Zene a hálás utókornak - a pop pionírjai

A maguk idejében csak kevesek figyeltek fel rájuk, mára egyöntetűen a műfaj klasszikusai közé sorolják őket. Előadók, akik forradalmasították a rockzenét, méghozzá úgy, hogy követőik általában sokkal több lemezt adtak el, mint ők maguk, akik kitaposták az utat. A pop úttörői a Velvet Undergroundtól a Stooges-on át a Boogie Down Productionsig.

23 Skidoo

Kik ezek? Az új hullám egyik szupertitkos, alig félórás kulcslemeze, a Seven Songs fűződik a 23 Skidoo nevű 1979-ben alakult londoni zenekarhoz, melynek utóélete és hatása jóval nagyobb volt az album korabeli sikereinél. A Seven Songs eredetileg 1982-ben (és már akkor is nyolc számos formában) jelent meg, a kibővített 1984-es újrakiadás azonban tíz perccel többet nyújt a még ma is hátborzongatóan friss hangzású experimentális-posztpunk-funkból. Lényegében egy korabeli kísérleti táncos gitárzenekarról van szó, a mába kivetítve képzeljük el a TV On The Radio és a Klaxons keresztezését. Rájuk James Brown , az afrobeat-úttörő Fela Kuti, Brian Eno-David Byrne közös kísérleti albuma, a samplerezés egyik alapjának számító My Life In The Bush Of Ghosts és a Cabaret Voltaire/Throbbing Gristle-féle ipari szinti-punk hatott. Zenéjüket csak olyan furcsa meghatározásokkal lehet körbeírni, mint a törzsi-gyökér-funk, gamelán-bigbeat, vagy ipari-ambient. Bár két szintén erős album még napvilágot látott, a 23 Skidoo cseppet sem meglepő módon nem lett sikeres a nyolcvanas évek első felét uraló új romantikus műanyag pop korszakban, az együttes utóhatása azonban egyre újabb és újabb hullámokban is folyton partot ér.

23 Skidoo- Vegas El Bandito

Mit köszönhetünk nekik? A 23 Skidoo olyan eltérő műfajú alkotókat inspirált, mint a kilencvenes évek első felében népszerű 'otthon hallgatós' ambientes kísérleti techno-t készítő Future Sound Of London, a korai Chemical Brothers, az LCD Soundsystem, a Radio 4, a !!! (valamint lényegében a teljes elmúlt évekbeli New York-i punk-funk-rock szcéna), a manchesteri pszichedelikus popot játszó Doves, az angol hiphop alapemberének számító Roots Manuva, vagy a legújabbak közül a Klaxons és a These New Puritans. 2000-ben össze is állt a zenekar egy újrázásra, ám nem sikerült kihasználnia a munkásságát övező tiszteletet, talán még néhány évet kellett volna várni, amikor a trió által már vagy húsz éve megalapozott táncos rockzene igazán berobbant.

Boogie Down Productions

Kik ezek? A Boogie Down Productions kitűnő példa a maga korában nem kellően elismert, ám az utókor szemében nagyra nőtt hiphop formációra. A New York-i duó (melyben KRS-One volt az MC és Scott La Rock a DJ/producer), első lemeze, az 1987-es Criminal Minded ma már mindenféle 'legjobb hiphop-lemezek' összeállítás állandó top 10-es szereplője, megjelenésekor viszont nemhogy a hagyományos amerikai lemezlistára nem jutott fel, de még csak a műfaj-specifikus R&B/hiphop-listán is mindössze a 73. helyig kúszott előre. KRS-One-t szokás a legjobb MC-k között emlegetni, politikus, filozofikus szövegei tanító értékűek, a Boogie Down zenéje pedig minimalista mivolta ellenére nagyhatású, ráadásul elsőként hozta össze a raggát és a dancehallt a rappel. Az említett bemutatkozó album borítóján szerepelt először nagy mennyiségű fegyver, itt hangzott el az első egyes szám első személyben elmesélt bűn-eset, ez robbantotta ki az első nagy hiphop beefet (veszekedést, szócsatát) a bronxi zenekar és néhány felvételt rossz néven vevő queensbridge-i rapperek között. Scott La Rockot azonban hamarosan lelőtték (pedig csak egy verekedést szeretett volna megfékezni), a zenekart egyedül - illetve változó kísérőkkel - továbbvivő KRS-One pedig irányt módosított. Ekkortól, néhány további nívós lemezen át (melyek azért a debütálás néhány ezres eladásainál már nagyobb példányban fogytak) az utcai élet gengszter tünetei helyett végképp annak politikai, szociális oldalát bontotta ki, aztán 1993-tól már saját nevén próbálkozott, és bár átütő sikert nem ért el, óriási hatása megkérdőjelezhetetlen.

