sikere ellenére sem lenne sehol, ha a Stoogesszal nem készít olyan klasszikus lemezeket, amelyek egy életre biztosította tagságát a rock legnagyobbjainak fenntartott panteonban.
Ki ez? Nick Drake a tragikus sorsú trubadúrok egyik klasszikus példája, már talán nem is meglepő, de a 27 évesen elhunyt zenészek népes táborának tagja. Nick apja munkája miatt Burmában született, de két éves korától már Angliában nevelkedett, korán megtanult zenélni, több hangszeren játszott, egy korai iskolai zenekarban például a később sikeres karriert befutó Chris de Burghgal is, de őt gyorsan kirúgták "túlzottan is popos ízlése miatt". A hatvanas évek végén londoni kávézókban kezdett játszani, ahol is felfigyeltek rá, és a Fairport Convention nevű elektromos folkzenekar segítségével lemezszerződéshez jutott. A bemutatkozó album (Five Leaves Left, 1969) munkálatai, és a lemez terjesztése azonban rosszul sült el, ráadásul közepes kritikákat kapott. Drake azért megpróbált zenei karrierjére fókuszálni, otthagyta az egyetemet, és rögzített egy poposabb, ám nem kevésbé remekbeszabott második lemezt, mely szintén gyenge fogadtatásban részesült. Koncertjei rosszul sikerültek, abba is hagyta az élő fellépéseket, elkezdett keményebben drogozni, és depresszióba zuhant. Még rögzített egy teljesen akusztikus rövidke albumot, melyet nem is kért tőle a kiadó, de azért végül megjelentette, ám sikeres ez sem lett, Drake pedig hazautazott szülei vidéki házába. Idegösszeomlás, teljes szegénység és elszigeteltség következett, 1974-ben bekövetkezett halála előtt pedig egy rövid felvillanás, majd gyógyszer-túladagolás.
Nick Drake - Saturday Sun
Mit köszönhetünk neki? Tömören összefoglalva néhány tucatnyi akusztikus gitáros popcsodát köszönhetünk neki, több tucatnyi követőt a dalszerző-előadó mezőnyben, és nem kis részben a Belle And Sebastian-t - e témában érdemes meghallgatni a Hazey Jane II című Drake-szerzeményt. Egy közeli neves zenészbarát, John Martyn már életében írt neki egy tisztelgő - és bíztató - dalt, de igazából számára is csak a poszthumusz népszerűség adatott meg (még csak nekrológok sem jelentek meg halála után). A nyolcvanas években kezdték emlegetni olyan zenészek, mint Kate Bush, Paul Weller, Peter Buck az R.E.M.-ből, vagy Robert Smith a Cure-ból. Egy Dream Acadamy nevű folkos popzenekar 1985-ben címzett neki egy dalt (Life In A Northern Town), mely váratlan módon sláger lett és nevét is visszahozta a köztudatba, de csak a kilencvenes évek második felében került igazán méltó helyére, akkora már a legnagyobb dalszerző-előadók közé. A Belle And Sebastian, Beck, Beth Orton, Beth Gibbons (Portishead), Elliott Smith, Badly Drawn Boy, Lou Barlow (Dinosaur Jr., Sebadoh, Folk Implosion) rajongása pedig a fiatalabbakkal is megismertette három rövid, de hibátlan albumot jelentő munkásságát.