Budapest legjobb nyári helye lehet - csónakkal a városligeti úszó szobrok között

Vágólapra másolva!
Egy finn házikó süllyedni készül, nem messze tőle használaton kívüli mobilvécé ad ki űrbéli hangokat, és rózsaszín Marx-fejek köpnek vizet. Huszonöt európai művész vízen úszó szobra között lehet csónakázni vasárnaptól egészen szeptember 5-ig a Városligeti-tavon. A kiállítás egyik kurátora, Jerger Krisztina kalauzolt minket a művek között. Tárlatvezetés evezőlapáttal.
Vágólapra másolva!

Promenád és párnák

Hosszú évek kényszerpihenője után eredeti méretében, nemzetközi úszó szoborkiállítással nyílt meg vasárnap a városligeti csónakázótó. A tó 32 ezer négyzetméternyi felszínén 25 európai művész egy-egy installációja látható. A parton egy komplett városi oázis épül a tó déli csücskénél, a csónakkikötőnél.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

A képre kattintva nézzegessen fotókat!

A tervek alapján a Városligeti-tó Budapest legjobb helye lesz nyáron. A Műjégpálya előtt kivilágított promenád húzódik majd, a csónakkikötő mellett pedig kávézó nyílik, lampionokkal. A vízi színpadon esténként koncertek és divatbemutatók lesznek, napközben párnákon heverészve lehet várni, hogy megürüljön egy csónak. A stégen 24 darab új, a korábbinál masszívabb csónak várja hasra fordítva a megnyitót. Az Állatkertből idehallatszik a csimpánzok kiáltozása, mi pedig óvatosan beügyeskedjünk magunkat egy csónakba.

"Meg kell dolgozni azért, hogy az ember közel kerüljön a kortárs művészethez" - jegyzi meg vezetőnk, Jerger Krisztina kurátor vízre szállás közben. "Jelen esetben nemcsak intellektuálisan, hanem fizikailag is"- teszi hozzá. A parthoz közel egy rózsaszín henger meredezik az égnek, közelebbről látszik, hogy Karl Marx szakállas fejei vannak egymásra tornyozva.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

A képre kattintva nézzen még több fotót!

A fejek - Bednarski lengyel művész munkája - szökőkútként funkcionálnak majd - tudjuk meg Jerger Krisztina kurátortól, közben kiszúrjuk a víz tetején lebegő kék toi toi vécét. Lewandowsky galaktikus mobilvécéje azonban nem üzemel: viszont űrbeli hangokat ad ki magából, ha valaki közel megy hozzá. Másik nagy kedvencünk a román származású Daniel Knorr nyári hóembere, amit messziről Willendorfi Vénusznak néztünk. A művész egy héten át építette idehordott Duna-kavicsokból.

Hungarikum a tavi kiállítás

Bármilyen furcsa is, sehol másutt nem rendeznek csoportos úszó szoborkiállítást nyílt vízen - meséli Jerger Krisztina. Az úszó szobor is magyar találmány, Pán Márta, a Franciaországban befutott, három éve elhunyt magyar művész készített először vízen lebegő szobrot 1961-ben.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

A képre kattintva nézze meg galériánkat!

A tavi kiállítás ötletét is az ő egyik műve adta. A Műcsarnokban rendezett 1991-es kiállításán az egyik úszó szobrot a Városligeti-tavon mutatták be, akkor jutott Jerger Krisztina eszébe, hogy lehetne több hasonló művet is a tavon kiállítani. A mostani a második tavi tárlat a Városligetben. Az elsőt 2000-ben, a millennium tiszteletére rendezték meg, akkor kizárólag magyar művészek munkáiból. A kiállítás nagyon sikeresnek bizonyult, több mint százezren ültek csónakba. "Rengeteg turista jár a Hősök terén, nagy részük átsétál a hídra, és látják a műveket - magyarázza a kurátor, miért lehet sikeres egy látványos köztéri kiállítás a belvárosban.

NYITVATARTÁS, ÁR

Az Art On Lake című kiállítás május 22. és szeptember 5. között tart nyitva a Városligeti-tavon, minden nap sötétedésig. Megtekintése ingyenes, csupán a csónakért kell fizetni, 1500 Ft-ot egy órára. Ezért egy térképet is kapunk, amelyen látszik majd, hogy melyik művet ki készítette, és mi a címe az alkotásnak.

