Musical, ami a finnyásoknak is tetszik

Combok villannak, férfiak csókolóznak, és egymásra tromfolnak a válogatott pajzánságok. Túlfűtött a csütörtökön bemutatott Cabaret, de nem ez köti le igazán a figyelmünket. Hanem hogy itt egy musical, ami túlnő saját keretein. Rendezésében Bozsik Yvette jól irányzott mozdulattal szabadítja ki a darabot a musicalek gettójából. Az idegenből erre a szerepre hazacsábított Marozsán Erika üdítő, fantasztikus jelenség a színpadon, de nem ő az előadás igazi sztárja. A Konferanszié szerepében parádézó Keresztes Tamás zsebre teszi a produkciót. Kritika.

Nálunk a musicalek és az úgynevezett "művészszínházak" közönsége mintha két külön bolygóról érkezett volna. Főleg a fővárosban van ez így, ahol a zenés előadásoknak megvannak a maguk színházai is, plusz a különbejáratú sztárok és a vallásos hittel égő rajongók. A prózai darabok látogatói pedig nemcsak hogy nem ismerik a körülrajongott neveket, de úgy általában, a lábukat be nem tennék az általuk kínosnak vélt színházakba. Pedig ez nem törvényszerű, máshol olyan színésznagyságok fakadtak dalra musicalekben, mint Judi Dench, Glenn Close vagy Hugh Jackman.

A fasizálódó Németországban játszódó, Liza Minnellivel filmvásznon is híressé vált Cabaret-t (a szerzőpáros a Chicagó-t is író John Kander és Fred Ebb) a Centrál Színházban a kortárs tánc világából érkező rendező-koreográfus, Bozsik Yvette rendezte meg, Puskás Tamás, az Operaház melletti kis teátrum igazgatójának felkérésére. Bozsik Yvette, bár ez az első musicalrendezése, nem új a zenés színház világában. Pályája elején az Operettszínházban táncolt, a fővárosi Katona József Színházban pedig több zenés-táncos darabot rendezett (Lány, kertben, Playground).

Bozsik Yvette neve eleve garancia volt arra, hogy nem konzerv-musicalt fogunk látni, de a szereposztás is árulkodó*. Bozsik olyan színészeket választott, akikkel eddig musicalben nem vagy alig találkozhattunk. Hazahívta az éppen New Yorkban élő Marozsán Erikát, aki Csányi Sándorral együtt az előadás húzóneve lett. Mindketten sztárok, a szó jó értelmében, az előadás titkos fegyvere azonban Keresztes Tamás.

Keresztes Tamás nevét csak a Katona József Színházba járó kevesek ismerik, pedig nem hazudik a színlap, amikor generációja egyik legtehetségesebb színészeként emlegeti. Az, de ezt még saját társulatában (a Katonában) is csak néhányszor mutathatta meg (Ledarálnakeltűntem, illetve most a Cigányok). Amit a Cabaret-ban nyújt, az szenzációs. Az 1972-es filmben a Konferanszié szerepét játszó Joel Grey se semmi, de Bozsik Yvette rendezésében a figura még nagyobb teret kap, sátáni alakként telepedik rá a szereplők kabarén kívüli életére. Mindenütt ott van, baljós árny, nézelődő Mefisztó. Keresztes Tamás csodát csinál a szereppel. Komikus és démonian tragikus egyszerre, nélküle valami nagyon fontos hiányozna az előadásból. Persze ehhez kellenek Bozsik Yvette rendezői ötletei is, például A holnap az enyém című betétdal alatti képeskönyv-lapozgatás a hangeffektusokkal, ami az előadás legerősebb jelenete.

Fotó: Magócsi Márton [origo]

Keresztes Tamás az előadásban | Fotó: Magócsi Márton | Nézzen képeket!

Marozsán Erika is elemében van, energikus és sugárzó, remekül énekel, és ami a legfontosabb: a díva mellett meg tudta mutatni a hisztis, grimaszoló, szeretetéhes Sally Bowlest. Liza Minnellinek persze volt egy nagy előnye hozzá képest: az (elképesztő műszempillákkal is hangsúlyozott) szánni való kis bohócarca. Marozsán Erika inkább gyönyörű, mint aranyos, neki plusz erőfeszítéssel kell a gyerekest kihoznia a szerepéből.

Fotó: Magócsi Márton [origo]

Marozsán Erika | Fotó: Magócsi Márton | Nézzen még képeket!