Boogie Down Productions-The Bridge Is Over

Mit köszönhetünk nekik? A Boogie Down Productions agya, azaz KRS-One homéroszi jelzője a "hiphop tanítója". Rajta kívül senki sem mondhatja el magáról, hogy egyik fő inspirátora lett volna két olyan ellentétes rapzsánernek is, mint a gengszter rap (N.W.A., Ice-T stb.) és a Native Tongue (De La Soul, A Tribe Called Quest, Jungle Brothers) néven elhíresült, tanító célzatú, pozitív hiphop. KRS-One első nagyobb elismerését akkor kapta, amikor az R.E.M. meghívta vendégrappelni a nemzetközi áttörését meghozó 1991-es Out Of Time első kislemezes dalához, a Radio Songhoz, ám KRS karrierje ettől sem indult be komolyan. Nas is őt emlegette, amikor kirobbant az évekig húzódó emlékezetes szócsata közte és Jay-Z között. Becenevéhez méltóan (és a már említetteket kihagyva) sokan vallják magukat tanítványának: Guru a Gang Starrból, Talib Kweli, Mos Def, Pharrell, Lupe Fiasco...

Captain Beefheart

Ki ez? A Don Glen Vliet néven született, apai ágon holland származású amerikai muzsikust leginkább Frank Zappa kor- és alkotótársaként szokás emlegetni, legalábbis sokan csak innét ismerik. A Captain Beefheart & His Magic Band néven zenekart szervező Vliet sosem zavart sok vizet a listákon - ami kísérleti, és általában nem könnyen befogadható zenéjét tekintve nem is meglepő -, de megdöbbentően sokan tartják az utána következő generációk közül példaképüknek. A szürreális szövegeiről is hírhedt Beefheart free jazzből, bluesból, pszichedelikus rockból, avantgárd zenei törekvésekből, tengerészdalokból és még ki tudja mindenből gyúrt zenéje minden létező trenddel szembement a hatvanas években, amikor legfontosabb albumait készítette, de később sem kompromisszumairól volt híres. A zenekari felállás gyakran változott, annál még sűrűbben vándoroltak kiadóról kiadóra és természetesen a zenei stílusok közti kalandozás is állandónak számított. Bár a zenekar a hetvenes évek elején próbálkozott néhány - a maga keretein belül - kommerszebb lemezzel, túlzottan sikeresek ezek sem lettek, így a Kapitány visszakanyarodott az experimentális zene felségvizeire. A nyolcvanas évek elején aztán a korábban is különc hírében álló Beefheart visszavonult a rockzenétől, és csak a festészetnek él, de ebből állítólag nem is rosszul.

Mit köszönhetünk neki? Beefheart tulajdonképpen a rockzene minden egocentrikus, széllel szemben haladó, kísérletező figurájára hatással volt, ha nem is mindenkire effektíve a zenéjével, ám attitűdjével mindenképpen egyfajta katalizátorként funkcionált, így nem is véletlen, hogy olyan, egymástól különböző előadók merítettek tőle ihletet, mint John Lydon (vagy korábban ugyebár Rotten), Nick Cave, Tom Waits, John Frusciante, Noel Gallagher, Jason Pierce (Spiritualized), vagy Mark E. Smith (The Fall). A vadul absztrakt ritmikájú Trout Mask Replica című 1969-es csúcsalbum szaggatottan repetitív gitárjai nélkül másmilyen lenne a posztpunk, sőt a Nirvana is, hiszen Kurt Cobain szintén nagy becsben tartotta. Na és persze a Bizottság miatt is hálásak lehetünk neki.