2011-ben Magyarország uniós elnöksége adta az apropót az újabb kiállításhoz, amelyre ezúttal európai alkotókat is meghívtak. "Több művészt kértünk fel a közös munkára, mint ahánynak a munkája végül látható" - mondja Jerger Krisztina. "Volt, akinek nem volt ideje elvállalni a munkát, és az is előfordult, hogy valaki olyan projekttel állt elő, amit nem tudtunk anyagilag finanszírozni." Végül 25 nemzetközileg is elismert európai művész vett részt a projektben.


"Ezek világpremierek"

Sokuk a megnyitó előtti hónapokban a Városligeti-tó akkor még üres betonteknőjében maga szerelte a szobrát. Az összeszereléssel két hete végeztek, azóta folyik a medencébe a víz. Többször koppan az evező a sekély meder alján. Egyelőre a vízmélység még nem érte el a tervezett 80 centit, ezért imitt-amott kilátszik a művek állványzata, és karcos hangot hallunk a fenékről. Ha megtelik a medence, a művek pont ráfekszenek a vízfelszínre, mintha a tavon lebegnének - mutat kurátorunk a lengyel Magdalena Abakanowicz vízre szálló lepkéjére, amely alól szintén hiányzik még 40 centi víz.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

A képre kattintva nézze meg galériánkat!

A munkák jelentős része a városligeti helyszínre készült, vagyis a felkért művész a helyi sajátosságok figyelembevételével tervezte a munkát. De olyan is előfordult, hogy a művész korábbi alkotásaiból választottak olyat, ami vízen is jól mutat. Ilyen például az előbbi lengyel művész lepkéje, vagy éppen a cseh Jirí David vakvezető botja. "Nem ide készült, de beválasztottuk, mert nem szerettük volna kihagyni a művészt" - magyarázza a szempontokat a kurátor.

Felkiáltójel nádból, szobor virágokból

A 25 kiállító művész közül négy magyar. "Mindjárt odaérünk El-Hasszán Róza felkiáltójeléhez" - mutat balra Jerger Krisztina kurátor. A politikai műveiről ismert magyar-szír származású fiatal alkotó kosárfonó romákkal együtt készítette a művét, a romák helyzetére és a kihalóban lévő cigány kézművesiparra hívva fel a figyelmet.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

A képre kattintva nézze meg fotóinkat!

A Szlovákiában élő Németh Ilona úszó kerteket tervezett a Városligeti-tóra. A mű érdekessége, hogy a kiállítás ideje alatt minden nap más ápolja. A szervezők felhívására sokan jelentkeztek, hogy locsolják a virágokat. Kicsiny Balázs sakkmintájú autós installációja már a hídról jól látszik. A 2005-ös Velencei Biennálé magyar pavilonjában kiállító művész egy korábbi művét fejlesztette tovább. A négy sakktáblamintás bukósisakot viselő emberfigura most az összehegesztett járműben üldögél. A mű a modern nagyváros lüktető forgalmára, az utazásra reflektál. Kelemen Zénó légies gömböt hurkolt, amely sötétedés után világítani fog.

Mindenki eressze el magát

A 25 művész Európa élvonala - magyarázza Jerger Krisztina kurátor. Uecker az egyik legnagyobb név, nemcsak az európai, de a világ művészetében is, jövőre életmű-kiállítása lesz a Szépművészetiben. De a lengyel Abakanowicz és a francia Poirier-házaspár is világsztárnak számít, a spanyol Solano szintén nagy név. "Ha van európai top 25, ők azok" - sommázza a kurátor, de mindenkit megnyugtat, nem ez a fontos.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

A képre kattintva nézze meg galériánkat!

"Szabadon lehet asszociálni, és eldönteni, hogy ki mit lát bele a munkába" - biztatja a látogatókat a kurátor. "Semmi szorongás, mindenki engedje el a fantáziáját. Nincsenek kőbe vésett szabályok, tessék jól érezni magukat a művek társaságában."