Sally Bowles Berlinben még újonc szerelmét játszó Csányi Sándor prózai szerepet kapott, de dalbetét híján is fontos az előadásban: a kisugárzása nélkül megbillenne a darab. Megtehetné, hogy feltűnősködik, de nem teszi. Felméri, hogy most untermann, és szerényen alájátszik a többieknek. Sokszor papolnak a színészek az "alázat"-ról, talán ez lehet az. Bozsik Yvette vitt egy kanyart a karakterbe, a Bob Fosse-film ötletét, hogy Cliff Bradshaw karaktere (Csányi Sándor) biszexuális legyen, átvette, pedig az eredeti musicalben (1966) ez még nem így volt (bár Sam Mendes 1998-ban már szintén így rendezte New Yorkban). Igaz, a fotóspróba forró csókja arcpuszivá szelidül a bemutatón Csányi és az egyik kabaréfiú, Vati Tamás között.

Básti Juli, Haumann Péter is nagyszerűek, természetesen; emberi mélységeket lopnak kurta szerepeikbe. Érdekes lehet Básti Julinak, hogy a kilencvenes évek elején ő alakította Sally Bowlest, Psota Irén pedig az ő mostani szerepét játszotta (erre mondta Básti viccesen egy interjúban: "tíz év múlva jó leszek Schultz úrnak").

Fotó: Magócsi Márton [origo]

Marozsán Erika és Csányi Sándor | Fotó: Magócsi Márton | Képek

Bozsik Yvette rendezésének legnagyobb erénye, hogy hidat ver a musical és a művészszínház világa közé. Úgy szórakoztat, hogy többértelmű motívumok, gazdag rendezői ötlettár és igazi színészi alakítások adnak mélységet az előadásnak - és ez meglepő, ha musicalről van szó. Bozsik úgy fogalmazott, nem akar kliséket. Igen, az előadás tele van kockázatvállaló, újszerű megoldással. És most nem a bőségesen adagolt szexuális utalásokra gondolunk elsősorban, mert azoknak, ha valaki a Cabaret-t akarja színre vinni, helyük van. Mégiscsak egy fülledt berlini lokálban járunk, hadd domborítsa az a leányzó a tomporát.

Fotó: Magócsi Márton [origo]

Keresztes Tamás és a kar | Fotó: Magócsi Márton | Képek

De az már ritkább, hogy olyan, az értelmezésnek helyet hagyó metafora vonuljon végig egy musicalen, mint például a billegő hajó képe (vagy az irányát vesztő repülőé, eldönthetetlen, melyik, mindkettőre van utalás matrózok, illetve repülős szemüveg képében). Vagy a Konferanszié hiányzó szíve, amit mindig mutogat, de ami Sally Bowles összeomlása után mégis dobogni kezd. Vagy amikor egy váratlan fordulattal "megfordul" a szín, és nem mi vagyunk a kabaré nézőserege, hanem a backstage-ben ücsörgünk.

Bozsik Yvette Cabaret-ja nem dalok füzére, hanem komplett, teljes értékű darab, a színészek pedig nem énekes bábok. Ezernyi apró ötlet idézi meg Berlin dekadens erotikáját és az elszabaduló nácizmus fenyegető atmoszféráját, ezeket nem is soroljuk, mert a darab úgyis sikeres lesz (már most nem lehet rá jegyet kapni két hónapra előre), és megnézi mindenki maga. Vannak megoldások, amelyeket nem értettünk (például minek közlekedik a zöldségkereskedő Schultz úr zsúrkocsival? Miért kell a majmos dalbetétet fekete bőrű táncosnővel előadni? Miért kell stilizálni a horogkeresztet, amikor egyértelmű a kor és a hely? Miért nem fordulnak az előadás végén a vasúti útjelző táblák?), de ezek közül egyik sem olyan zavaró, mint amilyen eufóriát okozott a darab megtekintése. Azt már elérte, amit eddig még egyik musical sem: az előadás után órákig beszélgettünk róla. És ez a színház lényege, nem?

Fotó: Magócsi Márton [origo]

Schmied Zoltán (jobbra fönt), Vati Tamás (balra lent), Szemán Béla (jobbra lent) és a kar | Fotó: Magócsi Márton | Képek

* A darabot megkettőzött szereposztásban játsszák, az előadásokban különbözőképpen kombinálva a szereplőket, mi a Marozsán Erika-Csányi Sándor-Keresztes Tamás-Básti Juli-Haumann Péter-féle szereposztást láttuk.